>>[Nemzeti kisebbségek építészeti stílusai]

A népi lakóházak

Számos kínai településen a családi házakat népi lakóházaknak nevezik. A családi házat a legegyszerűbb megépíteni, régóta használják, így rengeteg van belőlük. Mivel Kína különböző vidékei más-más természeti és környezeti adottságokkal rendelkezik, a népi lakóházak arculata is többféle lehet.
A han nemzetség területein a hagyományos népi házak leginkább kockás mintázatóak, rendezettek. Ennek legfőbb példája a pekingi Siheyuan udvar. A Siheyuan elő és hátsó udvarból áll. A központi szoba a legszebben berendezett, ahol a család a szertartásokat rendezi, és fogadja a vendégeket. A szobaajtók az udvarra néznek, a szobák között folyosó található. A pekingi Siheyuan udvar elrendezése a kínai feudális társadalom vallásosságát és a családi hierarchiát tükrözi. Az udvar négyszögletű, tágas, a fák és virágok díszítése nyugalmat áraszt, a lakók jól érzik magukat ilyen környezetben. Az észak- és északkelet-kínai területeken a népi lakások ehhez hasonlóak.

Illusztráció: A pekingi Siheyuan

A Tangwu és a Tulou　 

A dél-kínaiak családi házai nem tágasak, viszont sok szobájuk van. A legtöbb épület több emeletes, ezzel szemben az észak-kínai lakások egyszintesek. A dél-kínai népi lakóházak legfőbb példája a Tangwu, amely kis kiterjedésű és négyszögletes. A házak kockás mintázatúak, több emeletesek, távolról egy kockás foltnak néznek ki. 
A Fujian tartomány déli és a Guangdong tartomány északi részén, valamint a Guangxi Autonóm Terület északi részén lakó kejiaiak többnyire hatalmas társasházakban laknak. A kockás mintázatú, négy-öt emeletes házak kör alakban helyezkednek el, a gyűrű közepén egy emeletes terem áll. Az építmény védelmi szerepet tölt be.

A legjellemzőbb példa erre a Fujian tartomány Yongding járásában a kejiaiak lakta Tulou. A hagyományos kínai lakóházak között a yongdingi Tulounak az a sajátossága, hogy több mint 8000, kerek, kockás, ellipszis vagy nyolcszögletű tulouja van, melyek nagyok, látványos külsővel és a mai tudománynak megfelelő tervezéssel bírnak. A tulouk a népi lakóházak csodálatos világát hozzák létre.　 

A nemzeti kisebbségek lakóházai 

A kínai nemzeti kisebbségek által lakott területeken a családi házak különböző formájúak. Az északnyugat-kínai Xinjiang Ujgur Autonóm Területen épített lakóházak többsége lapos tetejű, vályogfalú, egy, két vagy három emeletes és udvara van. A tibetiek tipikus népi lakóháza – a „diaofang" – faszerkezetű, lapos tetejű kőház. A mongolok lakóháza a jurta. A délnyugat-kínai kisebbségek a hegyek között a víztárolók mellett építik faszerkezetű, többemeletes házaikat. Csak az emeleten laknak, az alsó szint üres. A legjellemzőbb ilyen típusú ház a yuannani thai nemzetség bambusz épülete. A délnyugat-kínai területeken a népi lakóházak közül a miao és a tujia nemzetiség magasított házai szintén híresek. A két-három emeletes épületeket lejtős domboldalra építik, nincs alapzatuk, a házat pillérek tartják. A legfelső emelet belmagassága a legalacsonyabb, ahol sem a háziak sem a vendégek nem alszanak, ezt csak gabonatárolásra használják. A legalsó szinten apró holmikat vagy háziállatokat tartanak.

Az észak-kínai vájt barlanglakások és az ősi városok népi lakóházai

Az észak-kínai Sárga-folyó felső és középső szakaszának környéke löszbe vájt barlangokkal van tele. Shaanxiban, Gansuban, Henanban, Shanxiban és a Löszfennsík többi településén a helybeliek löszhegyek oldalába vájnak egymással határos üregeket. A barlangban téglákkal rakják ki a falakat, így tűztől, zajtól védettek lesznek a barlangok; bennük télen meleg, nyáron hideg van. A barlanglakások másik nagy előnye, hogy megspórolják a földet az építők, ugyanis erre nem kell költeni. A természetbe szervesen illeszkedő üreg a legkedvezőbb építészeti stílus, mely azt bizonyítja, hogy a helybeliek szeretik a löszfennsíkot.
Kínában számos ősi várost jó állapotban őriztek meg, amelyben sok ősi népi lakóház található. Közülük a shanxi-i Pingyao és a yunnani Lijiang ősi várost 1998-ban felvették a világörökségi listára.

A pingyaoi ősi város az eddigi legjobban megőrzött ming- és qing-kori járási város, a han nemzetség régi közép-kínai városainak legkiemelkedőbb városa. A városfal, az utcák, a népi lakóházak, az üzletek, a kolostorok jó állapotban maradtak fenn, sőt építészeti szerkezetük sem változott. Pingyao élő mintája a kínai politika, gazdaság, kultúra, hadászat, építészet és művészet történelmi fejlődésének.
A Lijiang ősi város – amelyet a Déli-Song-dinasztiában kezdtek el építeni – az egyetlen helység, ahol a helyi naxi nemzetség hagyományos építészete és az idegen stílus egyszerre jelen van. Lijiangra soha nem volt hatással a közép-kínai városokban alkalmazott hierarchikus építészeti stílus. A városban göröngyösek az utak, hiányzik a szilárd és zárt városfal. A Heilongtan vízmedence az ősi város legfőbb vízforrása, ami a lakóházak közé folyva egy vízhálózatot hozott létre. Az ősi város bármely pontjáról látható a folyómederben csörgedező folyó, amelynek mentén a szomorúfűzek, mint díszek hajolnak le a vízig.