A szerző közérthetően, letisztultan fogalmaz, mellőz minden meddő tájleírást. Ha mégis a természetet kell lefestenie, azt is kiválóan oldja meg. A népbeszédben rendkívül elterjedt az a kiválóan megkomponált fejezet, melyben Wu Song vitéz agyonver egy tigrist (Csongor Barnabás műfordításában: Fényesdombon Vu Szung agyonveri a tigrist). Az ittas állapotban levő Wu Song a kocsmáros figyelmeztetésének ellenére kimegy az ivóból, és egy domb felé indul. Egy templom előtt levert figyelmeztető tábláról megtudja, hogy tigrisek tűnhetnek fel a domb környékén. Kicsit habozik, de aztán szilárd léptekkel eléri a tetőt. Itt az író mindössze két rövid mondattal érzékelteti a hely hangulatát és Wu Song lelki állapotát: „Ahogy egyszer hátranézett, már le is bukott a nap..., s botorkáló lábakkal érkezett be a sűrűsödő fák közé." (Csongor Barnabás műfordításából idéztünk.) Ezzel a két rövid mondattal nemcsak a tigris ragadozó tevékenységének idejét és körülményeit jelöli meg, de hűen érzékelteti a környezeten ülő félelmetes hangulatot is. Olyan hatást kelt az olvasóban, mintha bármikor kiugorhatna egy tigris a sűrűből.

Csodálatosan élethű az a jelenet is, melyben ádáz küzdelem folyik Wu Song és a tigris között: ember és tigris küzd egymással. A tigris velőtrázó ordítással ront Wúra. Földre akarja teríteni ellenfelét, hogy átharaphassa torkát. Mintha egy eleven, élő tigris jelenne meg előttünk. A tigris végül kimerül a viaskodástól, így Wu Songnak sikerül földre terítenie. A könyv az ezt követő jelenetsort is szemléletesen írja le, a tigris haláltusájában mindvégig Wu Song hősi alakja emelkedik ki.