Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
• Yue Minjun: erőgyűjtés nevetéssel
A felfestett vigyor olyan széles, hogy az szinte már fáj. És Yue Minjun nagyjából ezt szerette volna elérni, magyarázza a kínai művész első nagy európai kiállításának megnyitóján. A villanyszerelőből lett kortárs művészt és a védjegyévé vált nevető figurákat 1999-ben a velencei Művészeti Biennálén ismerhette meg a világ. „A nevetés megfestésével az emberi élet iránt érzett fájdalmamat akarom kifejezni" – mondja az 50 éves Yue, a kínai művészeti élet egyik legbankképesebb alakja. „Komikummal próbálok valami tragikust kifejezni" – nyilatkozza egy tolmács segítségével az AFP-nek.
• Jianzhen szobra ismét Kínába látogatott
2010. november végén a kelet-kínai Yangzhou városba érkezett Jianzhen (japánul Ganjin) buddhista szerzetes (élt 688-763) ülőszobra azután, hogy bemutatkozott a sanghaji világkiállítás japán pavilonjában. Jianzhen tekintélyes kínai buddhista szerzetes az időszámításunk utáni 743-tól terjedő 12 évben hatszor próbálkozott meg hajón Japánba utazni kiséretével együtt, csak az utolsó próbálkozása járt sikerrel. A kínai szerzetes nagy hatással volt Japán politikájára, filozófiájára, kultúrájára, tudományára, néprajzára.
• A Guangxi Hezhou-i pillangó-népbal
A dél-kínai Guangxi Zhuang Autonóm Területen Hezhou városban és agglomerációjában szokás, hogy a falu peremén bordalok éneklésével köszöntik az odaérkezett vendégeket. Amikor a vendégek elköszönnek, a házigazdák búcsúdalokat énekelnek. A különböző pillangó-népdalok a yao nemzeti kisebbség hőskölteményeiként generációról generációra száll Hezhou városban és környékén.
• Új kulturális selyemút
Korábban a fehéroroszországi Országos Történeti Múzeum vezetője egy Qin Shi-huang császárról (Kína első császára, élt i.e. 259-210) szóló könyvvel járt Xi'anban, ahol személyesen megtekintette Qin Shi-huang földalatti hadseregét, az agyaghadsereget. A múzeum vezetője kijelentette: „Kínában két személyiséget kedvelek nagyon. Az egyik Qin Shi-huang, a másik pedig Konfuciusz. A keleti és a nyugati kultúra mai párbeszédében a kínai kultúra megismerése nagy szerepet játszik."
• A kínai mongol nemzetiség lele kocsija
Egykor a kínai nevén lele kocsinak nevezett szekér a kínai mongol nemzetiség leghatékonyabb közlekedési eszköze volt, amely jelentős szerepet játszott a mongol nép termelőmunkájában és életében. Készítésének technikája 2006. május 20-án került fel az állami szinten megállapított szellemi kulturális örökségek listájára. A modern korral és a fejlődéssel egyre inkább kiszorult a lele kocsi, és ma már csak elvétve használják a parasztemberek.
• Az első kínai paraszti művészettel foglalkozó kiállításról
Július második felében a Pekingi Mezőgazdasági Kiállítóteremben a Kínai Kulturális Minisztérium, mezőgazdasági és más kormányszervek szervezésében megtartották az első parasztművészeti kiállítást. Sanghaj pavilonja különösen érdekelte a látogatókat, hiszen ott a Sanghaji Expó bambuszból font Haibao kabalafigurája köszöntötte a nézőket. A pavilonban különösen a Jinshan külkerületben élő parasztok rajzai bűvölték el a látogatókat...
• Mu Jiashan, aki festőként népszerűsíti külföldön a kínai kultúrát
A Kínai Szépművészeti Múzeumban tartanak kiállítást Mu Jiashan sűrű tintával és ecsettel készült festményeiből. A több mint húsz éve az Egyesült Államokban élő Mu első ízben mutatja be műveit szülőhazájában. A festő elmondta, hogy alkotásai a csendet szimbolizálják. Reméli, hogy művein keresztül az emberek megtapasztalhatják a csendet és a harmóniát. „A csend és a harmónia jelenti a hagyományos kínai kultúra lényegét."
• Külföldiek a Kína Múzeum Önkéntes Egyesületében
Lin Liqun, a Kínai Múzeum Önkéntes Egyesület Szakmai Bizottságának elnöke elmondta, hogy Jonathan külföldi önkéntes, Kenneth Behring amerikai önkéntes lett az első és a második helyezett Kína múzeumainak tíz legjobb önkéntese között. 2011. július 18-án a Kínai Múzeum Önkéntes Egyesület Szakmai Bizottsága ülését tartott Shanxi tartomány Taiyuan városában. A kínai Nemzeti Múzeum, a Palotamúzeum...
• A mandzsu helyneveknek legendája és a mandzsu kultúra védelme
Shi Wenbing az elmúlt ötven évben szorgalmasan gyűjtötte a mandzsu helyneveket, és feljegyezte a helynevek mögötti legendákat.A 70 éves Shi Wenbing iskolai tanár volt Jilin tartományban. Apja hatására már gyermekkorától kezdve a mandzsu kultúra megszállottja volt. Ő maga is mandzsu nemzetiségű.Shi Wenbing elmondta, hogy kevesen tudnak a mandzsu helynevekről, és még kevesebben a hozzájuk fűződő legendákról. Shi Wenbing 50 évet töltött azzal...
• 200 méteres alkotást készít a kínai papírkivágó művész
Tudósítónk nemrég Ruichang városban járt, ahol Xiafan járásból számolt be Zhu Puguang népművész munkájáról, a Vörös szoba álma című képe születésének történetéről. Zhu Puguang idén egy 50 méteres vázlatot igyekszik elkészíteni, a következő három évben pedig megalkotni a 200 méteres papírkivágást a Vörös szoba álma. Az 56 éves Zhu Puguang tavaly már készített egy 9 méteres tekercset a Vörös szoba álmáról, melyben kifinomult technikával ábrázolta a jinlingi (nankingi) 12 szép lányt és a Daguan kertet, ahol éltek...
• A kínai kultúra megértése – antik teáskannákon keresztül
Meglepő, ha több mint ezer antik teáskannát állítanak ki. Tudósítónknak nemrég lehetősége nyílt megtekintenie a Shanxi tartománybeli Taiyuan városban élő Wang Yong gyűjteményét. Wang Yong a '80-as években a széniparban dolgozott, majd elkezdett teakereskedéssel foglalkozni, ekkor kedvelte meg a régi teáskannákat. Wang Yong most a taiyuani nemzetközi tea kultúrközpontban dolgozik, ha szabad ideje engedi, mindig elmegy az antikpiacra...
• Yao Shaohua, a tigrisek festője
Április 18. különleges nap volt a 69 éves Yao Shaohua számára, aki tigrisképeiről vált híressé, ekkor ugyanis az egyik általa festett tigrisképet vetítették ki a New York-i Times Square-en, amiről számos nemzetközi médium is tudósított.Az idős festőt meglehetősen váratlanul érte a nemzetközi média érdeklődése, művei láttán azonban senki sem csodálkozhat a megnövekedett érdeklődésen.Yao Shaohua 1942-ben született egy művészcsaládban, már gyermekkorában szeretett festeni...
1 2 3 4 next
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China