Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Rainie Yang
2012-05-24 18:38:08 CRI

Rainie Yang tajvani énekes, színész és televíziós műsorvezető. Négy évig dolgozott egy szórakoztató műsorban. A 45. tajvani „Golden Bell Awards" legjobb színésznőnek járó díját is megkapta Rainie Yang. Albumaiból összesen több mint 10 millió példány kelt el.

A tajvani „4 in Love" nevű együttesben indult a pályafutása, itt kapta a Rainie művésznevet is. Az együttes nem ért el nagyobb sikereket, így 2002-ben feloszlott. Ezután Rainie Yang szólókarrierbe kezdett, valamint egy tévéműsorban lett házigazda. 2005-ben egy kisebb lemezcég segítségével jelent meg az első szólóalbuma „Intuíció" (Ai mei) címmel. Ekkor már közel 6 éves énekesnői karrier állt mögötte, ezért már sok rajongója volt. Az album a megjelenése utáni napokban igen jól fogyott. A rajongókkal rendezett találkozóján több mint tízezren vettek részt. Nem sokkal később a két legnagyobb lemezeladási statisztikákat készítő tajvani cég megjelentette az eladási számokat, amelyekből kiderült, hogy Rainie Yang albuma első volt mindkét listán. Ezzel Rainie Yang megváltotta belépőjét a zenei világba, a legtöbb zenei díjátadón a legjobb új énekesként ünnepelték, és máris zenei karrierje csúcsára érkezett.

2008-ban Rainie Yang folytatta zenei karrierjét, majd megjelent negyedik, „Még nem nő" (Not Yet a Woman) című albuma. Érdekesség, hogy a lemez elkészítéséhez meghívta a Suda lü (Zöld szóda) nevű neves tajvani együttes énekesét, Wu Qingfenget, vele készítette az album „Vigyél el engem" (Take Me Away) című számát.

Ezzel az albummal Rainie Yang aranyos lányból szinte kész nővé vált, miközben először énekelt angolul, ráadásul több zenei stílust (amerikai rock, hiphop, trance) is kipróbált. A lemez vásárlói átfogó képet kaptak arról, hogy Rainie Yang kislányból felnőtté vált.

2011-ben jelent meg legutóbbi albuma „Arra vágyom" (Longing for) címmel, amelynek címadó dala a zenei listák élére került. Az albumon hallható a Rainie Yang szereplésével készült egyik televíziós sorozat betétdala is. Rainie Yang 2011-ben a média kedvence lett „Mindenható királynő" néven emlegették a társasági és zenei hírekben. Rainie Yang végleg befutott, és érett, megfontolt nővé változott.

Rainie Yang legismertebb számai a „Bal oldal" (Zuo bian), „Esős szerelem" (Yu ai)", „Névtelen barátom" (Niming de haoyou)" és „Arra vágyom" (Longing for).

(Írta/fordította: Jin Shiyu)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China