Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kína egy magyar szemével : Hugyecz László, Sanghaj híres magyar építésze 1
2013-02-07 16:14:34 CRI

Január 8-án ünnepeltük Hudec, illetve Hugyecz László születésének 120. évfordulóját. Ebből az alkalomból Sanghaj Changning kerületének kormányzata és a sanghaji magyar főkonzulátus főszervezésében megemlékezést tartottak, amelynek keretében megnyitották a Hudec emlékszobát is Sanghaj emblematikus építészének egykori, frissen felújított házában. A kínai, magyar és szlovák hivatalos feleken kívül a megemlékezésen az egykori sanghaji építész lánya és más rokonai is megjelentek. Kétrészes műsorunk Hugyecz László életéről és munkásságáról szól.

Hugyecz László kalandos életére és munkásságára csak az elmúlt években figyelt fel Magyarország. Ennek ellenére Sanghajban nem felejtették el a nevét, hiszen ő volt az, aki a város néhány legkiemelkedőbb art deco épületét tervezte. Prőhle Gergely magyar külügyi államtitkár-helyettes a megemlékezés kapcsán Hugyecz László sanghaji ismertségéről beszélt rádiónknak:

„Számomra megdöbbentő volt, hogy mennyire ikonikus figura Hugyecz László. Azt hiszem, ez leginkább a Park Hotelnek, mint egy olyan jellegzetes épületnek köszönhető, ami – mint megtudtam – a hatvanas évek közepéig egész Kelet-Ázsia, de a nyolcvanas évek közepéig egész Sanghaj legmagasabb épülete volt. Ezen kívül is jó néhány olyan épületet tervezett, ami nagyon fontos középülete a városnak, legyen az kórház, iskola, klub, templom, stb. Tehát ezek mind olyan dolgok, amik itt az ő elismertségét növelték, és nemcsak szakmai körökben. Mert az, hogy az építészet szakos hallgatók foglalkoznak vele, sőt még könyvet is adtak ki róla, amelyek segítik a városba érkező turistákat a Hugyecz-épületek megtalálásában… tényleg, folyamatosan konferenciákat szerveznek, egy nagyon jelenlévő személyről van szó."

Sárközi Csaba a Magyar Építőművészek Szövetségének részéről vett részt a ház felújítási munkálataiban.

„Engem meglepett, hogy még mindig mennyire ismert, de nemcsak a szakmai köröket értve ez alatt, hanem akár az utca emberét is. A mai napig nagyon nagy ismertségnek örvend."

Hugyeczet leginkább a már említett Park Hotel miatt ismerik a sanghajiak. Az 1931 és '34 között emelt épület az akkor előkelő lóversenypályára nézett, amelynek helyén ma a Nép Tere található. A 83,8 méter magas épület 24 szintes, amelyből 2 a föld alatt található. Bár a tér körül ma már nem kevés nála magasabb épület található, az art deco stílusú felhőkarcoló még mindig a legfigyelemreméltóbb közülük. 1934-ben, az épület elkészültekor a legmagasabbnak számított egész Ázsiában, és 1952-ig meg is tartotta rekordját a kontinensen. 1966-ig nem épült nála magasabb épület Kínában, és 1983-ig Sanghaj legmagasabb pontjának számított.

Hugyecz 1918 és '45 között több mint száz épületet tervezett Sanghajban, a rengeteg lakóépület mellett többek között a szintén art deco stílusú Grand Theatert, Dr. Woo villáját, az Amerikai Klubot és több kórházat. Természetesen saját otthonát is maga tervezte, ahol ő és családja 1931 és 38 között élt. A frissen felújított épületet, és a Hugyecz emlékére létrehozott emlékszobát az építész lánya, a 84 éves Alissa de Wet is megtekintette.

„Azt hiszem, hogy '31-ben költöztünk be, de nem emlékszem sokra belőle, hiszen csak 3 éves voltam, és '38-ig laktunk itt. Annyira nem tetszenek a változások a ház környezetében. Szeretem a növényeket és hiányzik a kert, egy gyönyörű kert vette körbe a házat, amiben sok-sok egzotikus növény is volt. Egyszerűen összenyomja a házat, hogy ilyen zsúfolt lett a környék. Persze megértem, hogy mindezzel a növekedéssel nem lehet egy kerttel pocsékolni a helyet, mennie kell. Viszont nagyon jó ilyen szépen felújítva látni a házat, nagyon szépen megcsinálták."

A ház felújítását részben a Sanghaj Da Jun Ingatlanfejlesztő finanszírozta és valósította meg, azonban a cég vezetője, Liu asszony nem kívánt rádiónknak nyilatkozni, csupán annyit árult el, hogy a felújításban tisztán jótékonysági célok motiválták. A projektben a Magyar Építőművész Szövetség is részt vett, részükről Sárközi Csaba nyilatkozott rádiónknak.

„A projekt megalapozásától nagyon sokféle feladattal kellett megküzdenünk, míg eljutottunk idáig, hogy az épület felújítása megtörtént, és ugye a mai nappal megnyílt.

Egy magánbefektető, Madame Liu vezeti ezt a befektető társaságot, vagy ingatlanfejlesztő társaságot, akik annak idején ezt az ötletet tulajdonképpen elfogadva nekiláttak, és ebben a rendkívül romos, lerobbant állapotban lévő házban láttak lehetőséget és fantáziát. Még megnehezítve azzal a súllyal is, hogy egy távoli szakmai szervezet próbál mindenfajta érdeket érvényesíteni ebben a projektben, mégiscsak belefogott és végigküzdötte.

Mi az, ami számunkra fontos volt, és úgy tűnik, hogy megvalósult? Az, hogy létrejött ez a kis, ugye mi úgy hívjuk, hogy Hudec Memorial Hall, tehát egy olyan hely, amely teret kínál a ma Kína iránt érdeklődő építészeink, és ugye elsősorban a szövetség által ide delegált programok számára."

A most átadott Hudec emlékszoba kialakításánakszervezésébe az építész harmadik generációs unokahúgát, Csejdy Virágot is bevonták szakértőként. A magyarországi Hugyecz-leszármazottak 2008-ban kezdték el összegyűjteni az addig csak családi anekdotákból ismert Laci bácsi fellelhető tárgyait és leveleit.

„2012-ben, amikor a Hudec Memorial Hallnak, az itteni Hudec emlékszobának a felújítása elindult, akkor engem is bevontak a projektbe, és mint Hugyecz-szakértő elkezdtem dolgozni az emlékkiállításon, mint az emlékszoba állandó tartalma."

„A kiállítási anyagok a budapesti hagyatékból, valamint a kanadai és amerikai leszármazottak által ide küldött eredeti Hugyecz tárgyakból állnak. Többek között könyvei, ollója, a biblia, amit a fogságban kapott '18-ban a kórházban a szobatársától, tehát olyan személyes tárgyak, amik tényleg megidézik az ő személyes életét is egyben."

„A budapesti dokumentumokból próbáltunk összeválogatni egy olyan anyagot, amit másolatban itt meg lehet mutatni, és valahogyan föltárja Hugyecz László személyét, építészeti karakterjegyeit is, és plusz azt az összes komplexitást, amivel ő végül is a besztercebányai polgári családból elindult, és megérkezett Sanghajba '18-ban, mint hadifogoly-szökevény, és itt megvalósított egy olyan karriert, ami a mai napig szerintem egy igazi amerikai hollywoodi sztori lehetne."

Prőhle Gergely államtitkár-helyettest arról kérdeztük, hogy milyen pozitív hozadékai lehetnek Hugyecz László sanghaji munkásságának a mai kínai-magyar kapcsolatokra nézve.

Hogyha mi Sanghajban Hugyecz segítségével tesszük le a névjegyünket, akkor azt is elmondjuk, hogy nekünk itt egy több évtizedre, majdnem évszázadra visszatekintő múltunk van, tehát a beszélgetést nem a nulláról kezdjük. Ez egy olyan érzelmi, hangulati alapot teremt – ezt tapasztaltam én is most –, amire mindenképpen sokkal jobban lehet építeni, mintha csak a ködből tűnne fel egy magyar tárgyalófél itt a sanghaji közéletben. Tehát azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó alap. Azon kívül egy építésznek, és az ő épületeinek nagyon sokrétű üzenete van. Magával hozza ugyanakkor a magyar műszaki tudományoknak a kiválóságát, azt, hogy neki olyan mesterei voltak, mint Schulek Frigyes vagy Petz Samu. Tehát azt hiszem, hogy Hugyecz László, a mi fontos, talán azt mondhatom, nagykövetünk Kínában. Segít minket, kortárs magyarokat abban, hogy megtaláljuk a megfelelő kontaktusokat, megtaláljuk a magunk helyét nemcsak ebben a fantasztikus nagyvárosban, Sanghajban, hanem egész Kínában is.

Hugyecz azon kívül, hogy ma az általa tervezett épületekkel egyfajta nagyköveti szolgálatot tesz Magyarországnak Kínában, élete folyamán tényleges sanghaji konzul is volt. Kalandokkal teli életútjáról saját maga írt önéletrajza és lányának elbeszélései által kaphatnak közelebbi képet műsorunk következő részében.

2.rész

(Szerkesztette: Szabó Zoltán, Wang Yuzhe)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China