A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás
China Radio International

Boldogan ünneplik az újévet a tibeti nemzetiségűek
Híreink
v Turisták is láthatták, hogyan ünnepel Tibet
v Rendezvény a közelgő tibeti újév alkalmából
v A lhászaiak már használják vásárlókártyáikat
v A qinghai tibetiek nagy bevásárlással készülnek tibeti újévre
v Tibet az újév megünneplésére készül
v A tibetiek már javában készülődnek az újévre
v 6 milliárd jüan a tibeti közlekedési infrastruktúra fejlesztésére
v Az informatikai ipar és Tibet ökológiai védelme volt a kormányülés napirendjén
More>>

Tudosítónk Zhou Huiwen
Úti beszámoló
v Egy lhászai mulató hangulata
A tibeti holdnaptár szerinti új év negyedik napján egy helyi ételekből álló vacsora után a lhászai éjszakai életre kíváncsian taxiba ültem. A sofőr ideiglenes idegenvezetőként elkalauzolt a Jebu elnevezésű szórakozó helyre...
v A lóverseny szerencsét hoz a tibetieknek
A tibeti új év harmadik napján már korán reggel felkeltem, s fényképezőgépemmel útra keltem. Életemben először nézhetek meg egy igazi lóversenyt. Lhászában évente egyszer rendezik ezt a hagyományosan nagy lóversenyt.
More>>
Tibet
Tibet történelme
Már az időszámítás előtt a Qinghai-Tibeti fennsíkon élő tibeti nemzetiségű ősök létesítettek kapcsolatot a Kína más területein élő hanokkal. Hosszú idő elteltével a tibeti fennsíkon élő törzsek fokozatosan egyesültek és végül...
A tibeti lakosság vallása és szokásai
A tibeti nép teljes vallásszabadságot élvez. A Tibeti Autonóm Területen élő tibeti, menba, luoba, naxi és más nemzetiségiek zömmel lamaista hitűek, emellett jelentős az iszlám- és a katolikus hitűek száma is. Tibetben jelenleg több mint 1700 lamaista templom, kolostor és szentély működik...
Tibeti nemzetségek
A Tibeti Autonóm Területen él egybefüggően a kínai tibetiek túlnyomó többsége, amely 45%-át teszik ki az összes kínai tibeti nemzetiségű embernek. A tibeti nemzetiségen kívül élnek még itt menba, luba, han és hui, valamint...
A tibeti orvostudomány és gyógyszerészet - ma
A tibeti orvostudomány a hagyományos kínai orvoslás része, amelynek több mint 2300 éves múlttal rendelkezik. A tibeti gyógyászat a Tibet Autonóm Terület minden járásában működik, összesen 10 nagy tibeti orvoslással...
Az örökké változó Geszár eposzok
A Geszár a tibeti nemzeti kisebbség hőskölteménye. A körülbelül ezer éve élő Geszár eposzok továbbhagyományozása nagyban függ az előadóktól, tartalmuk ennek megfelelően folyamatosan gazdagodik.Tsering Phuntsok...
Újra régi fényükben ragyognak a tibeti műemlékek
Tibetben sok, a helyi kultúrához és valláshoz kapcsolódó történelmi helyszín, épület van. Ilyen például a Potala-palota, a Norbulingka, a Sakya (Szakja) kolostor és még lehetne sorolni. A Tibet demokratikus átalakulása eltelt 50 évben...
More>>
Képtár

Ünnepi Hangulat 0225

Ünnepi hangulat

Ünnepi hangulat

Ünnepi hangulat

Ünnepi hangulat

Hagyományos színek

Hagyományos színek

Hagyományos színek

Berendezés

Vásári portékák

Vásári portékák

Vásári portékák

Vásári portékák

Tibeti ízek

Tibeti ízek

Tibeti ízek
More>>