A 83 éves, 147 centiméter magas és kevesebb, mint 35 kilogrammos nő a tavalyi stroke-ja óta alig tudja megemelni a jobb kezét, és segítségre szorul, ha sétálni szeretne. Gyomorbántalmai miatt szinte egy falat étel sem marad meg benne. Wan Aihua egyike a szexrabszolgaság túlélőinek.

De ez a szenvedés semmi ahhoz képest, amin Wan korábban keresztülment. 14 éves volt, amikor japán katonák fogságába esett. Többször csoportosan megerőszakolták, és megverték héthónapos rabsága során. A kínzás következtében Wan nyomorék lett, már nem vállalhatott gyereket, és még magáról is alig tud gondoskodni.

Wan egyike annak a több tízezer kínai nőnek, akit megerőszakoltak, vagy prostitúcióra kényszerítettek a japán katonák a második világháború idején.

Wan volt az első kínai nő, akit tanúként hallgattak meg Japánban 1992-ben. Más áldozatokkal együtt pert indított a japán kormánnyal szemben, bocsánatkérést és kártérítést követelve.

Eltűnőben lévő örökség

Az évek során sok túlélő hunyt el úgy, hogy igazságot szolgáltattak volna nekik. Kínában különösen nagy szükség van az összehangolt lépésre, hogy gondoskodjanak és támogassák azokat a nőket, akik egy életet éltek le nélkülözés, megaláztatás, valamint fizikai és szellemi trauma közepette.

Wan, aki a Shanxi tartománybeli Taiyuanban él, a legfiatalabb a kontinentális Kínában élő 28 nő közül, akik túlélték a japán hadsereg szexuális kegyetlenkedését, és még most is élnek.

Ezek a nők átlagosan 86 évesek. Többségük hat tartományban él, állítja Su Zhiliang, a sanghaji tanárképző egyetem professzora, aki az 1990-es évek óta foglalkozik a témával.

Su becslése szerint több mint 200 ezer kínai nőt és lányt kényszerítettek prostitúcióra a japán megszállás idején. Őket nevezték „kényelmi nőknek".

Su több mint 100 túlélővel kezdte. 2006-ra 48 áldozatról tudtak. Az ezt követő hat évben húszan hunytak el.

„Ahogy az áldozatok egyre idősebbek lesznek, és egymás után hunynak el, velük együtt az emlékek is eltűnnek" – nyilatkozta a 61 éves Eriko Ikeda az Asahi Shimbun című japán lapnak. Ikeda egy nőknek emléket állító nonprofit múzeum vezetője.

Haláluk nagy veszteség, mivel túlélőként személyesen mesélhették el történetüket, és ennek van a legnagyobb hatása, mondta Kang Jian, egy Pekingben dolgozó ügyvéd, aki a túlélőket képviselte a japán kormány ellen indított perben.

Küzdelem a napi megélhetésért

A kínzás sokukat megnyomorította, és hátralévő életüket fájdalmak közepette kell leélniük. A túlélők többségének nincs jövedelemforrása, kivéve azt a kis pénzt, amire a gazdálkodás révén tesznek szert. Néhányan kapnak pár száz jüanos támogatást a kormánytól, és kisebb adományokat magánszemélyektől és alulról építkező japán civil szerveződésektől.

Dél-Koreában és Tajvanon erős civil mozgalmak képviselik és segítik ezeket a nőket, a kontinentális Kínában azonban egy ilyen szerveződés sincs.

A helyi kormányzatok, kormányhivatalok vagy jótékony szervezetek úgy tűnik, nem tudnak elegendő segítséget nyújtani.

Tavaly óta romlani kezdett Wan egészségi állapota. Stroke-ot diagnosztizáltak nála, de júniusban ott kellett, hagyja a kórházat, mert nem tudta fizetni a kezelést. Az állapotát látva többen adománygyűjtésbe kezdtek, hogy segítsenek rajta és a hozzá hasonló nőkön.

Forrás: Global Times, 2012. július 16.

(Írta/fordította: Cservenka Ferenc)