Nem szokás viszont Kínában, bármennyire is szép legyen az a név, híres ember nevét, vagy a közeli rokonságban már előforduló nevet választani a gyermekeknek. Teljességgel elképzelhetetlen tehát Kínában, hogy, miként például Magyarországon, akár három generációnak, a nagyapának, az apának, és a fiúnak is ugyanaz legyen a neve.
Ha ezek után néha mégis találkozunk meghökkentő jelentésű utónévvel, akkor annak is megvan a magyarázata. Kínában néhány vidéken az volt ugyanis a szokás, hogy az apának közvetlenül gyereke születése előtt ki kellett mennie az utcára, és ott az első szembejövőtől nagy reverenciával kellett kérni egy nevet, bármit, ami az első szembejövőnek, a ?keresztapának" először az eszébe jutott. Ezt a sokszor igencsak furcsa nevet voltak aztán kénytelenek a szülők a gyermeküknek adni.
Nem kellemetlen ugyan, de azért meglepő, ha valakit a négy égtáj valamelyikéről (bármelyikről) neveznek el, mint ahogy a következő nevek is szokatlanul hatnak: Shang, Xia, Zuo, You (Fenn, Lenn, Bal, Jobb), Chun, Xia, Qiu, Dong (Tavasz, Nyár, Tél, Ősz), Yue, Ri, Shi, Fen, Miao (Hónap, Nap, Idő, Perc, Másodperc). Yi, Er, San, Si, Ling, Shi, Bai, Qian, Wan (Egy, Kettő, Három, Négy, Nulla, Száz, Ezer, Tízezer).
Ha az utónevek adását nem is, használatukat már annál több előírás, szokás, szabály és tabu érintette. Az uralkodó nevét nemcsak leírni és kimondani volt hajdanán tilos, hanem az azonos nevű embereket névváltoztatásra is kötelezték. De a gyermekek ugyanígy nem mondhatták ki, és nem írhatták le a szüleik nevét sem. Ha ez a tiltás ma már nem is élő szokás, mégsem igen nevezi keresztnevén senki sem Kínában a szüleit, hiszen ez még Magyarországon is igencsak furcsán hangzik, Kínában pedig elképzelhetetlen. És általában is elmondható, nagyon közeli barátnak kell Kínában ahhoz lenni két embernek, hogy egymást utónevükön szólítsák. Minden egyéb esetben, ha már mindenképpen nevet kell Kínában használni, akkor a családi név használatos. Ami tehát Magyarországon udvariatlanságnak számít, Kínában az az udvariasság, és megfordítva.