Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
• Pekingi Természettudományi Múzeum
A Pekingi Természettudományi Múzeum a kínai főváros déli részén, a Tianqiao körzetben fekszik. Mögötte az Ég Temploma áll, - melyet az UNESCO felvett a kulturális világörökségek listájára - szemben vele pedig a Tianqiao Színház található, tehát már környezetét is belengi a kultúra szelleme. Az intézmény 1951 áprilisában nyitott meg, 1962-ben nevezték át Pekingi...
• Kínai Népi Forradalmi Hadtörténeti Múzeum
Itt látható Kínában az egyetlen nagyméretű, átfogó hadtörténeti kiállítás. Több mint 80 ezer négyzetméteren terül el, a beépített terület meghaladja a 60 ezer négyzetmétert, ezen belül a kiállítási rész eléri a 40 ezer négyzetmétert. A főépület két részre oszlik, legnagyobb magassága 94,7 méter. A központi rész hét-, a két szárnyépület pedig négyemeletes. A főépület csúcsán magasodó tornyon látható a Kínai Népi...
• A régi pekingi mozi
1905-ben jutott el a film Kínába, ebben az évben kezdődött meg Kínában a filmkészítés is, még pedig a pekingi opera filmezésével. Fei Mu rendezésében 1948-ban rögzítették a „Sheng Si Hen", magyarul az „Élet, halál, gyűlölet" című pekingi operát, mely a korai kínai színes filmek egyike volt, a főszerepet a híres kínai pekingi opera-színész, Mei Lanfang játszotta.
• Zhoukoudiani Majomemberek Lakhelye
A több mint 10 ezer lelet között számos kőtárgy és -eszköz is szerepel. Legnagyobb részük kis méretű edény és egyéb eszköz. Legrégibbek nagyobbak és durvábbak, és kisebb darabokból készültek. A középső szakaszban készült kőtárgyak kisebbek lettek, a kőeszközök élesebbek. A késői szakaszban készült kőtárgyak még kisebbek...
• A kínai kultúra lényege - a Huguang Céhterem Operamúzeum
A Huguang Céhterem Operamúzeum Peking Xuanwu kerületében a Hufang hídnál a Huguang Céhteremben található. 1997. szeptember 6-án nyílt meg a Múzeum, éppen századikként a pekingi múzeumok sorában. A Huguang Céhterem...
• Múzeum, akvárium a tengerparti Dalianben
A Modern Kori Múzeum Dalian központjában, a legnagyobb téren, a Xinghajwan téren épült fel. A Múzeum szürke, acélvázas, modern épület. Liu Zhenwei igazgató így számol be múzeumáról: A múzeum Dalian 1899-től máig terjedő 100 évének eseményeit mutatja be. Az épület hasznos alapterülete 30 ezer 400 négyzetméter, a kiállítási részé 15 ezer négyzetméter.
• Guanfu múzeum
A Guanfu múzeum egy régi pekingi Hutong, vagyis sikátor végén fekszik Peking keleti részén. Igen különleges intézménynek számít, hiszen Kínában ez volt az első magántulajdonban lévő, vagy magánvállalkozásként működő múzeum. Tulajdonosa Ma Wei-du, a neves kínai gyűjtő, 1996-ban hozta létre pekingi múzeumát.
• Három Szoros Múzeum
A Három Szoros a Jangce mentén lévő fontos területek egyike, és a délnyugat-kínai Chongqing fontos városa ennek a területnek. Mai műsorunkban ellátogatunk a Chongqing városban található Három Szoros Múzeumba, megismerkedünk a várossal és a Három Szoros hosszú történelmével, kultúrájával és gazdag szellemi örökségével.
• A Tiltott Vár
A császári palotaegyüttes huszonnegyedik, utolsó császári lakóját, az akkor már régen detronizált Pu Jit, akinek életéről Bernardo Bertolucci világsikerű filmet is forgatott, 1924 novemberében kergették ki a palotából. Ezt követően a császári palotát 1925 októberében Tiltott Város Múzeumnak nyilvánították.
• Téli Palota
Peking központját egy impozáns, monumentális, titokzatos, komoly épületkomplexum uralja. Ez a világhirü pekingi tiltott város, azaz a császári palota, más néven a téli palota. A tiltott város az ókori kinai épitőmüvészet szimboluma, a világ legnagyobb, legépebben fennmaradt faszerkezetü épületegyüttese.
prev 1 2
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China