Kína nagyvárosainak utcáit járva egyre megszokottabb látvány a nyugati külföldiek jelenléte. Peking vagy Sanghaj egyes részein ugyanolyan gyakori az angol szó, mint a kínai. Mégis, e kis szigetektől eltekintve a kínai emberek angoltudása – és általában idegennyelvtudása – leginkább a magyarok néhány évtizeddel ezelőtti orosznyelvtudására hajaz: bár az iskolában hosszú évekig tanulják–tanítják a nyelvet, használható tudásra nem sikerül szert tenni. Kétrészes adásunkban iskolaigazgatókat és egy Kínában angol nyelvet tanító brit, valamint egy szintén itt tanító magyar fiatalt szólaltatunk meg az angoltanítás témájában.

Ahogy a világ nagy részén, úgy Kínában is a közoktatás keretein belül kötelező idegen nyelvet tanulni, AZ idegen nyelvet pedig itt az angol jelenti. Lei Fengli a Pekingben átlagosnak tekinthető Jingyuan Iskola nemzetközi osztályának igazgatója és az iskolaigazgató asszisztense:

„Iskolánk egy állami intézmény, amely óvodát, általános, junior és középiskolát foglal magában. Ezen kívül van egy nemzetközi tagozatunk, ahol külföldi diákokat fogadunk, illetve a külföldre készülő kínai diákokat készítjük fel. Diákjaink száma kb. 2300, a tanári kar pedig 280 főt számlál. Nálunk már az óvodában megkezdődik az angolnyelvtanítás, mert a kisgyermekkor a legjobb időszak a nyelvtanulás megkezdéséhez. Az óvodában heti 2-3 angolóra van. Az állami előírások szerint harmadik osztálytól kötelező megindulnia az angol nyelv oktatásának, azonban nálunk már az első osztályosoknak is van angolórájuk, mindennap legalább egy. A középiskolások órarendje szigorúan követi az állami előírásokat, de a tanórák után szakköri keretek között nemcsak az angol, hanem a francia, spanyol és koreai nyelv elsajátítására, illetve tökéletesítésére is van lehetőség."

Az idegennyelv-oktatásnak, elsősorban az angol nyelvének jelentős infrastruktúrája épült ki. Országszerte rengeteg nyelviskola alakult, különösen a gyermekek számára. [Sabrina] is egy ilyen nyelviskolát vezet egy Peking melletti kisvárosban:

„Az iskolánk kb. 10 évvel ezelőtt jött létre, ma már 3 tagiskolánk van itt. Több mint 1000 diákunk van, 3 és 15 éves kor között. 20 teljes munkaidős tanárunk van, külföldi tanárunk most csak egy van, de korábban három is volt, mert volt, aki nagyon szeretett utazni, így kellett, aki helyettesíti őt."

Kínában az egyke-politika bevezetésével óriási teher került a gyerekek vállára. Korábban egy népes család gondoskodott az idősekről, azonban a legújabb generációban már egy gyermeknek kell gondoskodnia két szülőről és akár négy nagyszülőről. A probléma megoldását legtöbben az oktatásban látják. Kitűnő tanulmányi eredményekkel, ha nem is könnyen, de be lehet kerülni Kína legjobb egyetemeire, ahonnan egyenes út vezethet egy jól fizető állami vagy multinacionális vállalati pozícióba. Mindehhez az angoltudás is elengedhetetlen.

„A szülök nagyon válogatósak lettek. Mindent akarnak… hogy a gyerekek jól beszéljenek angolul, hogy tudjanak külföldiekkel beszélni, hogy jól szerepeljenek a vizsgákon. Kína nem egy túl jó hely az idegennyelv-tanuláshoz, mert a legtöbb kínai ember nem beszél semmilyen idegen nyelvet. Ha csak heti két angolórára küldöd a gyerekedet, akkor nagyon nehéz lesz neki megtanulni a nyelvet. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, de azt hiszem, hogy az oktatás egy olyan dolog, amivel sosem lehetünk teljesen elégedettek. Azt hiszem, hogy ma sokkal népszerűbb nyelviskolába küldeni a gyerekeket, mint tíz éve, különösen a nagyvárosokban. A kínai szülők nagyon szívesen költenek a gyermekük taníttatására. Az én iskolám nem nagyvárosban van, de Pekinghez nagyon közel van. A legtöbb szülőnek van valamilyen külföldi tapasztalata, mert általában az állami nagyvállalatoknak dolgoznak. Ők úgy gondolják, hogy az angol nagyon fontos a gyerekek számára, ha jó állást akarnak találni. Néhány szülő csak egyszerűen úgy gondolja, hogy nagyon menő, ha a gyereke tud angolul."

A brit Steven jelenleg egy pekingi óvodában tanít. A gyerekekre nehezedő nyomásról beszélt nekünk: [ste1]

„Azt hiszem, hogy [a gyerekek] sokkal nagyobb nyomás alatt élnek itt, de talán ez túlságosan általánosító. Van sok diákom, akiket nem tartanak túl nagy nyomás alatt, szabad a hétvégéjük, a barátaikkal, családjukkal játszanak, utazni mennek a családjukkal… Ugyanakkor ellenpéldát is tudok mondani 7-8-9 éves gyerekekről, akik minden nap tanulnak, hétfőtől péntekig iskolában, hétvégén és hétköznap esténként különórákon. Többfajta tantárgyat tanulnak, sőt, akár több nyelvet is. Ismerek egy 9 éves gyereket, aki két vagy három idegen nyelvet tanul hétvégente, plusz zeneórák és úszás és sport… azt hiszem ez már kissé sok egy kisgyereknek. Ismerem a spanyoltanárát, aki azt mondta, hogy az anyja tényleg tanulásra kényszeríti a gyereket. Ha nem akarsz tanulni, akkor keményre fordulnak a dolgok… muszáj tanulni. Arra nevelték, hogy csak akkor vagy jó ember, ha sikeres vagy."

A kínai idegennyelv-oktatást sokan kritizálják az írott tananyag túlságosan nagy súlya miatt. A diákok ennek következtében inkább csak azt tanulják meg, hogyan lehet a valóban nehéz vizsgákat teljesíteni, gyakorlatban használható tudásra azonban nem tesznek szert. A déli Guizhou tartományban egy kisvárosi középiskolában angolt tanító Tibor ezt így foglalta össze:

„Komolyan veszik az angoltanítást, hiszen ahhoz, hogy egyetemre vagy főiskolára tudjanak menni, igen komoly vizsgákat kell letenniük a hallgatóknak. Elsősorban azonban nem a beszédre, nem a beszédkészségre helyezik a hangsúlyt, hanem még inkább, mint nálunk otthon Magyarországon, még inkább a nyelvtanra. Ebből kifolyólag a gyerekek beszédkészsége igen alacsony szinten van, ezért is van az, hogy próbálnak külföldi, elsősorban anyanyelvű, de [más] külföldi tanárokat [is] megkeresni, hogy fejlesszék a gyerekek beszédkészségét."

A pekingi állami iskola munkatársa, Lei Fengli ehhez hozzátette:

„Tudjuk, hogy a nyelvtanulás egy gyakorlati tantárgy. Az idegennyelv-oktatás során a kommunikáció az elsődleges cél. Azonban ha nem idegen nyelvi környezetben tanul a diák, akkor csak „dumb English-t" tanul[, azaz hiányoznak a beszélt nyelvi ismeretei, és csak passzív módon tudja befogadni az írott szövegeket]. Ezért gondoltunk arra, hogy ha külföldi tanárokat hozunk a diákoknak, akkor egy igazi amerikai angol vagy brit angol nyelvi környezetben jobban tanulhatnak. Eztán a gyereknek már muszáj angolul beszélniük a tanárukkal, mert igyekszünk olyan külföldieket választani, akik egyáltalán nem tudnak kínaiul."

A Peking melletti kisvárosban sikeres angolnyelviskolát irányító [sab] is megosztotta velünk véleményét a külföldi angoltanárok alkalmazásával kapcsolatban:

„Azt hiszem, hogy ez magától értetődő. Ha angolt tanítasz, akkor persze hogy szerzel külföldieket, akik tanítják a gyerekeket. Azt hiszem, hogy jó dolog lehetővé tenni a gyerekek számára, hogy más kultúrákat is megtapasztaljanak, tényleg úgy gondolom, hogy egy külföldi tanár valami újat tud adni nekik. Megismernek egy másfajta humort és… ezt nehéz szavakba ölteni, hogy mit, de ez érezhető."

A brit Steve-et arról kérdeztük, hogy a kínai iskolák szerinte miért alkalmaznak olyan előszeretettel külföldi angoltanárokat:

„Azt hiszem, hogy több okuk van arra, hogy engem vegyenek fel, szemben egy kínai nemzetiségű tanárral. Az egyik ok, hogy fehér férfiként egyértelműen másképp nézek ki, figyelemfelkeltő vagyok Kínában. Angol az anyanyelvem, ami az ő szemükben azt jelenti, hogy jobb az angolom… bár papíron valószínűleg van néhány kínai ember, akinek jobb a nyelvtana, és talán nagyobb a szókincse. És persze nagyobb kereslet van az anyanyelvi tanárok iránt, mert úgy gondolják, hogy ha anyanyelvi vagy, akkor jobban tudsz angolul, ami egyértelmű a legtöbb esetben, de nem mindig."

„Azt hiszem, hogy a szülők tényleg nagyon szeretnék, hogy a gyerekük minél többször beszélhessen a külföldi tanárral. Ismerek pár angoltanárt az állami iskolákból. Tényleg nem gondolom, hogy elég jó az angoljuk… tehát igen, a külföldi tanár elengedhetetlen, hogy gyerekeket tanítsunk, én tényleg úgy gondolom, hogy nagyon fontos a külföldi tanár. Pekingben más, mert egyre több kínai tanul külföldön, és amire hazajönnek szerintem már elég jól beszélnek ahhoz angolul, hogy tanítsák azt. Úgy gondolom, hogy az én iskolámban a tanárok angolja csak „OK", viszont tényleg nagyon jó tanárok."

Ahogyan a rádiónknak nyilatkozók szavaiból is kitűnik, Kínában az angolnyelv-oktatás elképzelhetetlen az anyanyelvi, vagy legalábbis külföldi tanárok nélkül. Adásunk következő részében annak járunk utána, hogy milyen is az itt élő külföldi angoltanárok élete, munkája, illetve hogy milyen nehézségek adódnak egy külföldi kínai alkalmazásakor.

2. rész

(Szerkesztette: Wang Yuzhe)