A kínai vallási politika

1949, azaz az új Kína megalakulása után a kínai kormány kidolgozta és végrehajtotta a vallásszabadság politikáját és kiépítette az ország adottságainak megfelelő politikai-egyházi kapcsolatokat. A kínai állampolgárok szabadon választhatják meg és nyilváníthatják ki hitüket, valamint szabadon gyakorolhatják saját vallásukat. A különböző vallások egyenlők, és barátságban élnek egymás mellett. Eddig nem volt egyházi vita. A hívők és a nem hívők tiszteletben tartják egymást, egységben és barátságban élnek egymás mellett.
A Kínai Népköztársaság alkotmánya előírja: „a Kínai Népköztársaság állampolgárai vallásszabadságot élveznek". „Bármely államszervnek, tömegszervezetnek és egyénnek tilos rákényszeríteni az állampolgárokat a vallásgyakorlásra, vagy a vallás nem gyakorlására, tilos lenézni a hívő és a nem hívő állampolgárokat." „Az állam védi a rendes vallásgyakorlást". Ezzel egyben tiltja, hogy „bárki a vallást kihasználva aláaknázza a közrendet, károsítsa az állampolgárok egészségét és ártson az állami oktatási rendszernek." Az alkotmány arról is rendelkezik, hogy „az egyházi szervezetek és ügyek függetlenek a külföldi erőktől."
A nemzeti kisebbségi területek autonómiájáról szóló törvény, a polgári törvénykönyv, az oktatási törvény, a munka törvénykönyve, az iskolakötelezettségi törvény (kötelező oktatási törvény), a népi gyűlési képviselőválasztási törvény, a falusi bizottságok szervezeti törvénye, a reklám- (hirdetési) törvény stb. kimondja az állampolgárok választójogát és azok megválaszthatóságát. A törvény védi az egyházi szervezetek jogos vagyonát. Az oktatás és az egyház különválása is deklarált. Az állampolgároknak egyenlő esélyük van az iskolai oktatásban való részvételre. A különböző nemzetiségek tiszteletben tartják egymás beszélt és írott nyelvét, szokásait és hitét (hitéletét). Tilos megkülönböztetni az állampolgárokat hitük szerint a munkahelyükön. A reklámok és a védjegyek nem tartalmazhatnak olyan elemeket, amelyek diszkriminálják a nemzetiségeket és a vallásokat.
1994 januárjában a kínai kormány kiadta a vallási szentélyek igazgatásáról szóló rendelkezést, hogy védje jogaikat és érdekeiket. Ez év februárjában a kínai kormány közzétette a Kínai Népköztársaság területén tartózkodó külföldiek vallásgyakorlásának igazgatásáról szóló rendelkezését, hogy tiszteletben tartsák a látogatók vallásszabadságát és védjék a baráti kapcsolatokat, kulturális és tudományos tapasztalatcseréjüket a kínai egyházakkal.
Az idevonatkozó kínai törvények előírják: az egyházi személyek és a hívők mind megtarthatják szokásos egyházi ünnepeiket, a szentélyekben illetve a vallási szokások szerint otthonukban zajló minden hagyományos szertartást, egyebek közt a buddhista zarándoklatokat, az imaolvasásokat, az istentiszteleteket, az imádkozást, a szentbeszédet, a keresztelést, a szerzetesrendbe lépést, a böjtöt, és a megemlékezéseket. Ezeket a rendszeres egyházi tevékenységeket törvények védik, tilos ezekbe külsőleg beavatkozni.
Mint sok más országban, Kínában is érvényesül az egyház és az oktatás különválása. Az iskolában nem részesíthetik a diákokat egyházi oktatásban. A felsőoktatási- és a kutatóintézetek bizonyos részeiben megtarthatják a teológiai oktatásokat és kutatásokat. A különböző egyházi szervezetek teológiai főiskoláiban szükség szerint folytathatják a teológiai oktatást.
Hosszú történelme során a kínai egyházi kultúra a kínai hagyományos ideológia és kultúra részévé vált. A különböző vallások mind azt vallják, hogy a társadalmat és az embereket szolgálják. A buddhizmus azt vallja, hogy a föld szent, indokolt a haszonszerzés. A katolikus és a protestáns egyház szerint az istentisztelet az emberek érdeke. A taoizmus a szeretetet, az együttélést és a segítőkészséget hirdeti. Az iszlám tanai szerint az embereknek kettős élete van, a szerencsés és a boldog.