Zhou Enlai

1949-től 1958-ig kínai külügyminiszter volt.
Zhou Enlai a proletariátus nagy forradalmára, politikus, katonai vezető és diplomata, a Kínai Kommunista Párt és a Kínai Népköztársaság egyik fontos vezetője, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg megalapítóinak egyike volt. Őseinek szülőföldje a Zhejiang tartománybeli Shaoxing város, ő maga 1898. március 5-én a Jiangsu tartománybeli Huai'an városban született. 1976 januárjában Pekingben hunyt el.
Zhou Enlai más kínai vezetőkkel együtt kidolgozott és végrehajtott sok fontos külügyi határozatot. 1954-ben részt vett a genfi konferencián, ahol megoldották az indokínai kérdést. Ennek eredményeként a nemzetközi közösség elismerte Vietnam (Dél-Vietnam kivételével), Laosz, és Kambodzsa függetlenségét. Kínát képviselve kezdeményezte a békés egymás mellett élés öt elvét, ami az országok közötti viszonyok alapelvévé vált. 1955-ben 29 ázsiai és afrikai ország az indonéziai Bandungban az 1. Ázsiai-afrikai konferenciában deklarálta, hogy békésen élnek egymással, ellenzik a gyarmatosítást, és kezdeményezik, hogy a vitás kérdésekben tárgyalások útján jussanak megegyezésre. Több európai, ázsiai és afrikai országba tett látogatást és számtalan országokból érkezett vezetőket és baráti személyeket fogadott, megerősítette a kínai nép és világ népei közötti barátságot.

Chen Yi

1958-tól 1972-ig volt kínai külügyminiszter.
Chen Yi a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg megalapítóinak és vezetőinek egyike, katonai vezető és Kína marsallja volt. A Kínai Népköztársaság kikiáltása után egymás követően a következő posztokat töltötte be: a Kínai Államtanács miniszterelnök-helyettese, külügyminisztere, és a Katonai Ügyvezető Bizottság alelnöke.
1958-tól kezdve Kína külügyminisztereként pozitívan végrehajtotta a Mao Zedong és Zhou Enlai által kidolgozott külügyi politikát és részt vett Kína hosszú távú stratégiai külpolitikájának kidolgozásában, Zhou Enlait segítve egy sor fontos külügyi eseményen vett részt. 1952 novemberében a Kínai Kommunista Párt delegációjának tagjaként megjelent a Szovjetunió Kommunista Pártjának 19. konferencián és találkozott Sztálinnal. 1954 novemberében a Kínai Kommunista Párt delegációját vezetve ellátogatott a Német Demokratikus Köztársaságba és Lengyelországba is. 1955 áprilisában Zhou Enlai fősegédjeként és a kínai kormánydelegáció tagjaként az indonéziai Bandungban megjelent az első Azsiai-afrikai konferencián. 1958 februárjában elsősorban miniszterelnök-helyettesként és egyben a külügyminiszterként Zhou Enlait kísérve baráti látogatást tett Észak-Koreába. A látogatás során a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg Észak-Koreából való kivonulásával kapcsolatos munkálatokról megfelelően rendelkezett. 1960-ban Zhou Enlait kísérve vagy a delegáció vezetőjeként egymás után tett látogatást Mianmarba, Indiába, Nepálba, Kambodzsába, Mongóliába, Afganisztánba és más országokba. Útjai során aláírta a kínai-nepáli baráti egyezményt és gazdasági megállapodást, a kínai-kambodzsai baráti és kölcsönös meg nem támadási egyezményt, a kínai-mongóliai baráti és kölcsönös segítségnyújtási egyezményt, valamint a kínai-afganisztáni baráti és kölcsönös meg nem támadási egyezményt.

Ji Pengfei

1972-1974 között Kína külügyminisztere volt.
Ji Pengfei Kína külügyi delegációjának vezetője volt a Német Demokratikus Köztársaságban, Kína első NDK-beli nagykövete, külügyminiszter-helyettes, majd külügyminiszter volt. 1979 után a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának külkapcsolatokért felelős vezetője, miniszterelnök-helyettes és főtitkár volt. A közvetlenül az Államtanács alá tartozó Hongkongi és Makaói Ügyekkel Foglalkozó Iroda vezetőjeként és a Kínai Népköztársaság Hongkongi Különleges Közigazgatási Övezetének alaptörvényével foglalkozó bizottság, illetve a Makaói Különleges Közigazgatási Övezet alaptörvényével foglalkozó bizottság képviselőjeként aktívan közreműködött az "egy ország, két társadalmi rendszer" politikájával kapcsolatos ügyek, illetve Hongkong és Makao kérdésének békés megoldásában, valamint részt vett a Kínai-nagy-britanniai közös nyilatkozat aláírásában.