A Jangce folyó deltájának déli részén több ősrégi vízi város található. Ezek közül a kisebb Velencék közül az egyik legismertebb Wuzhen. A várost az ősi keleti civilizáció élő kövületének is tartják.

A Jangce-delta vízi városai hasonlítanak egymáshoz, régi hidak, utcák, sikátorok és pompás régi házak vannak mindegyikben. De tiszteletet parancsoló múltja és megtermékenyítő kultúrája miatt Wuzhen több történelmi és kulturális jellegzetességgel rendelkezik, mint a többi hasonló vízi város.

Wuzhen a Zhejiang tartományi Tongxiang várostól északra található, pontosan a Sanghaj, Hangzhou és Nanking városok által alkotott háromszög közepén. Ez Zhejiang tartomány északi részét jelenti, és a hangzhoui Keleti Buszpályaudvartól 45 perces autóbuszúttal el lehet jutni Wuzhen kisvárosba. Hétvégéken és a nagyobb ünnepek idején Sanghajból, a Hongkou Labdarúgó-stadiontól is indulnak különbuszok Wuzhenbe, a sanghaji Nyugati Buszpályaudvarról pedig rendszeres járatok is vannak.

Wuzhen autóbusz-pályaudvaránál riksák és taxik is várják a vendégeket, ez utóbbiak a szűk sikátorokba természetesen nem tudnak behajtani. Wuzhen keleti és nyugati része között ugyanakkor csak 1 kilométer a távolság, úgyhogy az sem túl megerőltető, ha valaki gyalogosan is akar eljutni a kisvároson belül mindenhova.

A városnak meleg és nedves a klímája, sok itt az eső és a napsütés is, aminek köszönhetően bőven termő a környék. Wuzhent úgy is ismerik, mint „a halak, a rizs és a selyem városát".

A több ezer éves történelemmel rendelkező Wuzhen neve a varjú jelentésű kínai szóból származik.

A kisváros szinte minden részlete képeslapra kívánkozóan szép: az ősi kőhidak, a régi falak között vezető kövekkel kirakott utak, a közvetlenül a vízpartra épített házak, a külső folyosók és a pompás fafaragások utánozhatatlan hangulatot árasztanak. A kőlapokkal kirakott utcák mindkét oldalán éttermek, pubok, zálogházak, szövő- és festőműhelyek és más üzlethelyiségek sorakoznak, valamennyi faszerkezetes barna épületben.

Folyók és patakok szelik át a kisvárost, a partokat pedig különböző formájú kőhidak kötik össze. A Pekinget és Hangzhout összekötő Nagy-csatorna is itt halad el, Wuzhen és több hasonló kisváros is a csatornának köszönheti felemelkedését és virágzását.

De persze nem az alapítását, hiszen a történészek szerint Wuzhen már 7000 évvel ezelőtt, azaz az újkőkorszak idején is lakott (neolitikus) település volt, de város természetesen csak jóval később, 872-ben lett. Az azóta eltelt több mint 1000 esztendőben Wuzhen soha nem változtatott nevén, vízrendszerén és lakosainak életstílusán. A városban jelenleg több mint 40 hektárt foglalnak a 19. század végén épült eredeti épületek, továbbá több mint 100 régi kőhíd íveli át a vizeket.

A kisváros hosszú történelme során rengeteg tehetséget adott Kínának, sőt a világnak. Mao Dun (Mao Tun), a modern kínai irodalom klasszikusa és egyik legjelesebb képviselője itt született, és műveiben meg is örökítette Wuzhen lakosait, a kisváros mindennapjait. Mao Dun néhány műve magyar fordításban is olvasható, például A selyemhernyó és az Éjfél. Mao Dun boldog gyermekkorának lakhelye a Guan Qian utca középső részén található. A ház hagyományos kínai stílusban épült a Qing-dinasztia idején.

Azt mondják, hogy Wuzhen esőben a legvarázslatosabb. Érdemes ilyenkor esernyőt ragadni, és a sikátorokban a faszerkezetes régi házak között sétálva figyelni, ahogy a faragott ereszeken folyik le az esővíz. Varázslatos, mesebeli élmény.

Minden bizonnyal úgy találták ezt azok a döntéshozók is, akik 1991-ben Wuzhennek a „tartományi ősi történelmi és kulturális város" elnevezést adták, és a Jangce folyótól délre található hat ősi kisváros közül a legelőkelőbb helyre sorolták Wuzhent.

Az itt élő emberek egyszerű életet élnek. Sokan foglalkoznak selyemhernyó-tenyésztéssel, illetve krizantém (margitvirág) termesztésével. A wuzheniek között máig szokásban van az az ősi gyakorlat, hogy a vízpartra épült házak lakosai az ablakukon át vásárolják a zöldséget és gyümölcsöt a vízen közlekedő csónakokból.

A wuzheni éttermek közül nevezetes a régi Jiujiang Lou és a Shanyang Guan. A sok helyi finomság közül mindenképpen érdemes kipróbálni a lótuszlevélbe csomagolt ragacsosrizs-liszttel készített gőzült sertéshússzeleteket. Ha pedig valaki házias kosztra vágyik, akkor annak sincsen akadálya, a helyi lakosok házaiban egyszerű, de finom ételeket lehet enni, és ami a legfontosabb, nem apró családi kifőzdékről van szó, hanem a háziak is együtt esznek a betért látogatóval, látogatókkal.

Habár Wuzhen kisváros, hiszen alig 70 négyzetkilométeres, és 60 ezres népességéből mindössze 12 ezren állandó lakosok, ám így is két meglehetősen különböző részre lehet osztani: Dong Zha és Xi Zha, azaz Keleti és Nyugati Szektorra.

A város Dong Zha, azaz Keleti Szektor részén egy 400 méter hossz vízi út található, amelyet két oldalról a Qing-dinasztia (1644-1911) idején épített házak fognak közre. A Keleti Szektorba vivő utca elején ajándékboltok és éttermek találhatók, az utca túlsó végén pedig különböző múzeumok vannak, amelyekben ágyakat, ruhákat, kékfestő anyagokat és más egyebeket állítottak ki. Több kiállítás is a régi Wuzhen életét mutatja be. Az utcákon, főleg a főszezonban sok kínai és néhány külföldi turista látható, a vízen pedig egyetlen evezővel hajtott csónakok szállítják utasaikat. A turisták ellenére a Keleti Szektor nem vált skanzenvárossá, a korábbi lakosok megmaradtak régi házaikban, és úgymond a turisták között élik életüket.

Xi Zha, azaz Wuzhen Nyugati Szektora meglehetősen különbözik a Keleti Szektortól. A Nyugati Szektor nappal csendesebb, és több is itt a hely, mint a Keleti Szektorban. Az itt húzódó vízi út éppen két és félszer olyan hosszú, mint a Keleti Szektoré, azaz 1000 méter. Egy kis mocsár és egy figyelemre méltő pagoda is található itt. A csatornával párhuzamos két út mellett itt már keresztutcák is találhatók, továbbá több híd, régi dokkok és kisebb vízi utak teszik a Nyugati Szektort elragadó, felfedezésre méltó hellyé.

A Nyugati Szektort eredeti stílusában építették újjá, aminek következtében bőven van csodálnivaló: az oszlopsorok, a kis hidak, az erkélyek, mólók, fából készült ablakok és ajtók, szürke kövekből rakott falak és kövezet. A Keleti Szektorral ellentétben a Nyugati Szektorban alig vannak állandó lakosok. Ennek ellenére a terület rendkívül tiszta, reggelente nemcsak a járdát, hanem még az ereszeket is kitakarítják. Mindez a figyelem természetesen a turistáknak szól, hiszen a helyi lakosok helyett mindenütt látogatókat, turistákat szállásolnak el. Wuzhen legtöbb szállodája ugyanis a Nyugati Szektorban található. A legnagyobb és legolcsóbb szálló, a Min Su (Wuzheni Vendégház), amelynek régi stílusú fafaragásos bútorai mellett internetkapcsolata és műholdas televíziója is van.

A Nyugati Szektorba egy mesterséges tavon keresztül lehet eljutni néhány perces csónakúttal. Az itteni utcákat két oldalról vendégházak, éttermek, bárok, valamint ajándékokat és kézművestárgyakat, szuveníreket árusító boltok szegélyezik. Wuzhen Nyugati Szektorának hangulata hasonlít a híres Guilin tartományi Yangshuo város Nyugati utcájáéhoz, de ez utóbbinál jóval kevésbé forgalmas és ismert.

Esténként a Nyugati Szektort pompásan kivilágítják, a vízi út két végén levő karaokébárok és bárok igencsak hangosak, de a középső terület csendes. A vízen ilyenkor is siklanak a csónakok, ez a romantikára vágyók ideje és helye.

Xi Zha páratlan élmény, egy olyan régmúltról tudósít, amelyben a vízi utakat úgy használták, mint ma a műutakat és a vasutat.

(Írta/fordította: Hajnal László)