A nyugat-guizhoui Liupanshui (六盘水) város a maga több mint 2 830 000 lakosával és 9926 négyzetkilométeres területével Guizhou tartomány második legnagyobb városa. Ezek után meglepő, hogy a szűkebb értelemben vett városban, azaz az agglomeráció nélkül vett Liupanshuiban 251 900 lakos él.

Ez azért történhetett így, mert számos kisváros, amelyek közül Liuzhi, Shuicheng és Panxian volt a három legnagyobb, továbbá falusi területek összevonása után Liupanshui 1978-ban lett prefektúra szintű város. A város jelenlegi neve is a három legnagyobb kisváros nevének első karakteréből áll össze, Liuzhi-ből a liu, Panxianból a pan, Shuicheng városka nevéből pedig természetesen a shui szó került bele a jelenlegi elnevezésbe.

A helyiek előszeretettel nevezik a városukat hűvös város vagy hűvös főváros néven, ugyanis földrajzi elhelyezkedésére rácáfolva, a magasabb tengerszint feletti magasság és a környező még magasabb hegyek miatt nyáron sincs Liupanshuiban meleg, hanem viszonylag alacsony a nyári középhőmérséklete.

Liupanshui Délnyugat-Kína egyik fő vasúti csomópontja. A megközelítése tehát nem okozhat problémát, hiszen a Shanghai-Kunming, a Liupanshui-Baiguo és a Neijiang-Kunming vasútvonalak is keresztülfutnak Liupanshui városon.

A helyi konyha fogásai közül érdemes megkóstolni a yangrou fen (羊肉粉) nevű birkahúsos tésztát és a laoguo yangyu (烙锅洋芋) nevű kevés vízen elkészített burgonyás ételt. Ha pedig elteltünk a helyi konyha finomságaival, akkor nekivághatunk a város és környékének felfedezéséhez.

Az idegenforgalom számára a kisebbségi népi kultúra és a karsztvidék látványos felszínformái jelentik a két legvonzóbb területet.

Ezek közül a Qilin Barlangpark föld alatti taváról és a Danxia-hegyről már a Ming-dinasztia korában élt neves utazó, író és geográfus, Xu Xiake is megemlékszik írásaiban.

A Yushe Nemzeti Parkon (玉舍国家公园) belül található a Jiucai Ping-hegy. A 2900 méteres, lapos tetejű hegy Guizhou tartomány legmagasabb pontja. A hegy neve, a jiucai jelentése: kínai metélőhagyma (Allium tuberosum), és természetesen azért kapta ezt a nevet, mert kínai metélőhagyma nő rajta, illetve azért is, mert a növény virágzásakor pompás látványt nyújt a hegy.

Az erre járó turisták hagyományosan megnézik a napkeltét, a felhők tengerét és a különleges sziklaformákat.

Ugyancsak megtekintésre érdemes a Tiansheng-híd (天生桥), és erre már csak a híd nevéből is következtethetünk, hiszen a „tiansheng" szó magyarul azt jelenti, hogy „istenek által készített".

A hely ugyan a kínai történetírás atyja, Sima Qian által is megörökített ősi törzsszövetség, a Yelang területének volt a része, ma már azonban szinte semmi sem emlékeztet a mindössze néhány évszázadon át fennállt államalakulatra.

Annál fontosabb viszont az a tény, hogy dél-kínai viszonylatban az egyik legfontosabb szénvidék a közelben terül el. A terület Guizhou legfontosabb bányászati területe, gyakran emlegetik „a dél-kínai széntenger" néven is Liupanshui tágabb környékét.

De nemcsak iparáról nevezetes a város, hanem természeti környezetéről is. A Weining és a Caohai tavak a közelben találhatók, márpedig a két tó a madarak paradicsomának számít, amelyeknél olyan védett madarak is találhatók, mint a jól ismert kormosfejű daru (Grus nigricollis).

A Caohai-tó

A több mint 20 négyzetkilométer területű Caohai-tó Guizhou tartományban a legmagasabban elterülő fennsíki tó. Pompás vízinövényei kitűnő feltételeket teremtenek a madarak számára, és már csak emiatt is kedvelt kirándulóhelynek számít, főleg azok számára, akik a kormosfejű darvakra kíváncsiak.

A Caohai-tó vizes élőhelye nemzeti természetvédelmi terület. Igen, a tó valójában vizes élőhelynek számít, mivel átlagos állandó mélysége 2 méter, tehát nem a Balatonra kell kapcsán gondolni, hanem a Fertő tóra. A Caohai-tó felszínének körülbelül 70 százalékát vízinövények borítják, maga a tó neve is innen jön, hiszen a cao azt jelenti, hogy fű, a hai pedig azt, hogy tenger, vagyis a tó neve magyarra fordítva: fűtenger.

A Suoga Ökológiai Múzeum

A Guiyangból Yunnanba közlekedő vonatok megállnak Liuzhiban is, ahonnan buszok visznek Suoga kisvárosba. A Suoga Ökológiai Múzeum megtekintése után egyébként innen érdemes ellátogatni a közeli miao nemzetiségi falvakba is, ahova a helyiek néhány jüanért már triciklivel is kiszállítják a turistákat.

A Liuzhi várostól 43 kilométerre található Suoga Ökológiai Múzeum a maga nemében első Kínában. A múzeumnak helyet adó kerületet hegyek veszik körül. Etnikai kisebbségek, például yi és miao nemzetiségek is élnek a területen, amelynek 12 falvában több mint 4000-en laknak. A helyiek máig őrzik az egyszerű, de ősi hagyományaikat. A férfiak szántanak, a nők szőnek, különleges házassági és temetkezési szokásaik vannak, egyedi a zenéjük és a táncaik, gyönyörű hímzéssel díszített a népviseletük.

Kizárólag Suoga városka környékén élnek a hosszú szarvú miaók, a miao nemzeti kisebbség egyik ága. Összesen mindössze hatezren vannak, az általuk lakott 12 faluból Longga a legismertebb.

A hosszú szarvú miaók már sok évszázada élnek meglehetősen mostoha természeti körülmények között. Ehhez az 1600 méter magas Daqing hegység hideg időjárását és terméketlen talaját kellett legyőzniük. A világtól még ma is meglehetősen elzártan, önfenntartó, törzsi körülmények között élnek, nem is csoda, hogy a néprajzosok, kínaiak és külföldiek egyaránt az ősi társadalom kövületének nevezik a hosszú szarvú miaók közösségét.

A hosszú szarvú miaók különleges hajstílusukról és fejfedőikről kapták a nevüket. A nők fából készült tölcséreket rögzítenek a fejükre, ezek köré tekerik fel a hajukat, majd az egészet fehér szalagokkal rögzítik, hogy biztosan maradjon meg a fejükön. A hajkialakítás a hosszú szarvú miaók természet iránti tiszteletét szimbolizálja. Hajdanában a férfiaknak is hasonló volt a hajviseletük a hosszú szarvú miaók között, de ma már csak a legnagyobb ünnepek alkalmával készítik el maguknak ezt a különleges hajviseletet, a hétköznapokban viszont fekete kendővel kötik be a fejüket. A nők azonban máig gyakran viselik az etnikai csoport nevében megtalálható „hosszú szarvakat".

A hosszú szarvú miaók számos különleges népszokást őriztek meg. Az egyik ilyen a „lakodalmi verés". Ennek lényege az, hogy a menyasszony családja elnáspágolja a vőlegényt, a házasságközvetítőt és a vőlegény barátait. Vagy fordítva. De természetesen az egész csak játék, illetve néphagyomány.

A népszokások a temetési szertartást is áthatják. Daga rítusnak hívják azt a szokást, amikor az elhunyt családtagjai bambuszra vésett listát kapnak a gyászolóktól, majd a listát fel is olvassák a gyászoló család előtt.

Mindezeken kívül számos sámánista áldozati szertartás is ismert a hosszú szarvú miaók között.

Nankai

Nankai város is fontos kirándulóhely, Shuichengtől 50 kilométerre északra található. Itt a miaóknak egy másik etnikai csoportja él, a kis virág miaók. Az ő nevezetes ünnepük neve tiaohuapo, amelyet a második holdhónap ötödik napján szoktak megrendezni – idén ez egyébként február 12-e volt.

Az ünnepen több mint 20 ezren szoktak részt venni, és az egész országból sereglenek ilyenkor a helyszínre profi fotósok, akik meg akarják örökíteni a színes kavalkádot. A népviseletbe öltözött helyiek ugyanis miao dalokat énekelnek, lusheng nevű táncot járnak, bikaviadalt rendeznek és egyéb más színes népszokást mutatnak be.

A miaóknál is többen vannak a környéken élő yi nemzetiséghez tartozó lakosok, akiknek száma 200 ezer körül van. Az itteni yi nemzetiségiek fele egy tömbben él a Panxianhoz közeli Puguban. Az ő legnevezetesebb ünnepük a hatodik holdhónap 24. napján rendezett fáklyaünnep. Az ünnep idején napszálltáig lóversenyeket, bika- és kakasviadalt rendeznek, valamit táncolnak. De az igazi ünnep a sötétség leszálltával veszi kezdetét. A nemzetiségi fiatalok ekkor nagy máglyákat raknak, amelyek körül táncolnak és énekelnek, és közben mindenki kezében fáklya ég. Feledhetetlen látvány.

(Írta/fordította: Hajnal László)