Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Két alkirálynál magas beosztásban
2011-11-17 16:55:20 CRI

Dong Zhongshu

Dong Zhongshu jól ismerte Liu Duan helytartó szándékait. Ezért úgy próbálta befolyásolni, hogy felismerje és megváltoztassa az összeesküvésre irányuló bűnös szándékát. Egyebek között leszögezte: „Kevés a tudásom ahhoz, hogy megválaszjam ezt a kérdést. De azt hallottam, hogy a Lu fejedelemség egyik vezére megkérdezte Dong Xiahui írástudót (i. e. 720 – i. e. 621), hogy indíthat-e támadást a Lu fejedelemség ellen. Dong Xiahui nagyon szégyellte magát a kérdés hallatán. Úgy tűnt neki, hogy Yue fejedelemségben nem volt kegyes, becsületes ember. A jóindulatú ember mindig az erkölcsöket és az ésszerűséget követve cselekszik. Elsősorban nem az érdek fontos neki. A Tavasz és az Ősz című könyv, a konfucianizmus egyik alapműve szerint a lelkiekben nemes emberek nem követhetik olyan emberek példáját, akik mások kárára cselekszenek, még ha azok sikerrel is járnak. A konfucianizmus hívei, de még a gyerekek között sem voltak olyanok, akik nem szégyellték magukat, amikor az i. e. 770 és i. e. 478 között uralkodott öt erős fejedelem törekvéseiről és cselekedeteiről beszélgettek. Más fejedelmekhez kepest az öt fejedelem jó uralkodónak számított. De hogyan is lennének a szent, tökéletes emberekhez hasonlíthatók?

A konfuciánusok bölcselete

A konfuciánus iskola nézetei szerint mindenki számára szükség van valamilyen meggyőződésre. Mindenkinek következetesen kell érvényesítenie helyesnek tartott véleményét akkor is, amikor valamilyen nehézséggel vagy akadállyal néz szembe. Ne hátráljon meg akkor sem, ha hatalmas, tekintélyes emberekkel találkozik. Mindent, még életét is feláldozhatja helyes véleményének megvalósítása érdekében.


1 2
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China