Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Zhang Qiang
2012-01-11 10:46:51 CRI
Kedves hallgatóink, a Kínai Nemzetközi Rádió „Kínai népzene" című műsorát hallják.

A mai műsorunkban a Kínai zene mai számában Zhang Qiang pi-pán játszó előadóművészt és az általa előadott pi-pa-darabokat szeretnénk bemutatni.

Zhang Qiang ma Kína egyik neves pi-pa-előadóművésze. Hatéves korától tanult zongorázni. Kilenc éves korától pedig pi-pán játszani apjától. 1987-ben fejezte be tanulmányait a Kínai Központi Zeneakadémián.

Ma docensként tanít ugyanott. Azon fáradozik, hogy összhangba hozza a kínai klasszikus zeneművészetet a modern irányzatokkal. Az általa előadott darabok változatosak, széles hangskálát fognak át. Zhang Qiang nagyon jól ért a kínai klasszikus zeneművészethez. A következőkben ismét őt hallják, pi-pa hangszeren adja elő a Korai tavasz a fehér hóban című számot.

A mű a korai tavaszt ábrázolja, ahogy minden feltámad és zöldellni kezd. A zeneszám 7 tételből áll, minden tételnek van egy címe. Gyönyörködjenek a zenében!

1987 óta Zhang Qiang sok bel- és külfödi zenei versenyen nyert díjat. Évek óta működik együtt neves hazai és külföldi zeneszerzőkkel, karmesterekkel, zenészekkel és zenekarokkal. Hozzáértésével, művészi fellépésével nagy hírnevet szerzett magának.

Kedves hallgatóink, az imént Zhang Qiang kínai zenészt és az általa előadott pi-pa-zeneszámokat mutattuk be.

Remélem, hogy a mai tizenöt perces műsorunk tetszett Önöknek és jól érezték magukat velem. Kedves hallgatóink, mai programunk véget ér, köszönöm figyelmüket, a következő programban újra találkozunk.











Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China