Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Miért kell minden japán miniszternek bojkottálni a Jaszukuni-szentélyt?
2013-08-16 17:55:39 CRI
Az ellentmondásos Jaszukuni-szentély csütörtöki, a japán fegyverletétel 68. évfordulóján való felkeresése három japán miniszter részéről jól megérdemelt kritikát váltott ki a japán agressziót elszenvedő országok részéről.

Abe Sinzó miniszterelnök nem látogatott el a szentélybe, hanem maga helyett közvetítőt küldött.

A Tokió központjában fekvő Jaszukuni egy sintó szentély, amely a második világháború végéig a Japán Birodalom szolgálatában elesett két és fél millió férfinek, nőnek és gyermeknek állít emléket. Közöttük szerepel a második világháború 14 hírhedt háborús bűnöse is.

Abe lépése egyszerre próbálta kielégíteni a jobboldali, nacionalista szavazókat, és a háború alatt brutális bánásmódban részesített Dél-Koreát és Kínát.

Azonban Abe gesztusa teljesen üres volt, hiszen úgy nyilatkozott: megbánta, hogy nem személyesen kereste fel a szentélyt, és kitért azon kérdés elől, hogy a közeljövőben bepótolja-e mulasztását.

A három miniszter látogatásán kívül ráadásul több mint száz japán törvényalkotó is ellátogatott a szentélybe.

Néhányan úgy érvelnek, hogy a Jaszukuni-szentély semmiben sem különbözik a világ más részein található, háborús áldozatoknak és katonáknak szánt temetőtől. Ez azonban nem is állhatna távolabb a valóságtól.

Sokan nem tudják, hogy a Jaszukuni-szentély volt az állami sintó központja, a vallásé, amely a japán császárt élő istennek tekintette, és a japán civileket szent háborúba küldték nevében.

A háború után a szentély irányítását egy magánalapítvány vette át, és a 14 A-osztályú háborús bűnös lelke 1978-ban titokban került a szentélybe.

A szentély múzeuma ma nyíltan mártírként ábrázolja a háborús bűnösöket és a japán agressziót igyekeznek csupán elnyomásként beállítani. Japán háborús eredményei mellett nem jutott hely az olyan brutális tettek bemutatására, mint amilyen a nanjingi vérengzés volt.

Hiroto császár 1978 után nem látogatta meg a szentélyt a háborús bűnös lelkek szentélybe emelése miatt, ahogy a jelenlegi császár, Akihito is kitart a szentély bojkottálása mellett.

A japán politikusoknak módjában állna az egykori Japán Birodalom kétes dicsőségétől mentesen is megemlékezni háborús áldozataikról, a hírhedt szentélytől csupán néhány percre található Csidorigafucsi Nemzeti Temetőben, amelyet 1959-ben hoztak létre, és nemcsak katonák, hanem civilek földi maradványait is őrzi.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China