A világ leghosszabb mesterséges vízi útja egyben az egyik legkorábbi is. A történelmi feljegyzésekből kiderül, hogy már legalább az i. e. 5. századtól kezdve létezik a kínai Nagy-csatorna, azaz a Da Yunhe (大运河).

A csatorna építését Yangzhou városban kezdték. Ahogy erről a város kormányzatának szóvivője, Gu Feng beszámolt:

„Yangzhou neve szerepel a csatorna ásásáról hírt adó legrégebbi, az időszámításunk kezdete előtti 486-ból származó feljegyzésben is. Körülbelül 2000 évvel ezelőtt a csatornán történő hajózás volt errefelé a közlekedés leggyakoribb módja."

Minthogy a Nagy-csatorna Yangzhou várostól valamivel keletre fekszik, ezért a környékről a legjobb áttekintést, a legszebb panorámát a közelben található ősi Shaobo kisvárosból lehet látni. Shaobo körülbelül 85 kilométerre található Jiangsu tartomány székhelyétől, Nankingtól.

Shaobo kitűnő hely a Kína északi és déli részét összekötő létfontosságú csatorna történetének a felidézéséhez. Az immár több mint 2500 éven át működő vízi út egyébként Pekinget köti össze Hangzhouval.

A Nagy-csatorna első részének kiásását a Tavaszok és Őszök korszakában (i. e. 770 – i. e. 476) fennállt Wu állam királya, Fuchai rendelte el stratégiai okokból. A király ugyanis az államától északra fekvő területeket is uralma alá szerette volna hajtani, amihez hadjáratokra, a hadjáratokhoz katonákra, a katonák számára viszont élelmiszerre volt szükség. A csatorna pedig a legegyszerűbb, legolcsóbb, leghatékonyabb és legbiztonságosabb útja volt a szállításnak, mint ahogy máig is hasonló jókat lehet elmondani a vízi úton történő szállításról. Főleg azután, hogy a Fuchai király által elkezdett munkát az évszázadok folyamán a Jangce alsó folyásának rizstermő vidékeit az észak-kínai politikai centrumokkal összekötő, összességében kb. 1930 km hosszú csatornarendszerré bővítették ki, amely Pekingen és Hangzhoun kívül Tiencsint is érintette, valamint áthaladt Hebei, Shandong, Jiangsu és Zhejiang tartományokon is.

A csatornahálózat kialakítása a Tang- (618-907) és a Song-dinasztia (960-1279) idején már igencsak előrehaladott állapotban volt, hiszen a vízi út akkor már összekötötte a fentebb említett négy tartomány nagyobb városait és kereskedelmi központjait, és a déli területekről rendszeresen folyt az északon fekvő császári központba a javak szállítása.

A Nagy-csatornának egyébként 1600-ban volt egy híres európai utasa is, Matteo Ricci itáliai jezsuita hittérítő, aki Nankingból utazott Pekingbe a császári udvarba selymet szállító hajókonvojjal. Bár hajóval nem lehetett egészen a fővárosig eljutni, hanem Peking kapujában, Tiencsinben, a város hatalmas kőerődje mellett vetettek a hajók horgonyt. A konvojokat akkoriban eunuchok felügyelték. Ekkor már akkora volt a forgalom a Nagy-csatornán, hogy a közönséges hajókaravánoknak a zsilipeken való áthaladásra sokszor napokat kellett várni.

Ezeknek a nagy időknek volt a tanúja Shaobo. A kisvárosban ugyan azóta egyáltalán nem állt meg az idő, de egészen a Song-dinasztiáig visszamenőleg még mindig fel lehet fedezni a csatornafejlesztésnek köszönhető emlékeket. A régmúlt nyomait ugyanakkor viszonylag kis területen, egy 1 kilométer sugarú körön belül megtalálhatják az érdeklődők.

Shaobo kisvárosba azonban Yangzhoun át vezet az út, ezért előbb néhány szó ez utóbbi szerepéről a Nagy-csatornában.

600-ra már készen állt a Pekinget és Hangzhout összekötő csatorna, illetve már kialakult a fő vízi úthoz csatlakozó mellékcsatornák hálózata is. A Tang-dinasztia korában Yangzhou volt az ország harmadik legnagyobb városa. Yangzhou jelentette a Kína északi és déli részét összekötő csatorna felező pontját. Mai szemmel nézve abban az időben Yangzhou a külvilág felé nyitott befolyásos és tehetős kommunikációs központ volt. Valahogy úgy kell elképzelni a szerepét, mint a mai Párizsét és Londonét. A mai Yangzhouban azonban már alig lehet ráakadni a hajdani világvárosra utaló nyomokra, az 1400 évvel ezelőtti gazdag kozmopolita metropolisz mára 4,5 milliós, kínai viszonylatban nem túl nagy, de természetesen modern várossá változott, ahol itt is, ott is építkezésekbe botlik a látogató. Az építkezések természetesen a Nagy-csatorna itteni szakaszát sem hagyták érintetlenül: úgynevezett szórakoztató, pihenő és ökológiai „folyosókat" alakítanak ki a csatorna mentén.

És akkor a Nagy-csatorna fejlesztése vissza is visz minket Shaobo kisvárosba, ott ugyanis sokkal jobban látható a csatorna fejlődésének évezredeket átfogó története.

A Douye-kert Sixian-pavilionja vezet a csatornához. A pavilon falára a Song-dinasztia hét költőjétől, így például Su Dongpótól és Su Zhe-től véstek fel verseket. A versek miről másról is szólhatnának, mint arról a panorámáról, amely Shaobo városkánál tárult a szemük elé, benne a csatorna és a kisváros képe is. Külön érdekessége a verseknek, hogy valamennyi ugyanazzal a kínai írásjeggyel kezdődik és végződik.

Egy tömör vasból öntött térdeplő bivaly szobra már 1699 óta díszíti a helyet. A Jangce mentén egyébként 9 hasonló szobor állt valaha, azokból azonban már csak öt maradt meg. Áldozati szerepük volt valaha, a helyiek imádkoztak és áldozatot mutattak be az isteneknek, hogy az megóvja őket az árvíztől. Ma is népszerű a bivaly Shaobo városkánál, habár már nem az árvíz elleni „védelmet" szolgálja. Gyerekeket hoznak ide egyéves korukban, akik szalagot kötnek a bivaly szarvára, mert a helyiek véleménye szerint ez szerencsét hoz.

A csatornán bárkák és hajók vannak kikötve, illetve hajóközlekedés is van, gyakran láthatók például szén- és szénporszállító hajók, illetve építőanyagot is nagy mennyiségben szállítanak délről északra. És ugyan ma már a vasút és a közút számít a legnagyobb áruszállítónak Kínában, de Shandongból Hangzhouba és Ningbóba még mindig vízen érkezik a legtöbb áru. Olyannyira, hogy a régi zsilipet ki is kellett cserélni, és a régi csatorna mellett ástak egy szélesebbet, amely már bírja a megnövekedett forgalmat. Az első modern kori átépítésre Csang Kaj-sek idején került sor, a másodikra Mao Ce-Tung idején. A két csatorna most is egymás mellett húzódik.

Shaobo régi folyami kikötőjét még 1026 és 1029 között építették. Utoljára 300 évvel ezelőtt esett át felújításon, azóta pompásan dacolt az időjárással és a természettel, ami a csatorna mentén is elsősorban árvizeket jelent. Ne feledjük el, hogy az árvizeiről híres-hírhedt Jangce folyó medencéjében vagyunk!

A folyó partján nagy felirat mutatja, hogy valaha itt dokk működött, mára azonban már ugyancsak visszaesett a forgalma, de persze a kapacitásával is lennének problémák .

Egy pagodatetős építmény mellett, amely régen a kereskedők tartózkodási helyéül szolgált, van itt a rakpartnál egy 700 éves körtefa is, legalábbis a törzsén levő felirat ezt állítja a fáról.

A rakpart eléggé elhagyatott, és ugyan már a legidősebb helyiek sem emlékeznek arra az időre, amikor még folyt a hajókról a ki- és berakodás, de ez persze nem azt jelenti, hogy Shaobo szellemváros lenne. Az utcákon látszódnak az élet nyomai, de persze egy tipikus kisvárosi életé, hiszen például kolbászok száradnak az utcán felállított szárítóköteleken.

És ugyan a ma élő helyiek már nem lehettek tanúi a folyami kikötőjük működésének, arra azonban a legidősebbek is jól emlékeznek, hogy régen is nagy volt errefelé a hajóforgalom. És akkoriban nem csak szenet és építőanyagot szállítottak a bárkák. Shaobo kisvárosban az idősek kivétel nélkül tudatában vannak, hogy történelmi helyen laknak, és büszkék arra, hogy a Nagy-csatorna egyik leghíresebb pontjánál élhették le életüket.

(Írta/fordította: Hajnal László)