Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Wuxi és a Taihu tó
2012-11-15 15:59:50 CRI

A kis Sanghajként is emlegetett Wuxi Kína keleti Jiangsu tartományában fekszik, és már hosszú ideje számon tartják szépségéért és történelméért. A mezőgazdasági erőforrásokban, mint rizsben és halakban gazdag Wuxi a történelmi Kína négy rizspiacának egyike volt. Wuxi természet adta szépsége évezredek óta vonzza az utazókat.

A várost északról a Jangce, délről pedig a Taihu tó határolja, míg a Pekinget és Hangzhout összekötő csatorna áthalad a városon. Ezáltal a város igazi vízi közlekedési csomóponttá vált.

Stratégiai fekvésének hála a történelem során a város ipara hatalmas fejlődésen ment keresztül. A Jangce egyik fontos kikötőjeként a város virágzó kereskedelemnek adott és ad ma is otthont. 2011-ben a városban az egy főre eső GDP kb. 17 ezer dollár volt, több mint háromszorosa az országos átlagnak. Az emberek részben emiatt emlegetik kis Sanghajként, utalva jólétére.

2008-ban és '10-ben Wuxi-t a tíz legboldogabb kínai város közé választották. A díjat a kínai statisztikai hivatal és a központi televízió 2007-ben alapította, az értékelést pedig a lakosok megkérdezése alapján készítik.

A Taihu tavat látni kell. A Jiangsu tartomány déli részén, egyben a Jangce deltájának közepén elhelyezkedő tó Kína második legnagyobb édesvíz tározóját alkotja, amely körül négy város: Suzhou, Wuxi, Changzhou és Yixing fekszik.

A nagy de sekély Taihu-n 48 szigetet számláltak össze, körben pedig 72 hegycsúcs található. A tó, a hegyek és a szigetek egymás szépségét erősítve képezik ezt az elbűvölő tájat. Az 1982-ben létrejött Taihu nemzeti park az egyik első védelmet kapó terület volt Kínában. A Taihu környékén lévő látványosságok magukba foglalják a suzhou-i kerteket, a Yonghui Templomot, a Xuanyang barlangot, a Yuwang Templomot, a Li kertet és a Teknősfej-szigetet.

A nyár kedvező időjárást biztosít egy Taihu körüli túrának. A zöldellő természettől és a kristálytiszta tóban úszkáló kishalaktól csak akkor tudunk elszakadni, ha már lemerült a fényképezőgépünk akkumulátora.

Egy tókörüli gyalogtúra kitűnő alkalmat ad a látvány teljes befogadásához, de nem kis állókészséget követel. A fáradt utazó bátran választhatja a tavi hajókat, csónakokat is, akár egy halászhajót is leinthet. A Taihu-n úszó hajón ülve más perspektívát kapunk. A nyugodt tavon szinte a táj részének érezzük magunkat, a hangulat egyenesen költői. Ami a legjobb az egészben pedig, hogy a hajókon általában lehet kapni a helyi specialitásokból, például a sült apróhalból.

Ahogy korábban is említettük, Wuxi híres gazdag vizeiről. Sok turista látogat a Taihu-hoz élvezve annak természeti szépségeit, a szelíd időjárást és a tóban élő ínyencségeket.

A Taihu Sanbai kifejezés a Taihu három híres termékére utal: az apróhalakra, a lazacfélékhez tartozó fehér halakra, és a fehér garnélára. Az apróhalak nem őshonosak a Taihuban, de a kedvelt halak megtelepedtek a tóban.

A Qing-dinasztia Kangxi császárának uralkodása alatt a taihu-i apróhalak is részét képezték a vidék császári sarcának. Ezek az apróhalak ma is Jiangsu tartomány egyik legjobban fogyó exportcikkét képezik. Az apróhalak a birodalmi családok kedvelt csemegéi voltak évszázadokon át.

A rendkívül vékony páncélú fehér garnélát sokan találóan kristály garnélának hívják, utalva annak tiszta és kristályszerű testére. Főzés hatására a garnéla színe rózsaszínre vagy fehérre vált. Vastag, omlós és friss húsa miatt fogások százaiban használják, beleértve a népszerű likőrös garnélát, amelynek elkészítése során a garnéla főzés után is életben marad.

Míg a Taihu tó kihagyhatatlan, ha Wuxiban járunk, a tónál járva nem szabad kihagynunk a Teknősfej-szigetet. A Taihu északnyugati részében elterülő sziget valójában egy óriási szikla, amely a vízben egy a tóból felemelkedő óriási teknőst formáz.

A Teknősfej-szigetet 1916-ban építették, amikor sok gazdag és híres ember döntött úgy, hogy privát kerteket alakíttatnak ki a környéken, a kedvező földrajzi fekvést kihasználva.

A hely fokozatosan egyre népszerűbbé vált és különböző stílusú kertek jelentek meg. A '80-as években a kormány központi irányítás alá vonta a környék térrendezését, nemcsak kerteket kötve össze, hanem új látványosságokat is emelve, tökéletesítve a sziget környékét.

Jelenleg a Teknősfej-sziget nevét viselő park 539 hektáron terül el és olyan közkedvelt helyszíneket foglal magában, mint a Hengyun hegyi villa, a Guangfu templomés a kínai-japán barátság cseresznyevirág kertje.

A történelem során a Teknősfej-sziget természeti szépsége mindig is a költők és írók kedvence volt. A Tianhu szépségét a víz adja. A Teknősfej-szigeten állva lehet igazán élvezni a kilátást a vízre. A hatalmas és békés vízfelületet nézve és a hullámok hangját hallgatva minden bajáról megfeledkezik az ember.

Wuxi-ban a Taihu tó körül barangolva egy dolgot nehéz nem észrevenni, ez pedig a Lingshan Buddha.

Hatalmas méreteivel sokakat ámulatba ejt a szecsuani kőből készült Leshan Buddha, de a Lingshan Buddha mellett az is eltörpül. Az 1997-ben befejezett bronz Buddha szobor magassága 88 méter, 17 méterrel magasabb, mint a Leshan Buddha, és ezzel a legmagasabb Buddha Kínában.

A Taihu tó felé néző és három oldalról hegyekkel körbevett Lingshan Buddhát a gazdagság és jólét szimbólumának tartják ezen a gazdag termőfölddel megáldott területen. Ez Kína öt fő Buddha szobrának egyike.

Míg az északi Shanxi tartományban ott van a Yungang Buddha, a déli Hongkongban pedig a Tiantan Buddha, nyugaton a Leshan Buddha, a közép-kínai Henan tartományban pedig a Longmen Buddha, addig a Lingshan Buddha Kína keleti tartományaiban tölti be az űrt a Buddhák terén.

A Lingshan Buddha felszentelése 1997. november 15-én közel 80 ezer látogatót vonzott bel- és külföldről egyaránt.

Mindegy, hogy merre lépked az ember, a Buddha szobor jóságos tekintete mindig követi a látogatót. Ha ott járunk semmiképpen sem szabad kihagynunk a Buddha lábának megölelését, amely jó szerencsét hoz.

A Kínai Központi Televízió 1987-ben létrehozott wuxi-i film- és televízió bázisa volt Kína első nagy mozi- és TV-produkciós bázisa. Itt megtekinthetjük, hogyan készültek a kínai produkciók lélegzetelállító csatajelenetei, vagy éppen az ősi Kínát bemutató díszletek. A látogatóknak lehetőségük adódik végigvonulni a kínai történelmen, és közelről megtekinteni különböző korok különböző életstílusait. Wuxi nyugati részén, a Taihu tó mellett 100 hektáron terül el a produkciós bázis, a Taihu tavon pedig további 200 hektárnyi vízfelület áll rendelkezésre a forgatásokhoz.

A fő produkciós helyszínek és népszerű turistacélpontok között találjuk az 1991-ben épült Tang várost, amelynek házai és utcái a Tang-dinasztia (618-907) stílusában épültek. Az 1994-ben épült Sanguo város és a '96-ban emelt Shuihu város a Három királyság románca, illetve a Vízparti történet megfilmesítéséhez készült. Mindkét történet a négy klasszikus kínai regények egyike.

A Sanguo város a felépített díszletek közül a legnagyobb, a bázis mintegy harmadát foglalja el. A városban a három királyság korának stílusát idéző nagyszerű építmények mellett a látogatók élőben is megtekinthetik a híres regények egy-egy történetszálának megelevenítését a korhű falak között.

A wuxi-i film- és TV produkciós bázis teljes körű filmes létesítményeket nyújt, így minden évben mozi és TV produkciós csapatok százai látogatnak ide, hogy évente több mint ezer TV-sorozat epizódot forgassanak le, többek között a népszerű

Tang Minghuang, Daming Gongci és Di Renjie sorozatokat is itt forgatják.

Az ország hírességeit, érkezzenek akár Hongkongból, Tajvanról vagy a szárazföldről, gyakran láthatóak a produkciós bázison.

A stúdiókomplexum történelmi díszleteinek és az ott folyó forgatásoknak hála évi 3 millió turistát vonz, ezzel kiérdemelve a „Kelet Hollywoodja" címet.

(Írta/fordította: Szabó Zoltán)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China