A fujiani vályogházak (Fujian tulou) a keleti civilizációk hosszú múltú remekművei. Jellemzően változatosak, sokszínűek, méreteikben nagyok, szerkezetük lenyűgöző. Számos kulturális, történelmi, művészeti és tudományos értéket hordoznak magukban, ezért „ a Kelet patinás váraiként" vagy „a világ építészeti csodáiként" emlegetik őket.

A nagy eltéréseket mutató vályogházak a délkelet-kínai Fujian tartomány Yongding, Wuping, Shangrao, Nanjing, Pinghe, Hua'an, Zhangpu és más megyéiben is megtalálhatók, de a Wuyi hegységben tornyosuló vályogházak a legismertebbek. Formájukat, díszítésüket és építési eljárásukat tekintve nincs párjuk az egész országban.

A vályogházakat a kejia népcsoport építette, ezért kejia-vályogházaknak is nevezik azokat. A kejiák ősei a történelem háborúinak és természeti kataszrófáinak pusztításai elől menekültek Közép-Kínából a mai Fujian tartomány területére, ahol letelepedtek. A „kejia" kínaiul annyit tesz, hogy „máshonnan érkezett". Fő építőanyaguk az agyag volt, de használtak homokot, meszet, főtt ragacsos rizst, barna cukrot, bambuszt és faléceket is. Az ezekből az alapanyagokból kikevert, döngölt, összevert építőanyagokból építették fel vályogházaikat. A három-négy nemzedék tagjait is befogadó, rendszerint négy-öt emeletes házak tetejét égetett cserepekkel látták el.

46 vályogházat vettek fel a világörökségi listára, amelyek elsősorban Fujian tartomány nyugati és déli hegyvidékein helyezkednek el, ezek jellemzően körvályogházak, de vannak köztük négyzet és más alapú házak is.