A Guanfu Múzeum az első kínai magánmúzeum. Az alapítója, Ma Weidu neves kínai műgyűjtő és műértő. Ha hosszabb időt töltenek Pekingben, akkor félnapos kirándulást tehetnek a régi Peking kincseit őrző Guanfu Múzeumhoz, ahol a klasszikus kínai művészet jó néhány remeke található.

A Guanfu Múzeum jelenleg Peking Chaoyang kerületének Jinnan utcájában található, közel a repülőtérre vezető autópályához. Egy kicsit messze van a főváros központjától, ahonnan taxival körülbelül 50 jüanba kerül az út.

1996 októberében jött létre a Guanfu Múzeum, majd 1997. január 18-án nyílt meg a közönség előtt Peking központjában, a Xuanwu kerület nyugati Liulichang utcájában. Ennek az első múzeumnak a területe még csak 400 négyzetméter volt. A Guanfu Múzeum 2004 augusztusában költözött a mostani helyére.

A Jinnan utcába költözött Guanfu Múzeum több mint 5300 négyzetméteres kiállító területe 6 teremre oszlik. A múzeumban a neves gyűjtő által szerzett dísztárgyakat, vázákat, porcelántárgyakat, tusrajzokat, könyveket, kalligráfiai alkotásokat, jellegzetes ablakokat és ajtókat, valamint különféle művészeti tárgyakat állítanak ki, ezek közül több igen régi és igen nagy értékű.

A Guanfu Múzeum igen különleges intézménynek számít, hiszen Kínában ez volt az első magántulajdonban lévő, vagy magánvállalkozásként működő múzeum. Tulajdonosa, Ma Weidu neves kínai műgyűjtő és műértő. Ma úr 1955-ben született Pekingben, és korábban a Kínai Ifjúsági Könyvkiadóban dolgozott. Több regényt is írt. Az 1980-as évektől fogva kezdett Ma Weidu régi kínai tárgyakat gyűjteni. A 90-es évekre gyűjteménye már több mint 1000 darabot számlált, köztük például porcelántárgyakat, régi bútorokat, jádékat. Ma Weidu emellett a gyűjteményekkel kapcsolatos könyveket is írt, például az 1992-es Porcelán, Ming- és Qing-dinasztia kori ecsettartók, Kínai tubáküvegek, továbbá a 2002-ben írott Régi kínai ajtók és ablakok. Ezek a könyvek nagy sikert arattak a kínai gyűjtők körében. Ma Weidu már 1992-ben tervbe vette, hogy gyűjteménye számára múzeumot hoz létre, amire végül 1996 októberében került sor, amikor magalakult a Guanfu Múzeum

A múzeum neve, a Guanfu a híres filozófus, Laozi „Tao Te King" cimű könyvéből származik. A kínai szó első szótagja, a „guan" azt jelenti, hogy „nézni, megfigyelni". A második szótag, a „fu" jelentése pedig „még egyszer, újra és újra". A két szót együtt pedig talán így lehetne visszaadni magyarul: „csak csendesen, a dolgokat újra és újra megfigyelve lehet megismerni a dolgok természetét".

Nagy gyűjteményéből Ma Weidu a tárgyak jellegzetességeinek megfelelően több időszaki kiállítást rendez. A múzeum ismertetőjében az olvasható, hogy Ma úr minden tárgyat saját gyermekének, lányának tart. Ebből is látható, hogy a tulajdonost különleges érzelmi szálak fűzik gyűjteményéhez. Amikor a nagy nehézségek árán kigazdálkodott múzeumáról beszél, érezhető büszkesége.

Ma Weidu a következőképpen látja projektjét: „Úgy gondolom, hogy egy magánmúzeum a leginkább abban különbözik az államitól, hogy kedvesebbnek, közvetlenebbnek tűnik a látogatók számára. Amikor belép valaki a múzeumomba, nem érzi úgy, hogy agyonnyomják a tárgyak. De ez nem jelenti azt, hogy a magánmúzeum szegény lenne, hanem inkább több tudást, tudományt, történelmet tükröz. Aki még nem ismeri Kínát, az nálam megismerheti a régmúltban élt kínaiak életét, aki pedig már ismeri Kínát, az még jobban elmélyítheti tudását, és főként sok mindenről benyomást szerezhet."

A Guanfu Múzeum kis méretű ugyan, de látszik, hogy a házigazda gondosan megtervezte a tárgyak elhelyezését, a kiállítótermek elrendezését, és igyekezett a majdani látogatók fejével gondolkodni, figyelembe vette várható érzelmeiket. Minden erejét a kiállított tárgyak megszerzésére, rendbehozatalára, és kiállítására fordította. A kiállításon a legkisebb szegletet is igen szépen feldíszítették. A Guanfu Múzeum az embernek olyan érzése támad, mintha otthon lenne.

A múzeum Song-, Ming- és Qing-dinasztia korából származó porcelángyűjteménye 150 darabot számlál. A porcelántárgyak között vannak császári égető kemencékben és népi kemencékben gyártottak is. A gyűjtemény minden darabjának van valamilyen jellegzetessége.

A múzeum bútorgyűjteménye több mint 700 négyzetméter kiállítási területet foglal el, amelyen 6 helyiséget alakítottak ki, a mahagóniból, a vörös szantálfából és a körtefából készült bútorok is külön-külön helyiséget kaptak, és van egy kiállítóterem, ahol a Ming- és Qing-dinasztia korában készült több mint 200 bútorral lehet megismerkedni. Ebben a kiállítóteremben ülve vagy sétálva olyan érzése lehet a látogatónak, mintha a több mint ezer évvel ezelőtti ősi Kínában járna. A bútorgyűjteményben van egy vörös szantálfából készült pagoda is, amelyhez egy történet is tartozik. A Qing-dinasztia Qianlong császára édesanyjának ajándékozta 80. születésnapjára ezt a pagodát. De a háború miatt a pagodának nyoma veszett, majd később Nagy-Britanniában bukkant fel. Néhány évvel ezelőtt a Sotheby's aukciós ház eladásra kínálta a pagodát, és végül Ma Weidu átszámítva 3,5 millió jüanért szerezte meg ezt a nevezetes hajdani kínai császári tárgyat.

A múzeum olajfestményei között ismert régi, modern, illetve kortárs kínai festők festményeit, illetve több mint tíz modern szobrot lehet megtekinteni.

Li Xuan, a múzeum gazdasági igazgatója több éve itt dolgozik. Tudósítónknak azt mondta, hogy minden kiállított tárgyat fogjon meg, ha kedve van hozzá, illetve hogy bármiről készíthet fényképet. Li Xuan arról is beszélt, hogy a kiállítások tematikája időnként változik. Jelenleg a Ming- és Qing-dinasztia korának lakberendezési tárgyaiból rendeztek kiállítást. A kiállítótermekben a 15. és 19. század közötti időszakban a különböző családoknál használt régi lakberendezési tárgyak láthatók, ezek a látogatókat visszaviszik a régi Kínába. A klasszikus szépségű székek, asztalok, ágyak, szekrények kellően megmozgatják a mai kínaiak fantáziáját is.

A házak berendezésének változása tükrözi a történelmi változásokat és a különböző korok embereinek életmódját is. Li Xuan asszony erről így számolt be: A kínai nemzet történelme során folyamatosan változtatta életmódját. A Han- és a Tang-dinasztia idején, vagyis körülbelül a 3. századtól a 9. századig a régi kínaiak otthon általában a földön ültek. Csak később ültek olyan székekre, amelyekről már lelógott a lábuk. Így alakultak ki a magas lábú székek. A Song-dinasztiától, vagyis a 10. századtól kezdve a házak berendezése már alig változott.

Mintegy 900 évvel ezelőtt tehát Kínában gyakorlatilag mindenki a földön ült. Ez a szokás fennmaradt a mai Japánban is.

A múzeum egyik látogatója tudósítónknak a következőket mondta: „Tetszik nekem a múzeum stílusa, az anyag elrendezése. Az itt felhangzó klasszikus kínai zene nagyon közel áll hozzám. Egy ilyen múzeumban a külföldiek jobban megismerhetik és megérthetik a kínai kultúrát."

A múzeum egyik sarkában van egy kis teaház is, amely mindig zsúfolt az itt időző vendégekkel. Sok látogató többször is visszajön, hogy élvezze a különleges, klasszikus hangulatot.

2002-ben Ma Weidu a dél-kínai Hangzhou városban létrehozta a Guanfu Múzeum első fiókmúzeumát. 2005-ben Fujian tartomány Xiamen városában pedig már a második Guanfu fiókmúzeum nyitotta meg a kapuit.

A Guanfu Múzeum Pekingben csak a hagyományos kínai tavaszünnep során tart zárva. A belépődíj fejenként 50 jüan.

Hangzhouban és Xiamenben a fiókmúzeumok minden nap nyitva állnak a közönség előtt. Ezekben a jegyek 20, illetve 30 jüanba kerülnek.

(Írta/fordította: Liu Xuesi)