Kedves hallgatóink! Mai műsorunkban ismerkedjünk meg egy utazni szerető kínai házaspárral, a 61 éves Wang Zhongjin asszonnyal és férjével, a 63 éves Zhang Guangzhuval. A pár Pekingben egy szokványos lakótelepen él, az utazásba nyugdíjazásuk után szerettek bele. Magukat viccelődve csak „hatvanas hátizsákosok"-nak nevezik. Az elmúlt három évben tucatnyi országba látogattak el ők ketten, 2011-ben 180 nap alatt barangolták be hátizsákjaikkal a déli féltekét.

„Nehéz volt az út. Pekingből indultunk, először Dél-Afrikába, majd az Egyesült Államokba és Argentínába utaztunk. Összesen hatszor keltünk át az Egyenlítőn."

Zhang Guangzhu elmesélte, hogy Dél-Afrika volt útjuk első állomása, az utolsó pedig a kenguruk földje, Ausztrália. Összesen a déli félteke 14 országában jártak. A legkülönlegesebb úticél a Déli-sark volt, ahol fiatal felfedezők társaságában léphettek a jégtörő hajó fedélzetéről a kontinens gleccserére.

„Ottjártunkkor olykor felhős volt az ég, nem sütött a nap, csak a távoli láthatáron derengett valami kékes fény. A hófödte hegyek csúcsa körül is ez a szokatlan fény játszott – egyszerűen csodálatos és gyönyörű volt! A sarkon nincs semmilyen növény, és ha a pingvinek sem tűnnek fel, síri csend és üresség honol a tájon. Úgy éreztem, ez itt a világ vége."

A Déli-sarkon a két hatvanas hátizsákos hosszasan gyönyörködött a csodálatos sarki tájban, a játékos pingvinekben és fókákban. Zhang Guangzhut és Wang Zhongjint teljesen lenyűgözte a látvány, nem tudták, hogy az igazán izgalmas élmények csak ezután következnek.

„Felmásztunk egy nagyon meredek hóbucka tetejére. A férjem tudta, mennyire félős vagyok, ezért hogy megnyugtasson, lecsúszott előttem. És mivel ő már lent volt, én is kénytelen voltam követni. De sajnos rosszul kezdtem neki: felemeltem a lábam, a síléc kifordult, én meg hason szánkáztam le a lejtő aljáig."

A Déli-sark után Zhang Guangzhu és Wang Zhongjin Dél-Amerikában folytatta útját. Az argentínai Cordobában templomokba és múzeumokba látogattak el, és felkeresték az Argentína és Brazília határán fekvő világhírű Iguazu vízesést.

„A zuhatag igazán csodálatos és széles, az argentín és brazil oldalról is egyaránt megközelíthető. A vízesés alatti sziklák egyfajta lépcsősort formáznak, így a víz az egyik lépcsőfokról a másikra zubog. A vízesés környékén dús növénytakaró borítja a hegyoldalt, a távolból nézve olyan, mintha egy hatalmas bonsait helyeztek volna a zuhatag elé. Mesébe illő ez a táj."

Ezután hajóval keltek útra, hogy Peruban eljussanak Machu Picchu romvárosába. Városról-városra haladtak, s már majdnem elérték Machu Picchut, mikor Wang Zhongjin hirtelen megbetegedett: a 3800 méteres fennsíkon hegyibetegséget kapott, 40 fokos lázzal pedig nem tudott továbbutazni. A házaspár három napot töltött kórházban, és bár ezután Wang Zhongjin nagyon gyenge volt, végül mégis sikerült eljutniuk Machu Picchuba.

Wang Zhongjin a blogjában így számolt be erről az élményről: „A férjem cipelte mindkettőnk poggyászát, amikor megérkezünk a hotelbe, főzött nekem és gondoskodott rólam. Nagyon hálás vagyok neki, nem tudom, hogyan éltem volna túl nélküle." A pár már 40 éve él együtt, bátran és vidáman vágtak bele a nagy kalandba idegen földön, amely csak tovább mélyítette egymás iránt érzett szeretetüket.

„Ausztráliában egyszer egy tengerparti faluban kempingeztünk. Tábortüzet raktunk, krumplit sütöttünk, és a csillagokat nézve felidéztük fiatalkori kalandjainkat. Romantikus este volt."

A két hatvanas hátizsákos hathónapos utazás után tért vissza pekingi lakásába. Mindenkit lenyűgözött a történetük, hiszen nem veti fel őket a pénz és nem beszélnek túl jól idegen nyelveken sem. Az út során végig reptereken és ifjúsági szállók 22 ágyas szobáiban aludtak, sok nehézséggel és veszéllyel néztek szembe. Ám örök kíváncsiságuk mindig új utakra inspirálja a hátizsákos házaspárt.

„Folytatni fogjuk az utazást, hiszen olyan sok érdekes hely, annyi felfedeznivaló vár még ránk. Igaz, sok pénzt költöttünk, de az emlékek, amikkel gazdagodtunk, felbecsülhetetlen értékűek és örökké a szívünkben élnek."