Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Korrupció elleni fellépés a jogszerűség szellemében
2013-08-27 18:14:26 CRI

Nyilvános, átlátható és törvényes volt a vesztegetéssel, sikkasztással és hivatali visszaéléssel vádolt Bo Xilai tárgyalása, és az eljárás a tények, a bizonyítékok és a törvény figyelembe vételével zajlott.

Az augusztus 22-től 26-ig tartó tárgyalás a jinani középfokú népi bíróságon a kelet-kínai Shandong tartományban ismételten igazolta Kína határozott álláspontját, miszerint a joguralom (rule of law) révén kíván fellépni a korrupcióval szemben, olvasható a Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) című kínai pártlapban kedden megjelent jegyzetben.

A cikk szerint az ügy kezelése – Bo párttagságának és hivatali pozíciójának megszüntetésétől, az igazságügyi szerveknek történő átadásán át, egészen az ügy nyitott és átlátható meghallgatásáig – a kezdetektől fogva a jog uralmának mentén alakult.

Nem sérültek a jogi elvek és normák. A bírósági eljárás jól példázta a Kínai Kommunista Párt (KKP) alapvető elgondolását a korrupcióval szembeni fellépésről.

A meghallgatás során a jinani bíróság engedélyezte, hogy az újságírók és a társadalom különböző területének képviselői a balkonról követhessék figyelemmel a tárgyalást. A sajtó időben és adekvát módon tájékoztatott az eseményekről.

A bíróság tevőlegesen igyekezett érvényt szerezni az igazságszolgáltatás átláthatóságnak, így például a bíróság szóvivője minden esetben tájékoztatta a sajtót a szünetekben, és hivatalos mikroblogot is nyitottak, ahol élő szöveges közvetítés keretében lehetett figyelemmel követni a tárgyalás menetét.

A bíróság biztosította a vádlott jogait, és az ötnapos meghallgatás során a vádlott és a védők minden tekintetben élhettek az eljárással kapcsolatos jogaikkal, tehát bizonyítékokat tárhattak a bíróság elé, és azokat meg is kérdőjelezhették, megvédhették álláspontjukat.

A tárgyalást megelőző augusztus 14-ei meghallgatáson a bíróság meghallgatta az ügyészség és a védelem álláspontját az ügy hatáskörével, az elkerüléssel, a tanúk behívásával és a törvénytelen bizonyítékok kizárásával kapcsolatban.

„Az emberek csak akkor fogják úgy érezni, hogy minden egyes per igazságos és pártatlan, ha a jogszerűség szellemében lépünk fel a korrupcióval szemben" – írja a Zsenmin Zsipao.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China