A Ming- és a Qing-dinasztiák idején épült sok száz csarnoképület közül a Huguang Huiguan néven ismeretes őrződött meg a legjobb állapotban. Eredetileg 1807-ben, a Qing-dinasztia Jiaqing császárának tizenkettedik uralkodási évében építették, majd a Qing-dinasztia néhány tisztviselője lakott ott, vagyis egy ideig magánlakóhely volt. Végül az utolsó lakástulajdonos elajándékozta a lakást, és ekkor kapta a Huguang Huiguan nevet is. A Huguang Huiguan az a hely, ahol a Qing-dinasztia idején a Pekingben élő Hunan és Hubei tartománytól származó emberek összegyűltek, szerepe tulajdonképpen hasonló volt a mostani szállodákéhoz. A Qing-dinasztia idején a dél-kínai Hunan tartományból sok üzletember érkezett Pekingbe üzleti ügyek miatt. Ezek az üzletemberek tovább építették a Huguang Huiguant, és egyébként is ott szálltak meg, ott pihentek, beszélgettek egymással, illetve ették a hazai ételeket. A Hunan és Hubei tartományból érkező üzletemberek, diákok és tisztviselők egyaránt kedvenc tartózkodási helye volt az épület. Természetesen a Huiguan nem nyitotta meg a kapuit a szegények előtt.

Az épület a Hufang Qiao csomópont délnyugati sarkában található. A területe 2800 négyzetméter volt. 1997-ben teljesen újjáépítették, majd immáron „Pekingi Színházmúzeum" néven nyitották meg a nagyközönség előtt. Az épületkomplexum legértékesebb része egy színházi épület, amelyet 1830-ban emeltek. Nem minden huiguanban található színház, 200 évvel ezelőtt Pekingben csak egy vagy két huiguan adott helyett színháznak. Kína épségben megmaradt fedett színházai közül a Huguang Huiguan számít a legrégebbinek.

A színházban a földszint 568 négyzetméter, a második szint pedig 328 négyzetméter, azaz összesen 896 négyzetméteres a színház. A színpad 54 négyzetméter területű. A színház fő építészeti eleme a két főgerenda, valamint a több mint 11 métert áthidaló kilenc keresztgerenda. Ez az építészeti megoldás igen ritkának számít a kínai épületek esetében.

Ma nyolcszögletű asztalok vannak elhelyezve az alsóbb szinten, az emeleten pedig páholyok találhatók. A színház összesen 250 látogatót fogadhat. A régi színházat átfestették, de a felújítás során sem veszítette el finom eleganciáját.

A régi Xiangxianci épület ma a színházmúzeum kiállítóterméül szolgál. Bemutatja a színház fejlődésének rövid történetét, és a látogató figyelemmel kísérheti, hogy egy ilyen huiguan intézmény, azaz gyülekezőhely, nyilvános találkozóhely milyen fontos szerepet játszott a pekingi opera kialakulásában. A Qing-dinasztia idején az ország más részéből Pekingbe érkező színházi truppok ezeket a huiguanokat használták előadásaik bemutatására.

Az Anhui Huiguanban hui darabokat játszottak, a Huguang Huiguanban chu darabokat játszottak, a Jiangxi Huiguanban pedig gan darabokat játszottak. Ez lehetővé tette a különböző típusú színházaknak, hogy megfigyeljék egymás játékát, és ezáltal lehetőséget kaptak saját előadói stílusuk csiszolására. Azaz a különböző kínai területekről érkezett társulatok művészi inspirációt meríthettek egymás játékából. A különbözi területek Pekingbe érkezett színházai közötti cserék és a keveredések végül elvezettek a kínai színjátszás legjellegzetesebb műfajának, a pekingi operának a kialakulásához. A Pekingi Színházmúzeum régi színházában előadott mesterművekből néhány, mint például a legismertebb, az „Őszibarack-virágos legyező" először az Anhui Huiguanban került színpadra. Többek között olyan régi, nagy színpadi mesterek játszottak itt, mint Tan Xinpei (1846-1943) és Mei Lanfang (1894-1961). A színházhoz tartozó történelmi értékeket a Wenchang-pavilon Xiangxianci részében tartják. Csak kettőt megemlítve ezekből a kultúrtörténeti kincsekből: itt van Yang Xiaolou (1879-1938) színpadi kosztümje, illetve itt őrzik az EMI Company által készített régi hangfelvételeket, amelyeken pekingi opera is hallható.

A Huguang Huiguan Peking Xuanwu kerületében, a Hufang út 3. szám alatt található. Ma már a 4-es metróval is el lehet jutni a Huguang Huiguanhoz, a Caishikou nevű megállónál kell leszállni.

A kínai reform és külföld felé nyitás politikájának bevezetése óta a pekingi opera, mint hagyományos kulturális kincs, a kormánytól nagy támogatást kap. Jelenleg a Huguang Huiguan színházában naponta adnak pekingi operát, ami vonzza a bel- és külföldi operaszeretőket egyaránt. Minden este 7 óra 30 perckor van előadás. Az előadásokat angol és japán nyelven feliratozzák, ami szintén a külföldi turisták kényelmét szolgálja.

A régi pekingi mozi

1905-ben jutott el a film Kínába, ebben az évben kezdődött meg Kínában a filmkészítés is, mégpedig a pekingi opera filmezésével. Fei Mu rendezésében 1948-ban rögzítették a „Sheng Si Hen", magyarul az „Élet, halál, gyűlölet" című pekingi operát, amely a korai kínai színes filmek egyike volt. A főszerepet a híres kínai pekingiopera-színész, Mei Lanfang játszotta. A kínai filmipar fekete-fehérről való „kiszínesedése" tehát a pekingi opera filmezésével kezdődött. A színes filmeket egyébként régen csak „ötszínű filmeknek" nevezték.

A régi Pekingben több olyan mozi volt, amely hazai gyártású filmeket vetített, így például a Xinxin filmszínház, vagyis a Fővárosi mozi, a mai Longfusi munkásklub, a Zhangong mozi, a Dengshikou-nál lévő Daduhui, a Dongdantoutiaónál található, Da Dushi nevét viselő mozi, a mostani Xidannál, a bevásárlóközpont mellet lévő Tangzi utcai Xiangong mozi. Ezenkívül a Xisinél állt a Vörös szoba, amelynek helyén mostanra egy teázó épült fel. A Dashanlan Menkuang utcánál fekvő Tongle szintén egyike volt azon helyeknek, ahol kínai játékfilmeket vetítettek a régi Pekingben.

Hajdanán az volt a szokás, hogy premiert tartottak a kínai filmeknek, az utána következő vetítéseket pedig „második fordulós vetítéseknek" nevezték. Manapság az első vetítést első játszásnak, az utána valókat pedig ismétlésnek hívják.

Közismert, hogy létezett az akkori Pekingben néhány olyan mozi, ahol csak külföldi, szinkron nélküli filmeket vetítettek. A Daguanlou Peking első olyan épülete volt, ahol hazait nem, csak külföldi filmeket vetítettek. A Daguanloun kívül a Központi Moziban, amely akkoriban az Északi Xinhua utcán volt, a Gyermekszínházban, mely a Donghuamen utcánál található, a Dongdan utca északi részén fekvő Dahua moziban, valamint egy japán ember által építtetett, Guotai névre keresztelt moziban vetítettek még importált filmeket.

Pekingben külön olyan mozik is voltak, ahol csak némafilmek forogtak, így például a Xidan-áruháznál található Datong moziban, a Tianqiao moziban vagy más, kevésbé fontos szórakozóhelyen. Ezeken a helyeken mind rendkívül elavult berendezéssel, kézi erővel működő vetítőgépekkel vetítettek.

A régi pekingi templomi vásárokat szabadtéri filmszínházaknak mondták, hiszen ezeken is vetítettek filmeket. Ha nagy eső támadt, a nézők nem is maradhattak, másnap folytatták a vetítést. Ilyen volt a régi pekingi mozi világa.

Most még van néhány régi mozi Pekingben, de már ezek is sokat változtak, és csak kevés régi elemet őriztek meg.

(Írta/fordította: Liu Xuesi)