Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kínai képviselő is részt vehet Új-Zéland Fonterra vizsgálatában
2013-08-12 16:52:49 CRI

Wellington, augusztus 12. (Xinhua) – John Key új-zélandi miniszterelnök hétfőn elmondta, hogy állami vizsgálatot kíván indítani a Fonterra szennyezési botrány miatt, akár egy kínai képviselő részvételével, hogy eloszlassa a kínai fogyasztók aggályait.

Bejelentésekor már két másik vizsgálatot is bejelentettek – egyet a Fonterra, egyet pedig a Primer Szektor Minisztériuma (MPI) által – a 38 tonna tejsavó fehérje botulizmust okozó baktériummal való szennyezése ügyében.

„Az egyik lehetőség az, hogy találunk egy eminens kínai tudóst, aki erre a területre specializálódott, és őt is meghívjuk [a vizsgálatban való részvételre], mert ez remélhetőleg nagyobb bizalmat adna nekik a piacukban." – nyilatkozta Key az TVNZ állami televízióban.

A vizsgálat részletei felől még nem született döntés, azonban a miniszterelnök elmondta, hogy még azelőtt szeretné megkapni annak eredményét, hogy Kínába utazna.

„Szükségem van a vizsgálatok eredményére, hogy belenézhessek a kameráikba és azt mondhassam: bízzatok a termékünkben, megoldottuk a dolgot!" – mondta Key.

Az MPI hétfőn jelentette be, hogy vizsgálatot kezdett afelől, hogy a Fonterra kötelességeinek megfelelően járt-e el a hatóságok tájékoztatásával kapcsolatban. A szennyezés valószínűleg tavaly májusban történt.

„Ez a vizsgálat el fogja dönteni, hogy az élelmiszer- és állati eredetű termékek törvényeket minden érintett betartotta-e, illetve hogy bármelyik érintett követett-e el szabály- vagy törvénysértést." – nyilatkozta Scott Gallacher, az MPI ideiglenes vezetője.

„A vizsgálat kiterjed minden érintett döntéseire és reakcióira, beleértve a tejsavó fehérje koncentrátum gyártása és az első abnormális teszteredmények előfordulása alatti döntéseket és reakciókat."

Az akár 20 szakértő által végzett vizsgálat előreláthatólag 3-6 hónap alatt zárulhat le.

Az élelmiszer-, valamint az állati eredetű termékek törvények megsértését 100 és 500 ezer új-zélandi dollárral büntethetik, valamint akár 12 hónap szabadságvesztéssel, a törvénysértés súlyosságától függően.

Szintén hétfőn jelentette be John Wilson, a Fonterra elnöke, hogy a vállalat igazgatótanácsa felállított egy vizsgálóbizottságot. A bizottság egy független vizsgálatot fog felügyelni, amely a szennyezés mikéntjére és az azt követő események láncolatára kíván fényt deríteni.

Wilson elmondta, hogy teljesen biztos abban, hogy Theo Spierings, a Fonterra vezérigazgatója helyes döntéseket hozott, és továbbra is mindent megtesz, hogy rendezze ezt a komplex kérdést, azonban komoly tanulságok levonására van szükség.

„Létfontosságú, hogy felismerjük ezen tanulságokat a lehető leghamarabb, hogy termelőink, kormányaink, vásárlóink, fogyasztóink és befektetésijegy-tulajdonosaink ismét teljes bizalommal tekintsenek a Fonterrára és termékeire." – tette hozzá nyilatkozatában.

Egy visszavonult új-zélandi legfelsőbb bíró már elfogadta a felkérést a bizottság munkájában való részvételre, és egy jeles tudóst is meg kívánnak még hívni, mondta Wilson.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China