Ha valaki arról álmodik, hogy lóháton járja be a hatalmas kínai sztyeppéket, akkor egyszerre van könnyű és nehéz dolga. Könnyű, mert füves puszta van éppenséggel Kínában is elég, ló is akad a pusztákon, na de hogy bejárni, az bizony lehetetlen. Évek kellenének hozzá, úgyhogy ebben a kérdésben nem tudunk segíteni. De ha valaki csak lovastúrára vágyik, csak ki akarja próbálni Kínában, hogy milyen érzés is a híres mongol lóra ülni, akkor itt következik a megoldás. Vagy legalábbis az egyik megoldás a sok lehetséges közül, hiszen lóval közlekednek Hszincsiangban is, Tibetben is, Gansuban is, a lóról mégis mindenki a mongolokra asszociál, természetesen teljes joggal.

Vagyis Belső-Mongóliába látogatunk. Ha valaki ránéz a térképre, akkor láthatja, hogy Belső-Mongólia Autonóm Terület igen furcsa alakú, hiszen délről és keletről szinte körbeöleli Mongóliát. Belső-Mongólia tehát Mongólia déli és keleti határai mentén húzódik, de úgy, hogy az autonóm terület legészakabbra levő pontja északabbra van Mongólia legészakibb pontjánál is.

Pekingtől körülbelül 600 kilométerre található a szénbányászatáról is nevezetes Xilinhot. Ha a lóháton eltöltendő időt kevésnek vagy túl könnyűnek érezzük, akkor szálljunk egészen nyugodtan buszra, valamivel több mint 10 óra buszút vár ránk. Végül is nem rossz tréning a pusztán előttünk álló megpróbáltatásokhoz.

Természetesen megspórolhatjuk magunknak a közel fél napos zötykölődést, hiszen Pekingből repülővel is elérhető Xilinhot. Így az út már mindössze egy órán át tart.

Ha repülünk, akkor nem látjuk, hogyan lesz a tipikus kínai tájból tipikus mongol táj. Busszal közlekedve azonban végignézhetjük, hogy a Mongóliával határos Belső-Mongólia Autonóm Területre azután érkezünk, miután előbb átkelünk a Pekinget északról bekerítő hegyeken. Több órás buszút után a sokmilliós nagyvárosból meg is érkeztünk egy igen gyéren lakott területre, ahol nagyvárosok helyett néha feltünedező vöröstéglás épületek, birkanyájak, lovak, illetve a ritkábban, de azért látható homokdombokon megfigyelhető tevék jelzik, hogy azért errefelé is laknak néhányan.

A majdnem 1000 méter magasan, egészen pontosan 997 méterrel a tengerszint felett fekvő Xilinhot közeledtét a szélturbinák megszaporodása is jelzi, hiszen a város nemcsak szénvagyonára támaszkodik, hanem a pusztán szinte mindig fújó szelet is munkára fogja.

A Pekingből indult busznak a mongolul Shiliin khot néven ismert város a végállomása. Innen még 160 kilométerre van Xiwuqi, a Nyugati Wu Zászló elnevezésű település, ahol majd lóhátra pattanunk, illetve mászunk, ki-ki vérmérsékletétől, bátorságától és lovas tudásától függően.

Az újabb buszút két és fél óráig tart, ennek ellenére közigazgatási szempontból még mindig Xilinhotban járunk. Xiwuqiben mindössze 72 376-an laknak, és ugyan Pekingben ennyi embert egy emberesebb lakótelepen is találhatunk, mivel azonban Xiwuqi a füves puszta kellős közepén fekszik, hely van bőven.

Ha egy helybelit megkérdezünk, hogy hol is kellene megszállnunk, akkor valószínűleg a jurtavárost fogja ajánlani. Ez a jurtaváros tulajdonképpen egy szálloda és egy kemping keveréke, csak persze nem kell magunkkal sátrat vinni, hiszen várnak minket a jurták. Persze a jurtaváros elnevezés kicsit fellengzősnek tűnhet, hiszen mindössze 20 körüli sátor várja a vendégeket, viszont belül a sátrak komfortosak, vagyis tényleg a városban érezhetjük bennük magunkat. Csak éppen a gyönyörű zöld puszta és a városban elképzelhetetlenül kék és hatalmas égbolt alatt.

A komfortért persze megkérik az árat, a külfölditől 300 jüant fognak alapesetben kérni egyetlen éjszakára. Akit ez a több mint 10 ezer forintnyi összeg elriaszt, az kis keresgélés után valóban szétszedhető, nem modernizált jurtákat is találhat a megyei szintű Xiwuqiben.

A jurta a nomádok zseniális találmánya, olyan zöld, már persze nem a színe, hanem a környezetbarátsága, hogy zöldebb már nem is lehetne. A jurtákat használó nomádoknak bizony nem kis gondot okoz, hogy afféle jó modern, 21. századi ember módjára megtermeljék a napi szemétmennyiséget, esetleg ökológiai lábnyomukat legalább mikroszkóppal láthatóvá tegyék.

Xiwuqi tehát a puszta közepén fekszik, a messzi távolban azonban hegyvonulatok is kivehetők. A közelben egy kis tó, birkanyájak, lovak, tehenek, szóval igazi pásztoridill fogadja a látogatókat. És hogy még teljesebb legyen az élmény, a legények mivel is űzhetnék el leginkább az unalmat, mint birkózással. Természetesen a mongolok saját birkozásáról van szó, amelynek böh a neve. Mongóliában és a Kínában élő mongolok között egyaránt rendkívül népszerű sport, bár a szabályokban, de legfőképpen a birkózók viseletében felfedezhetők különbségek a különböző helyen lakó mongolok között a böh terén.

Az autentikus jurtához autentikus étel dukál. Ilyesmit nem étteremben, hanem egy másik, saját jurtában lakó mongolok közt ehetünk. Az igazi mongol ételek kicsit messze vannak mondjuk a molekuláris konyha ideáljától, de legalább ekkora a távolságuk a városiak ízlésétől is. Egészen addig, amíg meg nem kóstoljuk őket.

Ha még nem evett valaki valódi mongol ételt, akkor nyilván azt hiszi, hogy hatalmas bátorság, heroikus erőfeszítés szükségleltetik enni a vidéki mongolok főztjéből. Holott mi sem lehetne igaztalanabb ennél a gondolatnál. Egy kis logikával persze rá is lehet jönni, miért is nem lehet rossz a pásztorok étke. Nos, azért, mert nincs benne műanyag. Nincs benne semmi adalékanyag, pótizé. A birkák nem birkákat vagy tyúkokat esznek a pusztán, hanem füvet. Mégpedig a jó pásztor még azt is tudja, hogy hol, milyen növényt érdemes legeltetni a nyájjal ahhoz, hogy ízletes legyen a birkahús. Szóval az ilyen vegetáriánus birka húsából már eleve nem lehet rossz ételt készíteni, ki lehet nyugodtan próbálni, sima vízben főzni a birkahúst, majd megkóstolni a végeredményt.

De persze nem csak vízben főtt birkahús kerül a sztyeppei mongolok asztalára sem. Hiszen van a pusztán a füvön kívül más növény is, például vadhagyma, de termelnek krumlit és uborkát is. Nos, ezekkel együtt mutatja meg igazán a mongol konyha, hogy mit tud.

Evés közben természetesen inni is kell. Xiwuqiben is ugyanazt isszák a mongolok, mint mindenütt a világon Ulánbátortól kezdve Pekingen át Los Angelesig: tejes teát. A tejes teában a tej birkatej és tehéntej is lehet, a tea szárított, tégla alakúra préselt olcsó tea és ugyan a mongol elnevezésből nem derül ki, de magyarul már sokan szeretik mondani, hogy sós tejes tea, hiszen valóban, a só is elengedhetetlen összetevője a valódi mongol tejes teának.

És persze akkor most már jöhet a lovaglás. A mongol lovak sokkal kisebbek, mint amilyenekhez a nyugatiak, jobb esetben hozzá vannak szokva. Apró, fürge, kitartó, intelligens állatok. Félni nem kell tőlük, de persze óvatosan kell megülni őket, hiszen a mongol lovak nyergéből is nagyot lehet esni. Ráadásul egészen biztosan lesznek kommunikációs problémáink a mongol lovakkal. A „gyí" és a „hó", illetve ezeknek a mongol kivételével bármilyen nyelvű megfelelőjével felesleges próbálkozni. A legérdekesebb azonban az, hogy a lovak szokták hamarabb megunni a kommunikációs zavart, és patájukba veszik a dolgokat. De szó szerint ám, vagyis elkezdenek az egyszeri turistával a hátukon szaladni.

A többi már elképzelhető. De azért hamar bele is lehet tanulni a mongol lovakon történő lovaglásba. És akkor tényleg feledhetetlen élmányben lesz részünk. Aminek az előzőekben tulajdonképpen már fel is soroltuk valamennyi összetevőjét a sztyeppei csodának: a végtelen tér, az elképesztően tiszta színek, úgymint a fű zöldje, az ég kékje és a lányok gyönyörű fekete haja, a barátságos helyiek, a paleolit diétánál sokkal finomabb és egészségesebb helyi ételek, illetve a mongol lovon történő lovaglás együtt feledhetetlen élmény a városiak számára.

Mindehhez persze legjobb, ha június és szeptember között látogatunk el Xiwuqibe vagy Xilinhot környékén bárhova a füves pusztán. Xiwuqiből egyébként egynapos túrákat is szerveznek a füves pusztára. Az ilyen túrákkal persze megspórolhatjuk azt, hogy leessünk a lóról, de le is maradunk arról az élményről, hogy ültünk igaz nomádok igazi lován, de persze leestünk a lóról.