Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Beiktatták hivatalába Rohani iráni elnököt
2013-08-05 16:55:52 CRI
Teherán, augusztus 4. (Xinhua) – Vasárnap beiktatták hivatalába Haszan Rohani iráni elnököt, akitől az ország társadalmi és gazdasági szerkezetének megreformálását és külpolitikájának megújítását várják.
Rohani hivatali esküjében elkötelezte magát, hogy minden erejével szolgálja az országot, az iráni népet és az iszlámot.
„Esküszöm, hogy megvédem az alkotmányt és az igazságosságot […] és hogy a szabadság, méltóság és az alkotmányos jogok védelmének szentelem magam."
Az ország területi épségének, politikai és kulturális függetlenségének megőrzésére is megesküdött.
Rohani beiktatását Irán legfőbb vezetője, Ali Hámenei ajatollah hagyta jóvá szombaton. Rohani a június 14-én tartott elnökválasztáson földcsuszamlásszerű győzelmet könyvelhetett el.
Az iszlám köztársaság 1979-es kikiáltása óta először fordul elő, hogy az új iráni elnök beiktatási ceremóniáján a világ több pontjáról érkezett államfők vegyenek részt.
Beiktatását követőek Rohani a ceremóniára az iráni parlamentben összegyűltek előtt elmondta, hogy a szankciók és háborús fenyegetések nem szolgálhatnak eszközül az iráni népre való nyomásgyakorláshoz.
A 2003 és 2005 között az ország nukleáris főtárgyalójaként szolgáló Rohani elmondta, hogy a párbeszéd a helyes út a Nyugat és Irán közötti nézeteltérések elsimítására.
A világ hatalmai és az iszlám köztársaság néhány fordulón át tárgyaltak már az ország érzékeny atomügyeiről, azonban megállapodást még nem sikerült elérni. Irán pénzügyi és energetikai szektorára nyugati szankciók helyeznek nyomást.
Rohani elmondta: bár a nyugati szankciók nyomás alá helyezték az iráni nép gazdaságát, de a július 14-i elnökválasztáson való részvétel jelzi, hogy az irániak mindenkor „éberen védik nemzeti érdekeiket".
Rohani szerint az „egyenlőség" és a „kölcsönös tisztelet" jegyében folytatott „konstruktív interakció" volna a helyes út a kérdések rendezéséhez. Egyúttal felszólította a nyugati államokat, hogy „hagyják el a szankciók nyelvét" az Iránnal való ügyekben.
Vasárnap az Egyesült Államok közleményben tudatta, hogy hajlandó együttműködni Rohani új kormányával az iráni atomprogram körüli nemzetközi aggodalmak eloszlatásában, amennyiben Irán hajlandó „lényegi és komoly" módon hozzáállni a kérdés rendezéséhez.
Továbbá Rohani kijelentette beiktatási ceremóniáján, hogy országa a régió békéjében és stabilitásában érdekelt, és nem fog beavatkozni más országok belügyeibe.
Irán ellenez mindenfajta külföldi beavatkozást és agressziót, beleértve a katonai beavatkozást, és erőit arra fogja használni, hogy kordában tartsa az agresszorokat.
A beiktatási ceremóniára Teheránba utazó szír miniszterelnökkel, Vaer al-Halkival folytatott megbeszélésén az iráni elnök elmondta, hogy országa „barátként és testvérként" tekint a szír népre.
Al-Halki háláját és köszönetét fejezte ki az országának nyújtott iráni segítségért.
Nyugati országok azzal gyanúsítják Iránt, hogy pénzügyi és katonai támogatást nyújt az ellenzékkel való konfrontációjában a szíriai kormánynak.
Belpolitikájáról szólva Rohani elmondta, hogy meg fogja menteni az ország gazdaságát, foglalkozik az embereket sújtó gazdasági nehézségekkel és harcol a szegénység ellen.
Irán hetedik elnöke kormányát a „körültekintés és remény kormányának" titulálta, és ígéretet tett, hogy ragaszkodik a törvényességhez és a változás ígéretéhez.
Az új elnök elkötelezte magát a nők és a kisebbségek jogai mellett, valamint a társadalmi diszkrimináció és a korrupció elleni harc mellett.
A ceremónia végeztével Rohani ismertette a parlamenttel miniszterjelöltjeit, akik közül többen is széleskörű tapasztalatokkal rendelkeznek, mint korábbi miniszterek, illetve diplomaták.
Az iráni parlament egy héten belül megkezdi a miniszterek listájának vizsgálatát, közölte a parlament elnöke.
Iráni nukleáris kérdés, további részletesebb imformációkért, NÉZZ IDE!!!
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China