Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kína földrajza
2009-09-27 11:03:07 CRI

 

A Selyemútnak három szakasza volt Kína területén: az első szakasz Chang'antól, a fővárostól a Gansu tartománybeli Wuwei-ig vezetett, a második a Hexi-völgy mentén húzódik, a harmadik pedig a xingjiangi szakasz volt. A Selyemút több mint 2000 évvel ezelőtt a Nyugati Han dinasztia idején jött létre. Zhang Qian egykori jelentős kínai utazó és felfedező többször is elutazott a Han dinasztia területétől nyugatra fekvő kis országokba. Ennek eredményeképpen ezek az országok csatlakoztak a Han dinasztiához. Ez lehetővé tette a zavartalan közlekedést a Selyemúton. A Tang dinasztia idején a közlekedés minden korábbinál jobban fellendült. Írott feljegyzések szerint „egymást követték a kereskedők és a követek". A közlekedés fejlődése fellendítette a Selyemút menti részek gazdaságának fejlődését. Számos virágzó város jött létre, így például Gansu tartományban a Hexi-völgy mentén Wuwei, Zhangye, Jiuquan és Dunhuang városokban igen élénk piaci kereskedelem folyt. A Selyemút fontos szerepet töltött be a Kína és a Nyugat közötti kulturális és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében. A Selyemúton át jutottak el a kínai selyemcikkek, jádetárgyak, vasáruk, iparművészeti és képzőművészeti alkotások Nyugatra, de így ismerte meg a nyugat a dió, a szilva, a barack és más mezőgazdasági termék kínai termesztésének, valamint a selyemhernyó-tenyésztésnek a technikáját, a kínai kohászati, papírkészítési és más technológiát is. Ugyanakkor Nyugatról hozták be Kínába a gyapotot, a szőlőt, a gránátalmát, a szezámot, a görögdinnyét és más mezőgazdasági termékeket, valamint az üveget és a posztót. Ebben az időszakban a Selyemúton keresztül terjedt el Kínában az indiai buddhizmus is, ami jelentős hatást gyakorolt a kínai kultúrára.

 

A Selyemúton a forgalom a Nyugati Han dinasztia idejétől kezdve több mint 1000 éven át tartott. A Selyemút mentén élő nemzetek ragyogó kultúrát teremtettek, s ezek számos értéke még ma is fennmaradt, hűen tükrözve az egykori Selyemút környékének fejlettségét.

Az út menti barlangtemplomok is kiemelkedő kulturális és történelmi értékek. Kína területén Gansu tartományban találhatók a dunhuangi Mogao-, a yongjingi Binglingsi- és a tianshui-i Maijishan-barlangtemplomok, Xinjiang területén pedig a beichengi, kezieri és több más barlangtemplom. A dunhuangi barlangtemplom, amely Kína legnagyobb barlangtemplomainak egyike (a másik három a datongi, a luoyangi Longmen- és Gansu-tartománybeli tianshui-i Maijishan-barlangtemplom) Dunhuang várostól délkeletre 25 kilométerre a Wusha-hegy lábánál fekszik. Észak-déli irányban két kilométer hosszan nyúlik el, 492 cellájában több mint 45 ezer négyzetméternyi falfestményt és több mint 2400 Buddha-szobrot őriznek. A 19. század végén egy lezárt barlangban számos rendkívül értékes régi könyvet, okiratot és festményt találtak. A tudósok évtizedek óta kutatják ezeket a régi dokumentumokat. Ennek alapján fokozatosan kialakult a dunhuangi leletekkel foglalkozó tudományág. Sajnos, az írott anyagoknak egy része megsérült, más részét pedig külföldre vitték.

 

A Tang dinasztia bukása után az Ázsiát Európával összekötő Selyemút forgalma visszaesett. Kína gazdasági súlypontja ugyanis egyre inkább az ország déli részébe tevődött át, ráadásul a Yuan, vagyis a Mongol dinasztia nyugati expedíciói tönkretették a közép- és nyugat-ázsiai országok gazdaságát és kultúráját.

 

A virágzó Selyemút már régóta csak történelmi emlék. A Selyemút mentén korunkban nagy változások mentek végbe. A Selyemút mentén ma egy közút és egy vasútvonal vezet egymással párhuzamosan Xi'antól Lanzhoun át egészen Urumqiig. Ez a két útvonal köti össze a régi történelmi városokat egymással. Az útvonalak menti oázisok területe lényegesen megnőtt. Ezek a vidékek nemcsak önellátóvá váltak gabonafélékből, hanem fölösleget is termelnek. Az itt termesztett gyümölcsöket az ország különböző részeibe szállítják. A Selyemút mentén fekvő Lanzhou Gansu tartomány fővárosa és Északnyugat-Kína legnagyobb ipari városa, egyben közlekedési csomópontja és kulturális központja. A Selyemút menti Jiuquan város közelében működik az északnyugati országrész legnagyobb vas- és acélműve. A Gobi sivatag mélyén egy nikkelbánya adja a legtöbb nikkelt az ország gazdaságának. A Selyemút menti Yumen bástya mellett fekvő olajmező Kína legrégebb olajlelőhelye.

 

Az itteni sivatagi tájak és kulturális, történelmi értékek idegenforgalmi látványosságnak számítanak és nagy számban vonzzák a bel- és külföldi turistákat. 1996-ban új nyomtávot kapott a Lanzhou?Urumqi közötti vasútvonal. Ezzel jelentősen megnövelték az útvonal áteresztőképességét. 1992-ben elindult a forgalom a kelet-kínai tengerparton fekvő Lianyungang kikötővárostől a világ legnagyobb kikötőjéig, a hollandiai Rotterdamig vezető vasútvonalon. Az ázsiai és a csendes-óceáni térségben előállított áruk Lianyunganból elindulva, a Longhai vasútvonalat érintve, Lanzhoun és Urumqin át, Kína legnyugatibb határállomáságig, Alataw Shangkouig utaznak, majd tovább haladnak a Független Államok Közösségének területére. Ott öt vasútvonalon át jutnak el a közép- és a nyugat-ázsiai országokba, valamint Európába. Az európai, a közép- és nyugat-ázsiai országok áruit ugyanezen az úton szállítják a Távol-Keletre. Az eurázsiai „szárazföldi híd" a leggazdaságosabb és leggyorsabb nemzetközi útvonal lett a két kontinens között.


1 2 3 4 5 6 7 8
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China