Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kashgar
2012-11-07 16:55:57 CRI

Kashgar a rejtett történelem városa, a régi és az új fúziója. Továbbá, a fény városa is, mivel az erős napfény és a hosszú napok miatt az embernek nincs is kedve pihenni. A következőkben WeiXi, a Global Times munkatársánakkashgari élményeit hallhatják.

Ez volt az első utam a Xinjiang Ujgur Autonóm Régióba, korábban sosem voltam még ennyire közel a nyugati határhoz. Már több mint 20 éve élek Kína keleti partvidékén, így elég kevés fogalmam volt a nyugati végekről. Igazából csak a területtel kapcsolatos sztereotípiákat ismertem, mint az édes gyümölcsöket, a különleges desszerteket, és a gyönyörű ujgur nőket, akik furcsa ruhákat viselnek és minden bizonnyal egész nap csak hagyományos táncaikat járják, ahogy a központi tévé műsoraiban látható.

Amikor megérkeztem a kashgari reptérre nem úgy érződött, hogy több mint ötezer kilométert utaztam. Semmi sem árulkodott a város több mint kétezer éves múltjáról. A reptér, ha kicsi is, de modern, egyszerű színekre festett, itt-ott pedig megvillannak a tipikusan ujgur stílusjegyek. Csak a városközpontba érve csapott meg igazán a kultúrák kavalkádjának szele.

Számos, faeszközöktől DVD-kig mindent áruló üzlet található itt, továbbá új lakóházak és egy óriáskerék is. Nem túl messze terül el az Óváros.

Az utcákon a legtöbb ember tradicionális ruhákat visel, csak a fiatalabb generáció jár farmerben és pólóban. A konzervatív közel-keleti országokkal ellentétben az ujgur nők előszeretettel mutatják meg arcukat, és a rövidebb ruhák viselésétől sem riadnak vissza.

Az ókorban Shulenek is hívott Kashgar az ősi selyemút mentén fekszik. A város egyik legkorábbi említése a Nyugati Han dinasztia idejéből, azaz körülbelül kétezer évvel ezelőttről maradt ránk. Sima Qian Történelmi feljegyzések (Shiji –史记) című műve szerint Hanwu császár ZhangQiant küldte a nyugati területek felfedezésére. Most, kétezer évvel később, a város legnagyobb részét már téglából és vasbetonból emelt épületek foglalják el, az egyetlen kivételt a Plató nevű lakónegyed alkotja. Az utazók szerint ez a terület az ujgur népművészet élő múzeuma. A több mint 600 éves múltra visszatekintő lakónegyed egy negyven méterre kiemelkedő löszplatón helyezkedik el. A legtöbb ház is a sárgás színű földből és fából készült.

Egyesek szerint a löszplató több mint kétezer éve létezik. Néhányszáz évvel ezelőtt a Pamír-fennsíkról egy nagy áradás érkezett Kashgar területére, a város kis platóját pedig kettészelte a vízözön, egy északi és egy déli részre. A lakónegyed ma a déli részen található.

A hagyomány szerint az ujgur családok egy új emeletet húznak a házra, amikor egy új generációval gyarapodik a család. Korábban nem létezett szabályozás a házépítésre, az épületeket ott építették fel, ahol tetszett, ezért egy idegennek nagyon könnyű elveszni a zegzugos utcákban.

Egy barátom hívta fel rá a figyelmemet, hogy az utcakő alakja segíthet a tájékozódásban: ha hatszögletű köveken lépkedünk, akkor egy zsákutcában járunk. Az itt álló házakban nincsenek szokásos ágyak. Az itt lakók vagy a földre terített szőnyegen alszanak, vagy a falhoz kapcsolódó földből készült emelvényeken. Az ujgurok nagyon szeretik a természetes színeket, szőnyegeik mintáján gyakori a piros és zöld szín, ahogy növényeket is szívesen tartanak lakásaikban.

Úgy tűnt számomra, hogy napközben a férfiak dolgoznak, míg a nők otthon gondoskodtak gyermekeikről. A város sokkal biztonságosabb volt, mint amire előzőleg számítottam. Bár nem beszélem a helyi nyelvet, ennek ellenére az emberek szívesen fogadtak, sőt, otthonaikba is meghívtak, ahol gyümölccsel kínáltak.

A helyiek szívesen vették, ha lefotózták őket és nagy érdeklődéssel nézték vissza, hogyan festenek a képen.

Nem sok helyi beszéli jól a putonghuát, azaz a hivatalos mandarin nyelvet, de úgy tűnt, hogy nagyon érdekli őket a külvilág. Nagyon sokan kérdezték meg, hogy mit dolgozok, mennyi a fizetésem és hogy milyen az élet Pekingben.

Azonban van egy dolog, amit érdemes észben tartani, amikor ujgurokkal beszélünk: lehetőleg kerüljük a sertések és húsuk említését, mivel az ujgurok legtöbbje muszlim. A mélyen hívők reggeltől estig naponta ötször imádkoznak. Nem kell csodálkozni, ha valaki hirtelen abbahagy valamilyen fontos dolgot, mindegy, hogy mi is az, hogy imájába kezdjen.

Míg Kashgar az egyik legtöbb látnivalót felvonultató város az ujgur kultúra iránt érdeklődők számára, a legtöbb épület mégsem építészeti értéke, hanem története miatt érdekes.

Például AbakhKhoja mauzóleuma az egyik legszentebb muszlim hely Xinjiangban. A 17. században emelt épületben nyugszik AbakhKhoja (1626-94), a terület akkori vallási és politikai vezetője, és utódainak öt generációja.

A han kínaiak számára azonban nem miatta, hanem testvérének dédunokája miatt érdekes e helyszín: ő a Qing-dinasztiabeliQianlong császár (1711-99) ágyasa volt, a híres Illatos Ágyas.

A szájhagyomány szerint a lányt Iparhannak, azaz „jó illatú lánynak" hívták a helyi nyelven, mert születésétől kezdve megigéző volt illata. Bár az nem világos, hogy az Illatos Ágyast is itt temették-e el, az tény, hogy uralkodása alatt Qianlong császár elrendelte a családi mauzóleum felújítását. Mivel más magyarázatot nem találtak a rendeletre, sokan az ágyas számlájára írták a felújítást.

Az épületek tipikus iszlám stílusban készültek, finom díszítésekkel. A sírkamra maga a főépület. Körülbelül 3-4 emelet magas, falait és mennyezetét fehér, kék, zöld és sárga zománc díszíti. Érdemes megnézni a kaputornyot, az imafalakat és az iskolatermet is.

Az IdKahmecsetet is érdemes meglátogatni. Az 1400-as években emelt mecset Kína legnagyobbja és akár húszezer hívőt is tud egyszerre fogadni. Úgy tartják, hogy a ma használt mecset helyén egykor egy temető állt, míg SaqsizMirza, Kashgar akkori kormányzója egy kis mecsetet nem emelt oda, hogy az emberek elhunyt családtagjaikért imádkozhassanak. A mecset mai alakját a helyi nemesek és közemberek adakozásának hála nyerte el.

Az óriási szőnyeg, amit az egykori iráni elnök, Ali HoszajniHámenei, jelenlegi ajatollahajándékozott a mecsetnek, csak még híresebbé tette azt. A szőnyeg külön a mecset számára készült, amelyet Hámenei egy itt töltött pénteki ima után adott át.

A pénteki ima alkalmával jön ide a legtöbb hívő. Ha fotózni szeretnénk fontos, hogy ne zavarjuk az imájukat. Egy helyi férfi elmondta nekünk, hogy készíthetünk képeket, de csak a háttérből, és nem szabad elfelejtenünk levenni a cipőnket, mielőtt belépünk a mecsetbe.

Még rengeteg más látnivaló is akad Kashgarban, amelyek szemtanúi voltak a város változásának az évezredek során.

Ha egy helyen szeretné az ember megvásárolni Xinjiang specialitásait, akkor a bazár az ideális úti cél. A kézműves termékektől az élelmiszereken és a ruhákon át a napi használati cikkekig minden kapható a bazárban.

Az egyszerűen piacot jelentő bazárokat eredetileg csak vasárnaponként tartották meg, azonban ma már legtöbbjük mindennap várja a vásárlókat. Egyedül Kashgarban több mint 20 bazár van. A legnagyobb, találóan Nagy Bazár nevű a város keleti részében található.

Körülbelül reggel kilenckor érkeztem a már akkor is nyüzsgő Nagy Bazárba. A bazár jól tervezett, a boltok szépen sorakoznak egymás mellett és a kínált áruk fajtái szerint csoportosulnak.

A kinti boltok készételeket és italokat kínálnak, ahol olyan helyi specialitásokat lehet megkóstolni, mint a sült csirkét, borjút és a jeges tejeket. Az épületbe belépve kézműves termékeket vásárolhatunk, amelyek közül sokat máshol nemigen lehet beszerezni, mint például szőrme kalapokat, gyapjú szőnyegeket és népi hangszereket.

A szárított gyümölcsöket és magvakat áruló boltok kihagyhatatlanok az utazók számára. Mazsolát, szárított sárgabarackszeleteket, fügét és datolyát, valamint más különlegességeket lehet itt vásárolni.

Lehet alkudni és akár az eredeti ár feléért is elvihetjük a termékeket, de az alkudozás folyamata elég időigényes lehet. A kézműves termékek általában 20 és 200 jüan közötti áron kaphatók, mérettől függően. A gyapjú szőnyegek általában drágábbak, mivel legtöbbjük nagyobb méretű.

Amit észben kell tartani a bazárban, hogy csak arra alkudjunk, amit tényleg meg akarunk venni. Udvariatlanságnak számít sokáig alkudozni és aztán mégsem venni semmit.

Turistaként Kashgar belvárosában taxival vagy busszal közlekedhetünk, egyik sem drága. A taxi viteldíja 5 jüanről (kb. 180 Ft) indul, és a legtöbb látnivaló között utazva nem éri el a 20 jüant (kb. 700 Ft). Kétszáz jüanért már egész napra kibérelhetjük a taxit.

Busszal is kényelmesen közlekedhetünk, hiszen a legtöbb látnivaló és bazár rendelkezik buszmegállóval. A jegy egy jüanbe (kb. 35 Ft) kerül és a legtöbb járaton nincs utaskísérő, így figyeljünk, hogy legyen nálunk apró.

A szállást érdemes Interneten foglalni, a hotelekben két- és hatszáz jüan közötti összegért szállhatunk meg éjszakánként.

A tipikus xinjiangi ételeken, a báránysülten és pilafon, azaz helyi rizseshúson kívül érdemes kipróbálni a helyi joghurtot, különösen egy forró napon. A felszolgált joghurt gyakran házi készítésű és cukorral szolgálják fel.

(Írta/fordította: Szabó Zoltán)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China