Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Rászorulókon próbál segíteni a volt közalkalmazott
2013-07-26 17:13:03 CRI

A 42 éves Liu Guangjian a modern Kína egyik hőseként számon tartott Lei Feng szellemiségét követve az elmúlt 15 évet a rászorulók megsegítésének szentelte.

Missziója során 31 kínai tartományban, városban és területen járt, és 500 fogyatékkal élő munkanélkülin próbált meg segíteni, hogy megvalósíthassák önmagukat, és megtanította őket a cipőtisztítás mesterségére.

A volt közalkalmazott rengeteg időt tölt utazással, gyakran a kisbuszában éjszakázik, és szinte kizárólag instant tésztán és fokhagymán él.

Évente csupán egyszer, a tavaszünnep idején tér haza feleségéhez és lányához, akiket már anyagilag sem képes támogatni, hiszen minden megtakarítását a Lei Feng szellemiségét hordozó „hosszú menetelésére" költötte.

Ám vannak, akik szerint Liu tette mögött más szándékok húzódnak meg.

„Egyesek azt állítják, hogy a pénz és a hírnév motivál, de egyáltalán nem olyan vagyok, mint ahogy azt ők gondolják" – mondta Liu a Global Timesnak.

Boldog vagyok, hiszen minden napomat álmom megvalósításának szentelhetem, tette hozzá. A férfi célja, hogy mindenhová elvigye Lei Feng szellemiségének, a szocialista kultúrának és az etnikumoknak a lángját.

Néhány halál közeli élmény, baleset sem tudta letéríteni útjáról, egészen mostanáig.

Liut idén a rák egyik ritka fajtájával diagnosztizálták, és orvosa szerint kemoterápiára lesz szüksége, ha küzdeni akar az életéért.

Annak ellenére, hogy testének baloldala néha lebénul, Liu egyelőre folytatni akarja útját, és még nem döntötte el, hogy kezelteti-e magát.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China