Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Fan Xiaoxuan
2012-01-05 11:03:22 CRI

Fan Xiaoxuan 1977. február 27-én született Tajvanban, Tajpejben. 3 évesen kezdett zongorán tanulni, 7 éves korában a Guangren Általános Iskola zenei tagozatába került, 9 évesen pedig már a fuvolával ismerkedett.

12 éves korában egy dalt írt az általános iskola befejezése alkalmából, s ez ihlette a későbbi „Magában beszél" című művét is. A dalszöveget 14 évesen írta a zenéhez, ez lett hát az első alkotása. Ugyanebben az évben a tinédzser lány egy reklámfilmben is szerepelt, majd ezt követően egyre több reklámfilmben és klipben tűnt fel. Megismerkedett Li Yaminggel, aki sok segítséget nyújtott neki, s az ügynökévé vált.

1995-ben a Fumao cég keze alatt Fan megalkotta első albumát „Rain" címmel. A következő öt évben az énekes és a vállalat közti együttműködésből számos lemez született. Az egyik legnépszerűbb a „Kis varázslólány" lett, melynek köszönhetően Xiaoxuan az ország egyik legismertebb énekesnőjévé vált. Különösen a gyerekek kedvelték meg, hiszen az album legtöbb száma gyermekdal volt.

1998-ban Fan Xiaoxuan karrierje csúcsára ért, amikor az állami TV tavaszünnepi (szilveszteri) műsorában előadta „Egészséges dal" című számát több más kínai és japán rajzfilm betétdalával együtt.

2000 után változtatni akart stílusán: a gyermekdal-előadói vonalról egy rockosabb, punkos áramlatra próbált átevezni, ám mivel ez túl nagy váltás volt, az új műfajban nem lett igazán sikeres. Ezután producerként lépett új útra, a Fumaóval is megszakította együttműködését. Producerként egyre kevesebbet szerepel a TV-ben, amit rajongói igen sajnálnak.

Együtt vagyunk Sírtam
Csilagok Levegő

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China