>>[A hagyományos kínai gyógyászat]

A hagyományos kínai gyógyászat története

A hagyományos kínai orvostudományban a han nemzetiségi gyógyászat rendelkezik a leghosszabb történetével, leggazdagabb elméleti ismeretekkel és gyakorlati tapasztalatokkal.
A hagyományos kínai gyógyászat már az őskorban önállóan rendszerbe foglalt elméletekből és gyakorlati kezelési tapasztalatokból állt, amely szüntelenül gazdagodott és fejlődött a hosszú idők folyamán. Elméleti rendszert és kezelési gyakorlatot, tapasztalatokat gyűjtöttek rendszerbe kiváló orvosok, iskolák és szakdokumentációk gazdagították a hagyományos kínai orvostudományt.
A több mint 3000 évvel ezelőtt a Sárga folyó mentén használt, a későbbi ásatások során a föld alól előkerült jóslócsont-feliratokon tízegynéhány betegségről és azok gyógyításáról lehet olvasni. A Zhou-dinasztia idején ismerték a négy diagnosztikai eljárást, a ránézést, a hallgatózást, a kérdezést, és a pulzustapintást. A gyógyítási eljárások között főleg növényi eredetű gyógyszerek hasznosítása, akupunktúra és sebészeti eljárások szerepeltek. Feltehetően a Qin és Han-dinasztia idején, az időszámításunk előtti IV-V. században született a Huang Di Nei Jing, amely rendszerbe fogott orvoselméleti dolgozatok gyűjteménye, a belgyógyászati kóros állapotot elemző munka. A könyv címe körülbelül „Fizika könyvé"-nek fordítható. A Han-dinasztiában már annyira fejlődőtt a kínai orvostudomány, hogy Zhang Zhongjing összeállíthatta az „Általános elméletek és gyakorlatok a lázzal járó, illetve lázra utaló betegségek kezelésére„ című szakkönyvet. Ezt a müvet, amely dialektikusan elemzi a kórok keletkezésének lehetséges okait és kezelési gyakorlatokat ajánl, a történelem során a hagyományos kínai orvostudomány fejlődési alapjának tekintik. A Han-dinasztia hiteles történetírásában feljegyezték, hogy a kor kiváló orvosa, Hua Tuo „Ma Fei San„ néven ismert érzéstelenítő gyógyszerrel operált, és más sebészeti eljárásokat végzett vele.
Az időszámítás szerinti 220 és 589 között a Jin, valamint a Déli és Északi dinasztiák korában, továbbá 581 és 960 között, a Shui és Tang-dinasztiák idején nagyot fejlődött a pulzusdiagnosztika. Az orvosnak ki kell tapintania hatot-hatot egy-egy csuklóm. A sokféle észlelhető pulzusminőség alapján megállapítják a betegséget. A Jin-korban Wang Shuhe a meglevő gyakorlatok alapján 24 pulzusterápiát állított fel, ami „Pulzusok könyve„ néven maradt fenn. Korabeli orvostudományi alkotások között van még „Az akupunktúra általában", valamint a Ge Hong által szerkesztett „Bao Pu Zi„ és „Zhou Ho Fang„ Ez utóbbi már egy kicsit foglalkozik az ásványércekből égetés útján orvosságot előállító eljárással, és az orvoslás céljából történő kémiai kísérletezéssel. Volt továbbá „A Lei Gong akupunktúra és moxaégetés„ sebészeti alkotás volt „Liu Juan Zi orvosi repeptek„ műve, a „Betegségek eredeteiről„ pedig kórelemző mű. „A koponyáról„ című alkotás elsősorban gyermekgyógyászati gyűjtemény. A „Felújított gyógynövények gyújteménye„ című könyv az orvoslás történetében az első gyógynövény-lexikon volt. A szemészetről szólt a „Yin Hai Jing Wei„. A Tang-korban Sun Simiao tollából a „Qian Jin Yao Fang„, azaz „Értékes, bevált orvosi receptek gyűjteménye„ és Wang Taótól a „Wai Tao Mi Yao„ című sebészeti könyv származott.
Az i. sz. 960 és 1279 közötti Song-dinasztia korában igen népszerű volt az orvosképzés. Nagyot fejlődött az akupunktúra. Wang Waizi keze nyomán készült rézből két életnagyságű emberi test, amelynek a felületén tűszúrási pontokat jelöltek ki oktatás céljából. A kínai orvostudományok szerint a testünkben három keringést különböztetünk meg, a szúrási pontok az egyik keringési hálózatot mutatják. A tűszúrással gyógyító hatást lehet elérni.
Az i. sz. 1368-1644 közötti Ming-dinasztia idején az orvosok lehülés miatt keletkezett, lázzal járó és fertőző betegségeket különböztettek meg, kiemelték a tífuszt és más erősen fertőzó kórokat. Az orvostudományban pedig megjelent a fertőző betegségek elleni orvosi beavatkozásokról szóló „Wen Re Lun„ című alkotás.
A Ming-dinasztia volt az a korszak, amikor a nyugati orvostudomány eljutott Kínába, a nyugati orvostudománytól sokat vettek át a korabeli kínai orvosok.