Alapvetően kétféle idegenforgalmi látványosság van. Az egyik önmaga miatt érdekes, szép is lehet, csúnya is, a lényeg, hogy egy van belőle. És még ha fel is építhetik a hasonmását, mint az már oly sokszor megtörtént, az már csak kuriózum. Az osztrák Hallstatt Kínában vagy az Eiffel-torony Las Vegasban felépített mása is érdektelen az eredeti nélkül.

A másik típusú idegenforgalmi látványosság azért érdekes, mert fűződik hozzá valamilyen történet, legenda, hagyomány. Vagyis tulajdonképpen azért érdekes, mert ott van, ahol, nem pedig valahol máshol. Fáknak, köveknek, panellakásoknak például igen ritkán van esélyük bekerülni a turistalátványosságok közé – kivéve, ha valami jeles esemény fűződik hozzájuk. Például Rákóczi Ferenc pihent meg az árnyékukban vagy kultúrhéroszok pottyantották őket a földre. Vagy ha a valaha volt legnagyobb birodalmat megalapító hadvezér halt meg a helyszínen.

Ninghszia-Huj Autonóm Terület Kína legszegényebb részei közé tartozik. A Sárga-folyótól délre a talajt az évmilliók során rakta le a Góbi felől fújó szél. De csak azért, hogy az eső mossa el, illetve hogy később porfelhővé fújják a szelek.

Guyuan város az autonóm terület legdélebbi részén található. Ma semmiképpen nem tartozik a jelentős városok közé, de például múzeuma nem csak az autonóm területen belül számít viszonylag gazdagnak. Hiszen a középkorban Guyuan a selyemút fontos állomása volt.

A hajdani stratégiailag fontos területen fekvő várost 13 kilométeres dupla fal vette körül, rajta 10 kapuval.

Guyuan több évszázadon keresztül virágzott. A hajdani gazdagságnak közismert példája a 6. században, az Északi Zhou-dinasztia (557-581) idején élt tartományi főnök, Li Xian, aki föld alatti sírkamrát építtetett a maga és felesége számára a mai Guyuan nyugati részén található Shengou faluban. Az elöljáró 1983-ban kiásott sírkamrájába egy 40 méter hosszú lejtős alagút vezetett, és 237 agyagkatona őrködött az eltemetett házaspár nyugalma felett.

Agyagkatonák? Igen. Kevéssé ismert tény, hogy nem csak Xi'an mellett találtak Kínában agyagkatonákat, esetünkben is egy mini terrakotta hadseregről van szó. Két értelemben is mini: a mindenki számára jól ismert xi'ani agyaghadsereget az itteni figurák számban és méretben sem közelítik meg. Hiszen a xi'ani harcosok szinte életnagyságúak, Li Xian sírkamrájában viszont a 20 centimétert sem érik el az agyagkatonák nagysága. Persze Li Xian nagysága sem mérhető az időszámításunk előtti 3. században élt és uralkodott első kínai császár, Qin Shi Huangdi jelentőségéhez.

A guyuani múzeum legnagyobb kincse egy elegáns 6. századi ezüstváza, amelyet az ősi trójai legenda által ihletett jelenetek díszítenek. A vázán Aphrodité táncol Menelaosszal, valamint Heléna és Paris is megjelenik. Mindez egy „perzsa" vázán, melyet 2000 évvel Trója eleste után egy kínai városban, 4500 kilométerre Perzsiától és 7000 kilométerre magától Trójától készítettek.

Habár a váza valóban igazi kuriózum, Guyuan mégsem csak erről a kincsről nevezetes. Hanem arról is, hogy a feltételezések szerint a közelében halt meg a mongol birodalom megalapítója, Dzsingisz kán.

Guyuant 1227-ben, a tangutok birodalma, a Nyugati Xia állam ellen vezetett hadjárat során foglalták el a mongolok. A mongol seregek korábban már jártak erre, mégpedig a Hvárezm elleni 1219-1221-es hadjáratra indulva. A nyugat felé vezető hódítás során itt haladták át Buhara és Szamarkand felé, és akkor a tangutokkal még nem folytattak háborút.

Dzsingisz kán 1227. augusztus 18-án hunyt el, miközben seregei Ninghsziát ostromolták. A nagykán utolsó napjait feltételezések szerint a mai Liupan-hegyi Nemzeti Erdőpark területén töltötte. Ugyanarról a Liupan-hegyről van egyébként szó, amelyről Mao Ce-tung 1935-ben verset is írt, mégpedig nem sokkal a nagy menetelés befejezése előtt.

A Liupan-hegyi Nemzeti Erdőpark Guyuantól körülbelül hetven kilométerre található. A parkba meredek hegyoldalon lehet feljutni. A bejárati kapu mellett egy tüskés betontarajú fehér sárkány található.

A helyet a külföldiek, az erre érthető okokból fogékonyabb mongolokat leszámítva, nem nagyon ismerik, hiszen az útikönyvek sem említik meg. Pedig a táj gyönyörű: 678 ezer négyzetkilométernyi, azaz majdnem hét Magyarország nagyságú érintetlen természetről van szó! Az erdőpark sokszorosa Ninghszia-Huj Autonóm Területnek is, hiszen Gansu és Shaanxi tartományokban található a nagyobb része.

Stratégiailag rendkívül fontos területről van szó. A Liupan-hegy az egykori Nyugati Xia birodalom határától 200 kilométerre, a Song-dinasztia területének határától 150 kilométerre található, és a Jin-dinasztia nyugati része mellett helyezkedett el. Erről a területről tehát Dzsingisz kán mongoljai mindhárom ellenségüket szemmel tudták tartani, és szükség esetén rendkívül gyorsan mozgásba tudták hozni a hadi gépezetüket.

Dzsingisz kán halálának feltételezett helyszíne azonban a népi emlékezet szerint a mai Ninghsziához tartozik. A nagykán utolsó táborhelyét három betonból épített „mongol jurta" jelöli. A jurták csúcsos kupoláit kicsiny, színes szalagzászlók díszítik, a közelükben lovak ácsorognak.

Nem messze a mai kor betonépítményeitől található egy hatalmas, kör alakú, kőből faragott asztal nyolc ülőhellyel. Az ülőhelyek szék méretű kőhengerek, láthatóan ősrégiek. Középen lyuk van, a jakfarkas mongol zászlót állították hajdanában ide. Ahhoz képest, hogy milyen történelmi jelentőségű személyről van szó, nem túlságosan impozáns a hely kialakítása.

De tulajdonképpen hogy került volna ide Dzsingisz kán? Nos, 1227-ben itt ütött tábort nyárra a mongol sereg. Dzsingisz kán nem sokkal korábban leesett a lováról, és megsérült, de eszébe sem jutott, hogy emiatt felfüggessze a hadjáratot. Ehelyett a Liupan-hegyhez jött seregével, ahol gyakorlatoztatta harcosait, vadászott (ami a mongolok számára ugyancsak katonai gyakorlatozásnak minősült), és közben igyekezett erőt gyűjteni a tangutok elleni további harchoz. Ez azonban már nem sikerült. A valószínűleg 60-as éveinek végén járó Dzsingisz kán már nem épült fel, hanem meghalt. A helyiek úgy gondolják, hogy mivel forró nyár volt, a kán holtteste hamar oszlásnak indult, ezért itt a Liupan-hegynél temették el, és csak a nyergét és más fölszerelését vitték el, hogy máshol temessék el.

A történelmi források, és azok nyomán a történészek, a kérdés szakértői ezt egészen másképpen gondolják. Való igaz, hogy Dzsingisz kán holttestét, temetkezési helyét máig nem sikerült megtalálni. Az is igaz, hogy meleg nyár volt, és a mongolok nem ismertek balzsamozó eljárást. Mindennek ellenére szinte mindenki egyetért abban, hogy Dzsingiszt a mai Hentij megyében, a Burkan-kaldun nevű területen temették el. És habár néhányan a belső-mongóliai Muna-hegy tövében vélik tudni Dzsingisz sírját, komoly tudós a Liupan-hegyet nem tekinti temetkezési helynek. Ez mindössze a helyiek meggyőződése.

Egyébként a hitetlenebbek már azt is megkérdőjelezik, hogy valóban itt halt-e meg Dzsingisz kán. A területet ma erdők borítják, a lovas hadseregnek viszont legelők kellenek. És a meredek hegyeken hogyan hozták fel a várostromhoz szükséges, a korban igen nehézkes hadi felszerelést?!

A 13. században azonban nem volt mindenütt erdő, a hegyek között megbújva volt termékeny és biztonságos völgy a területen, mégpedig akkora, amekkora egy nomád hadsereget is el tudott rejteni és ki tudott szolgálni. Vagyis ha határozottan nem is lehet kijelenteni, hogy itt halt meg Dzsingisz kán, a helyiek ebbéli meggyőződését el lehet fogadni.

Ma egyébként a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 6136 mongol nemzetiségű lakos él Ninghsziában.

(Írta/fordította: Hajnal László)