Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A Tiltott Vár
2009-09-27 15:19:38 CRI

A Pekingi Tiltott Város a kínai Ming és Qing-dinasztia csácsárainak, egész pontosan 14 Ming és 10 Qing, azaz összesen 24 császárnak volt az otthona. A palota Peking központjában fekszik. A Ming és Qing-dinasztia idején "Tiltott Város"-nak hívták ezt a császári palotaegyüttest, minthogy közönséges halandó nem tehette be a lábát a területére. A történelmi feljegyzések szerint a Ming-dinasztia uralkodója, Yongle császár határozta el a Tiltott Város építését. 1407-ben láttak neki a munkának, és 1420-ban fejeződött be az építkezés, tehát összesen 14 évet vettek igénybe a munkálatok. Ez nem is olyan hosszú idő, ha figyelembe vesszük, hogy munkájuk eredményeképpen a világ legmonumentálisabb császári palotája, a Tiltott Város született meg.

A császári palotaegyüttes huszonnegyedik, utolsó császári lakóját, az akkor már régen detronizált Pu Jit, akinek életéről Bernardo Bertolucci világsikerű filmet is forgatott, 1924 novemberében kergették ki a palotából. Ezt követően a császári palotát 1925 októberében Tiltott Város Múzeumnak nyilvánították. 1949-től kezdődően a kínai kormány nagy összegeket fordított a palotaegyüttes restaurálására, állagmegóvásra, az értékes kulturális és történelmi emlék megőrzésére. A Kínai Népköztársaság a palotegyüttest 1961-ben országos védelem alatt álló fontos nevezetességnek nyilvánította. 1987-ben az ENSZ-UNESCO a Tiltott Várost felvette a világörökségek listájára.

Méltán, hiszen a Tiltott Városban, azaz a Téli Palotában összesen több mint 1 millió 52 ezer 600 értékes tárgyat gyűjtöttek össze, ami az egész országban található múzeumban található kincsek egyhatodát teszi ki, még úgy is, hogy a Tiltott Város gyűjteményének kb. 600 ezer darabját a Guomintang a polgárháború idején Tajvanra vitte.

A Qing–dinasztia korabeli 200 ezer kötetes könyvtára tudományos jelentőségű. Ezekből 8000 kötetet nemzeti kinccsé nyilvánítottak. A kaligráfiákat és festményeket tartamazó könyvek felbecsülhetetlen értékűek.

Van, aki azt mondja, egy teljes héten át folyamatosan a palotaegyüttest kellene járni, akkor be lehetne járni az egész területet. Ez is jó fogalmat ad a császári palotaegyüttes méreteiről, az igazság viszont inkább az, hogy az egész Tiltott Várost képtelenség végigjárni és alaposan végignézni, ugyanis 101,2 hektáros területen több mint 9900 faszerkezetű palota, csarnok, pavilon, helyiség található benne.


1 2 3
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China