Shengfang ma leginkább bútorgyártásáról nevezetes, de régen ez nem így volt. Régen ugyanis leginkább semmiről sem volt nevezetes.

Illetve ez a megállapítás, mint az alábbiakból majd hamarosan ki fog derülni, többszörösen is nem igaz. Csak éppen ez lehet a benyomása a felületes szemlélőnek.

De ha már egy kicsit is belegondolunk, akkor rájövünk, hogy nem lehet igaz egyrészt azért, mert nem feledkezhetünk meg róla, hogy minél hátrább megyünk vissza az időben, annál értelmetlenebb azt mondani, hogy valami nem nevezetes. Egy kőkorszaki trágyadomb, egy ókori falfirka vagy egy középkori latrina a maga korában nyilván nem volt túlságosan nevezetes. Ma pedig, nagyon helyesen, izgatott remegés fogja el a tudósokat, ha feltárhatják, elemezhetik, megfejthetik az említett régiségeket.

Márpedig Shengfang története több mint 2400 évvel ezelőttre nyúlik vissza, és nem árt, ha emlékezünk rá, nincsen olyan, hogy „ez egy 2000 éves értéktelen tégla" vagy „ez a cserépmaradvány Krisztus születése előttről való, de egy petákot sem ér" esetleg „ebben a korsóban maradt még egy kis seprő a Római Birodalom felbomlása körüli időkből, milyen peches vagyok, hogy én a kőbányai világost szeretem". Ezek ugyebár abszurd dolgok, Shengfang esetében maga a település kora is minden tiszteletet megérdemel.

Meg aztán a falu mást is fel tud mutatni a múltjából, mint random törmelékeket. A Pekingtől 120 kilométerre délre, Tiencsintől 35 kilométerre nyugatra fekvő Hebei tartományi ősi hely ugyanis nem mindig volt álmos kisváros, a Qing-dinasztia (1644-1911) idején a kereskedelem fejlődése következtében az akkori idők egyik legfontosabb közigazgatási területe Zhili tartomány, vagyis a Pekinget körbevevő nagy jelentőségű terület hat kulcsfontosságú városának egyike volt.

Ha tehát ma úgy is tűnhet, hogy Shengfang semmiről sem nevezetes, az angol nyelvű Wikipedia még a pinjin átírását is eltéveszti,, a külföldi útikönyvek sem vesznek róla tudomást, de még a kínaiak is csak módjával, minthogy az idegenforgalom sem fedezte fel magának, mindez ne zavarjon (össze) bennünket, mindenképpen érdemes felkeresni a helyet és megismerkedni a látnivalóival, lett légyen még oly kevés is belőlük. A kevés különben is viszonylagos, a kisvároshoz képest egyáltalán nem kevés a pavilonok, múzeumok, kapuk, régi épületek, templomok, egyszóval nevezetességek, látnivalók, turistalátványosságok száma.

És habár Shengfang nem büszkélkedhet turisták áradatával, de ez idővel talán változni fog, ráadásul a viszonylagos mellőzöttség inkább csak annak tudható be, hogy kicsit messze esik mindentől. Bár a Pekingtől 2-3 órás autóút azért nem nevezhető Kínában rettentő távolságnak. De az tény, hogy sem nagysebességű vasúttal, sem pedig autópályán nem lehet eljutni Shengfangba.

Ami pedig Shengfang több száz évre visszamenő múltját illeti, Shengfang Ditou néven lépett a kínai történelem színpadára a már említett több mint 2400 évvel ezelőtt. A Dongdian-tó közelében található kis folyómenti településből fejlődött ki idővel a mai Shengfang. Ezt a nevet egyébként a Song-dinasztia (960-1279) idején kapta, és ezért lehet egyszerre igaz a több mint 2400 éves múlt, illetve a több száz éves történelem. Shengfangként tehát körülbelül 800 évet, lakott településként azonban közel 2 és fél ezer évet tud felmutatni a hely.

De mielőtt konkrétan is rátérnénk arra, hogy a bútorgyártás mellett mivel tud kulturális téren ma büszkélkedni Shengfang, nézzünk körül a hely környékén. A természet is csalogathatná ugyanis a turistákat, kirándulókat. Apró vízi madarak szaladgálnak a falu melletti tó lótuszainak levelein, júniusban viszont alig lehet őket észrevenni, mivel ilyenkor borul virágba a lótusz.

Látszanak viszont a darvak és a gólyák, amelyek nem is félnek az emberektől, hiszen a turisták nem létező özöne még nem tette őket félénkké. Ha csónakázunk a falu kis taván, egész közelről szemlélhetjük meg a le- és felszálló vízi madarakat.

A Dongdian-tó és a kis tó mellett Shengfang közelében két kis folyó is van, a Daqing és a Zhongting. Az egyik folyó felett a Jangcétől délre elterjedt stílusban épült híd látható. A vizeket nádasok borítják, csónakokban halászok fogják a halakat, például angolnát, illetve rákokat. Sőt még egy apró lakóhajó is felfedezhető a Dongdian-tónál.

A prefektúra szintű Langfang városhoz tartozó Bazhou városhoz tartozik Shengfang kisváros, Bazhoutól egyébként 26 kilométerre van. Bazhou azonban régen Wen'An megye része volt, így a történelemkönyvekben is Wen'An megyénél kell keresnünk a Shengfangról szóló információkat.

A Ming-dinasztia idején egy vers nyomán Wen'An megye mint a gyönyörű folyók és az illatos lótusz vidéke lett ismert. A vers leírja a természet és a vízi városi élet szépségét.

Egy Wen'An megye történetéről szóló könyv szerint „Bazhou valaha Wen'An megyéhez tartozott. Shengfang taván számos lótusz található. Nyaranként a virágzó lótuszok sötétzöld leveleket növesztenek, a virágok illatát széthordják a szellők. A lótuszok körülbelül 10 kilométer hosszan borítják a tavat, a hely úgy néz ki, mint valami selyemkendő. Olyan szép a látvány, mint a Jangce-folyótól délre."

A régi időkben a közelben található két vízi út miatt Shengfang nyüzsgő kereskedőváros volt. Az északról délre, illetve a délről északra tartó kereskedők egyaránt áthaladtak a városka kikötőjén. A Ming- és a Qing-dinasztia idején számos nagy kereskedőház létesített lerakatot, illetve irodát a kisvárosban.

Valószínűleg senkit sem ér meglepetésként, hogy Kelet Velencéjének is nevezték, no persze nem a császári dinasztiák idején, hanem a 20. században.

Shengfangnak olyan jól ment akkoriban, hogy még angol misszionárius is lakott a kisvárosban. A misszionárius későbbi feljegyzéseiben azt írta, hogy a kisváros nyüzsgő utcája olyan szép, hogy felveszi a versenyt bármelyik angol városéval.

De nem is a misszionárius jelzi igazán a kisváros hajdani jelentőségét. Inkább az, hogy fénykorában Shengfangban több mint 400 üzlet működött, köztük egy brit is, amelyben a Shell cég olaját árulták. A többi üzletben pedig az akkoriban használatos valamennyi fogyasztási cikket meg lehetett vásárolni. Árultak itt hagyományos kínai gyógyszereket, teát, színes papírokat, porcelán- és más kerámiatárgyakat, szövetet, cipőt, esernyőt, legyezőt és még nagyon sokáig sorolhatnánk, hogy mi mindent. Mindent.

Volt a kisvárosnak rendőrsége, kereskedelmi kamarája, postahivatala, sőt Kínában az egyik legkorábban működő fényképész műterem is Shengfangban nyílt.

Néhány évvel ezelőtt a helyi vezetők úgy döntöttek, hogy feltámasztják a kisváros hajdani fényét, már ami a látványosságokat illeti, hiszen Shengfang ipara már korábban is dübörgött. 2007-ben Shengfang 1 milliárd jüan, vagyis 36 milliárd forint körüli összegből kezdett rekonstrukciós munkákba. És nem aprózták el, hanem az egész vízi kisvárost kezdték kicsinosítani.

Az eltelt néhány évben pedig egyre-másra kapják vissza régi fényüket Shengfang épületei. Három kereskedelmi kirendeltség, a kisváros operaszínpada, a Wenchang-pavilon, a Zhang és a Wang család lakóhelyei egyaránt megújultak. Négy híd, egy utca és két út teljesen visszakapta eredeti arculatát.

Ami pedig a vízi kisvárosoknál a legfontosabb: a folyó gyönyörűen tiszta, vigyáznak rá, és nemcsak a folyócskára, hanem a partjára is, a folyót szegélyező házak mind régi egyszerű szépségükben mutatkoznak meg.

Az ősi Shengfang a Keleti- és Nyugati-híd, valamint az Északi-híd és a Wenchang-pavilon által határolt területen belül található. Kelet-nyugati irányban 3 li, azaz másfél kilométer, észak-déli irányban pedig 4 li, vagyis két kilométer a kiterjedése.

Az operaszínpad és a Wang család háza az óváros északi részén van, innen a Shengyang úton lehet eljutni az óváros másik részére, ahol a Zhang család háza található. Az út két oldalán szürke téglákból újjáépített régi népi stílusú épületek állnak. Magát az utat gránitlapokból rakták ki.

Az óvárosban sem minden ó azért, az 1980-as években építettek egy harangtornyot, ami az újjáépítés során is megmaradt. Shengfang óvárosán kívül pedig még nyugati típusú épületeket is találunk. A több mint 30 épület szintén műemléknek számít, hiszen a 20. század elején épültek. Ha belegondolunk, Shengfang valaha meghökkentően modern kisváros volt, hiszen a 20. század elején Kínában inkább csak a metropoliszokban építettek nyugati stílusú épületeket.

(Írta/fordította: Hajnal László)