Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Nyári zenei fesztivál Sanghajban
2012-08-24 16:06:06 CRI

Augusztus 12-én amerikai folkzenei koncerttel ért véget a Sanghaji Szimfonikus Zenekar harmadik alkalommal megrendezett „Zene A Nyári Levegőben" névre keresztelt fesztiválja (Music in the Summer Air, MISA). Összesen 20 ezer látogatója volt az idei 15 napos programsorozatnak.

A fesztivál fő helyszíne a Pudongi Új Területen (Pudong New Area), vagy egyszerűbben Pudongban a Lujiazui Pénzügyi és Kereskedelmi Zóna legnagyobb füves területén volt. De rendeztek még koncerteket a Bund körzetében is, és így a Huangpu-folyó mindkét partján jelen volt a fesztivál.

A Sanghaji Szimfonikus Zenekar és a három énekesből álló amerikai Bufflo Rome közös műsorában szerepelt modern amerikai zene és amerikai folkzene is. Yu Long, a koncert karmestere farmernadrágot viselt, akárcsak partnere. A koncert csúcspontja akkor volt, amikor a Bufflo Rome három énekese kínaiul adta elő Tengri „Édenkert" című dalát, amelyhez a közönség is csatlakozott. „Szeretem, a hazám. Hazám, te édenkert."

Bár a Haikui nevű tájfun Sanghajt is elérte, egy koncert sem maradt el. Yu Long elmondta, hogy lemondhatják a műsort a tájfun miatt, de ez nagy csapás lenne a zenekedvelő közönségnek. Augusztus 8-án este Sanghajban heves eső és viharos szél volt, de rádión és interneten keresztül is figyelemmel követhették az aznapi koncerteket azok, akik a rossz időjárás miatt inkább otthon maradtak.

A fesztivál keretében több mint 35 különböző koncertet szerveztek. Nemcsak filmzenét, kamarazenét és szimfonikus zenét hallhattak az érdeklődők, hanem popot, rockot, folkzenét, valamint dzsesszt is. A fesztivál megnyitóján létrehozták a sanghaji diákkórust, amely 12 nappal később adta első műsorát.

A harmadik alkalommal megrendezett fesztivál a klasszikus zene megkedveltetését tűzte ki céljául.

Ez a fesztivál az első olyan zenei rendezvény, amelyet nyaranta tartanak. 2010-ben a Sanghaji Szimfonikus Zenekar kezdeményezésére jött létre.

A zenekar történetében nem ez az első eset, hogy nyáron lépnek fel. 1926-ban minden nyáron a Szun Jat-szen Parkban és Hongkou Parkban adtak koncertet. Yu Long 2009 januárján lett a zenekar karmestere, és azzal az elképzeléssel csatlakozott hozzájuk, hogy könnyedebb zenével és oldottabb hangulattal minél több új rajongót szerezzen a zenekarnak és a komolyzenének. Ezért is jött létre a már hagyományosnak nevezhető nyári fesztivál.

(Írta/fordította: Zhang Lixiazi)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China