>>Kínai nemzetiségek

100 ezer alati lakosú nemzetiségek

A 20 Kínában élő kisnemzetiség létszáma kevesebb mint 100 millió, ezek a bulang, tadzsik, achang, pumi, ewenke, nu, jing, jinuo, deang, baoan, orosz, yugu, üzbég, menba, elunchen, dulong, tatár, hezhe, gaoshan és luoba nemzetiség.

A dulong nemzetiség 

A dulong nemzetiség népessége több mint 7400 fő, aki a Yunnan tartomány Gong hegységénél lévő Dulong-Nu Nemzetiségi Autonóm Járásában fekvő Dulong folyó partján élnek. Dulong nyelvet beszélnek, ami a hanzang nyelvcsaládhoz tartozik, azonban írásbeli nyelvük nincs. A dulong nép imádja a természetet. A kisnemzetiség neve először a Mongolok integrációja című könyvben bukkant fel, akkor azonban még Qiao-nak hívták őket. A Ming- és Qing-dinasztia korában Qiu-nak és Qu-nek nevezték ezt a csoportot. Az új Kína kialakulása után, a nép kívánsága szerint dulong lett a nevük. A múltban a dulong nemzetiség gyenge társadalmi termelőerővel rendelkezett, fából és bambuszból készített eszközökkel szántották a földet és halásztak. 1949-ben, Kína kialakulása után a dulong nép teljesen megváltozott. Azonban sok minden a régiben maradt, a dulong hagyományok szerint este senki sem zárja be ajtaját, és az utcán heverő, elvesztett tárgyakat senki sem veszi fel.

Jino nemzeti kisebbség 

A Jino nemzeti kisebbség lakosainak száma több mint 20 ezer, legfőbb települése a dél-nyugat-kínai Yunnan tartomány Xishuang-banna prefektúrájában az egyik nagy hegységen található. A jinoiak saját nyelvükön beszélnek, de nem rendelkeznek saját irásjelekkel. A Jino nemzetiség a múltban abban hitt, hogy minden tárgynak megvan a maga varázsa, általában mindenki hódolt az ősi elődjének. A nemzetiség saját magát Jinonak hívja. A nemzetiség eredetéről nem olvasható történelmi feljegyzés. Tisztelettel adóztak Zhuge Liang, a szájhagyományok szerint Kína egykori legokosabb, legbölcsebb császári tanácsadója, hivatalnoka előtt. A szájhagyomány szerint Zhuge Liang délen hódító csapatának egyes katonái a Puer, a Mojiang településről, sőt ezeknél is messzebbi helységekről származtak. Az új Kína kikiáltása után a jinoiak az ősközösségi társadalmi rendszerből egyszerre léptek át a szocialista társadalomba, gyökeresen megváltoztatták az ősi eszközökkel termelő életmódjukat, a hétköznapi ügyek bambuszra történt feljegyzését, az árucsere kereskedelmét, a betegségek szellemeknek való hódolással történt gyógyitását és a többi elmaradt szokásukat. 
A mai napokban a jinoiak hivatalnokok, orvosok, üzletemberek és mezőgazdasági technológusok és egyre jelentősebb munkát vállalnak.

Az oroqen nemzetiség 

A mintegy 8 ezer főből álló oroqen nemzetiség a Belső-Mongóliai Autonóm Terület és Heilongjiang tartomány határon elhelyezkedő Nagy- és Kis-Xinganling hegység vidékein él. A belső-mongóliai Hulombel megyében van külön közigazgatásuk, az Oroqen Autonóm Járás. Az oroqen nyelv az altaji nyelvek közé tartozik. Külön írásuk nincsen, a han írást használják hivatalos ügyekben. Az "oroqen" szó saját nyelvükön "hegyen élő emberek"-et jelent. Ezt már feljegyezték a Qing-, azaz a Mandzsu-dinasztia korából származó írásokban is. Az oroqenek fő foglalkozása a vadászat, minden oroqen férfi kiváló íjász, de foglalkoznak halászattal is. 
A XX. század elején még ősközösségi rendszer érvényesült közöttük. Például az anyagi javak, a vadászzsákmányok elosztásakor az idősebbek, a fogyatékosok, és a sérültek előnyben részesültek.
Az új Kína megalakulása után az oroqen nemzetiség egyetlen lépéssel az ősközösségből a szocialista társadalmi rendszerbe lépett. Letelepedtek, földműveléssel kezdtek foglalkozni. Vadásztudásukat az erdők és a vadon élő állatok védelmére hasznosítják. Igen szépek a kézműipari készítményeik - a hímzett ruházati cikkek, cipők, díszített ékszerdobozok, háti hordók, és ruhaládák egyaránt nagyon szépek, sőt nyírfacsónakjaikat is finom mintákkal díszítik. Vallásuk a samanizmus. Az oroqenek a nagy természetben hisznek, és abban, hogy minden természetben fellelhető dolognak megvan a saját lelke. Az oroqenek szertartásosan tisztelik őseiket.