Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Mit hozott az ötödik Kína és Egyesült Államok találkozója
2013-07-15 15:12:39 CRI
Az ötödik Kína-Egyesült Államok Stratégiai és Gazdasági Párbeszéd a minap Watshintongban befejeződött. Július 12-án nyilvánosságra hozták a párbeszéd által elért eredmények beszámolóját.

A közlemény sezrint 91 konkrét eredményt elértek a találkozó során, az energetikai, környezetvédelmi területeken. A két ország egyétértett abban, hogy továbbra emeli fel a két ország magasrangú kapcsolatát.

A két ország még egyetértett abban, hogy a párbeszéd keretében egy külön kibervilág biztonsági csoportját hoznak létre. A két ország katonai ügyekkel kapcsolatban a két ország egyezett meg, hogy minden saját nagy katonai tevékenységről közöl másfélnek. A két ország még meghatározta, hogy a regionális és nemzetközi kérdéssel kapcsolatban megerősíti a koordinálást, közösen szembenézik a kihívásokkal. A két ország még sok konkrét együttműködési programmal megvalósítja az üvegházgáz kibocsátásának csökkentését, közösen ellenáll az éghajlatváltozás ellen.

A gazdasági eredményként a két fél főleg négy pontban elért nézetazonosságot. Először elkerülje a deviza leértékítési versenyzést, megvédi a világ pénzügyi stabilitást, másodszor előmodzítja a világ szabad kereskedelmet, harmadszor közösen elősegíti a G20 csoport szerepét, utolsólag igérét tette, hogy saját országban támogatja a pénzügyi reformot.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China