Pavilonajánló

A fenti természetesen csak egy alternatív ajánlat. A legjobb, ha fogunk egy térképet, és magunk rakjuk össze saját útitervünket. Ahol megéhezünk, eszünk, ahol elfáradunk, pihenünk, és ahol ránk esteledik, ott hagyjuk el a parkot. A következőkben néhány személyes benyomásomat írom le, a legtöbb pavilonról hivatalosabb ismertetőnket megtalálhatják, ha követik az írásom végén található linket.

Kínai pavilon: azon kevés épületek közé tartozik az expópark területén, melyek a világkiállítás lezárultával, azaz október 31. után is megmaradnak. Méreteiben valóban lenyűgöző, alakjával ősi császári koronát formáz, a nyugatiaknak talán inkább egy levegőbe emelt, feje tetejére fordított piros piramisnak tűnhet. Szupergyors liftek röpítenek fel bennünket a legfelső emeletre, ahol egy rövidfilm után megkezdődik a kiállítás. A legfelső szint tetszett nekem a legjobban, ahol egy grandiózus tusrajzon elevenedik meg egy ősi kínai víziváros élete, míg a másik oldalon tartalmas, de nem túlzsúfolt, a digitális megoldások alkalmazásával könnyen áttekinthető kiállítás látható a kínai civilizáció különböző korszakaiból, találmányairól: értékes porcelánok, selyemkelmék, régi iránytűk váltják egymást tematikus sorrendben. További előnye a pavilonnak, hogy kitűnő kilátás nyílik belőle nemcsak az expóra, hanem a városra is.

Azoknak a látogatóknak, akik esetleg gyakrabban járnak Sanghajban, azt javaslom, hogy a kínai pavilon kiállítását ne az expó ideje alatt keressék fel, hanem majd október 31. után, hogy így több idő maradjon azokat az épületeket bejárni, melyek elbontásra kerülnek majd. A pavilon megtekintése körülbelül két órát vesz igénybe a sorban állással együtt.

Indiai pavilon: nem fogott meg igazán. Az indiai kézműves termékek és buddhista kegytárgyak iránt érdeklődők kedvükre válogathatnak a pavilon boltjában, csak a vásárlásért azonban nem érdemes beállni a hosszú sorba. (Áruba bocsátott buddhista relikviákat egyébként több dél-ázsiai ország is hozott magával bőséggel.) Maga a pavilon tulajdonképpen egy virágokkal teleültetett nagy kupola. Egy kört járunk be, míg megtekintjük a kiállítást, melynek kettős fókusza van: az indiai városok fejlődése az ókortól kezdődően, valamint a különféle műtárgyak. Ez utóbbiak nyújtják a nagyobb élményt. A kiállítás megtekintését követően egy 3D-s vetítésben lehet részünk, a pavilon előtti kis szabadtéri színpadon pedig nem ritkák a táncos előadások. A pavilon megtekintése egy, de akár több órát is igénybe vehet.

Nepáli pavilon: megjelenésében az egyik legszebbnek tartom. Központi eleme egy buddhista szentély, de a körülötte lévő, finoman kidolgozott épületek adják meg a pavilon igazi varászát. Mivel a kézműves kiállítás talán nem annyira magával ragadó, mint maga az épület, ezért a sor hosszúságának függvényében tanácsolnám csak a belépést. A katmandui városképet mintázó épületek belülről sem fognak csalódást okozni, a mesteri fafaragásokat ajánlom mindenki figyelmébe. Felkeltette az érdeklődésemet Araniko nepáli építész munkássága iránt, a pavilon ugyanis adózva a mester életműve előtt az Araniko Központ nevet is viseli. Optimális esetben akár 10-15 perc alatt is bejuthatunk a pavilonba.

Izraeli pavilon: mindenképpen figyelemre méltó pavilon, melyhez talán a legkellemesebb sorban állni, hiszen a mandarinfaligetben külön árnyéktetők védenek a tűző naptól vagy éppen az esőtől. Egy nagy történelemmel rendelkező nép az expón nem a múltra, hanem a jelenre és a jövőre összpontosít, mégpedig az izraeli technológiai vívmányokkal. A legnagyobb attrakció a planetáriumhoz hasonló teremben bemutatott, természetesen térhatású rövidfilm, melyben elénk tárul többek között a világűr és Einstein arcképe is, aki megalkotta a relativitáselméletet. A látogatáshoz szükséges idő: nagyjából egy óra.

Pakisztáni pavilon: három dolgot emelnék ki. Az első maga az építmény, mely belső és küldő kialakításával is az UNESCO világörökségi listáján szereplő középkori Lahore erőd hű mása. A második a földszinten található kutak, melyek fölött víz és projektorok segítségével különleges jelenetek rajzolódnak ki az iszlám világból. A harmadik érdekessége a kiállításnak a második szinten található: az utolsó teremben egy nagy makett szemlélteti, milyen nehéz dolguk van a világ második legmagasabb csúcsát (K2) meghódítani igyekvő hegymászóknak. Ebben a helyiségben a Pamír és a Himalája láncai által kerülhetünk közelebb a hegyvidéki Pakisztánhoz. A pavilon megtekintése: fél - egy óra.

Az Egyesült Arab Emírségek pavilonja: jó ötletek, üdítő gondolatok egy gyermektörténeten keresztül az elmaradhatatlan háromdimenziós mozivilággal. Egyértelműen jó benyomásokkal távoztam a sivatagi homokbuckákból, különösen, hogy a várakozás fáradalmait arab táncosok is enyhítették. Mivel azonban meglehetősen nagy érdeklődés mutatkozik a pavilon iránt, két órát is eltölthetünk annak megtekintésével, illetve az arra várással. Ha kevésbé a mondanivaló, mint a vizuális élvezet érdekli Önt az arab világból, akkor inkább a szaúdi pavilont ajánlom.

Szaúd-arábiai pavilon: a világ legnagyobb IMAX-mozija két kosárlabda-pályányi területen varázsolja el a látogatókat. Az épületfal homorú alakja és az életszerű mozgókép összhatásaként a film alatt elnyeli az embert egy sivatagi homokdűne. Persze nem, de ez csak növeli az élmény értékét. Ami tényleg jó, annak gyorsan terjed a híre: a várakozással együtt a pavilon megtekintése hosszú órákat vehet igénybe.

Marokkói pavilon: véleményem szerint a leginkább eltalált hagyományos kultúrát bemutató épület. A pavilont este ajánlom megtekinteni, hiszen ekkor egyrészt nincs akkora tolongás, másrészt a sötétbe burkolódzó fehér építmény még sejtelmesebb, akár a szultán palotája az 1001 éjszaka meséiből. A legfelső emeletről mesés látvány a belső tér, de érdemes itt az egyes kiállítóterekbe is beleszagolni, szó szerint, hiszen a marokkói fűszerek illata csak tovább fokozza a mesebeli hatást. Fél vagy egy órán belül valószínűleg nap közben is be lehet jutni a pavilonba.

Iráni pavilon: a sorral haladva a pavilon elején egy érdekes térkép viszi el a selyemúton a látogatót Iránból Kínába, hogy aztán Sanghajban beléphessen az iráni pavilonba. Az iszlám stílusú épület belül nem hagy nagy nyomot az emberben, az emeleten viszont egy kisebb perzsaszőnyegvásárba csöppenhetünk. A pavilont megtekinthetjük nagyjából 15-20 perc alatt.

Észak-koreai pavilon: melyet feltételezem, ajánlás nélkül is a magyar látogatók nagy része felkeres kíváncsiságból. Már csak azért is érdekes lehet ide betérni, mert az ország első ízben vesz részt egy világkiállításon. Egy nagy szökőkút és egy obeliszk mögött elénk tárul a főváros, Phenjan látképe, a másik oldalt pedig egy kellemes pagodában pihenhetünk meg. A kijáratnál képeslapot és CD-ket is vásárolhatunk az országról, amire szintén nem sok lehetősége nyílik az embernek egyébként. A pavilonban néhány perc alatt végig lehet járni, sorállással nem kell számolni.

Indonéz pavilon: ebédidőben tértem be ide, ekkor nem kellett sokat sorban állnom. Ez az a pavilon, amit furcsa módon turistásan sietősen, szinte átfutva rajta is érdemes meglátogatni, hiszen ha figyelünk út közben, akkor rengeteg kellemes benyomás érhet minket, és észrevétlenül egy kicsit közelebb kerülhetünk az ország sokszínű kultúrájához, melyben egyszerre vannak jelen a távol-keleti, az indiai, az iszlám, de még – meglepetésemre – a fekete afrikai motívumok is. Az épületet üde ötletek töltik meg élettel, az indonéz szigetvilágbeli képzeletbeli kirándulásunkon az egész kiállítás friss igazán hatású. Fél - háromnegyed óra lehet a látogatási idő.

Ausztrál pavilon: rögtön az első felfelé vezető folyosón szembetalálkozhatunk a híres ausztrál (ön)iróniával az életnagyságú, de meseszerű viaszszobrok által megformált jelenetekben, mellyel az ország történelmét mutatják be játékosan. A látogatás fő elemeként egy multimédiás, mozgó vetítőshow részesei lehetünk, mely egyedi elképzelései ellenére nem tartozik a legjobbak közé az expón. Ausztrál stílusú gyorsétterem található a kijáratnál. A látogatási idő beleférhet egy órába.

Norvég pavilon: tetszetős, fenyőfából készült épület. Némileg merész tervezésű, de nem hivalkodó. A kiállítás nyugtató hatású, ezért is inkább az esti órákat ajánlom a megtekintésre. Természetesen itt is vannak kisfilmek, ami azonban különlegesség, hogy ezeket egyszerre csak egy ember nézheti, ugyanis kis távcsövek a képcsövek. Ezzel viszonylag jól ki tudják ragadni az egyes látogatót az expó zsivajából, és belehelyezni például egy téli jelenetbe, ahol éppen takarítják a hótól egy norvég kis hegyi település hídját. A pavilon éttermében elég borsos áron megkóstolhatjuk a kevésbé borsos lazacot norvég módra.

Finn pavilon: annak ajánlom, aki járt már Finnországban, tetszett neki, és szeretné Sanghajban átérezni a skandináv hangulatot. Semmi igazán különleges nincsen a pavilonban, mégis nagyon finn, ami talán a lehető legnagyobb elismerés, amit egy 5,5 milliós kis ország nemzeti pavilonja kaphat. Aki viszont nem ismeri a finnek és lappok földjét, annak nem javasolnám, hogy az akár egy órás sorban állással Sanghajban vágjon neki felfedezésének. Ha északi országot akarunk első kézből látni, akkor jobb, nagyobb vizuális élményt nyújtó alternatíva az izlandi pavilon.

Izlandi pavilon: ajánlom. Nem mondhatni, hogy az expópark szűkölködne a térhatású országimázs-filmekben, az izlandi azonban kiemelkedik közülük. Maga a pavilon egy óriási jégkockát jelképez, a belső vetítőterem pedig szintén négyszögletű: körpanorámás hatással repülhetünk át a szigetország legmegragadóbb látványosságai felett, csöppenhetünk bele egy reykjavíki hétköznapba és motorcsónakázhatunk a jeges óceánon. Ha jó időt fogunk ki, 20 perces várakozással bejuthatunk a vetítésre.

Svéd pavilon: a kreativitásra, az újító gondolkodásra helyezték a hangsúlyt, egyben fellelhetők a híres svéd lakberendező cégre jellemző stílusjegyek is. Összegezve a pavilon erősíti az átlag magyar emberekben élő sztereotípiákat, melyek nem mellékesen pozitívak. A legjobb ötletnek az egyik első teremben látható képalkotásokat tartom, melyek azt szemléltetik egyszerűen, de remekül, hogyan változik át a környezetszennyezés környezetépítéssé Svédországban: a képeket egyik oldalról nézve a múlt, az ellenkező irányból pedig a jelen látható, a kereten belül tulajdonképpen egy kis merőleges lépcső van, a lépcsőfokok egymással párhuzamos lapjaiból áll össze a kétfelől nézve két különböző kép. Az egyik ilyen képpár a stockholmi kikötőt mutatja, mely korábban a végletekig szennyezett volt, most azonban a víz olyan tiszta, hogy fürödni is lehet benne. A történeteket rövid, gyorsan elolvasható leírások teszik teljessé. A gyerekek, és a játékos kedvű felnőttek csúszdán keresztül is visszajuthatnak a földszintre. A pavilonhoz legalább fél órát sorban kell állni napközben.

Dán pavilon: különleges csigakonstrukció, melynek középpontjában Koppenhága szimbóluma, Andersen kis hableánya tekinthető meg, aki az expó idejére átköltözött Sanghajba. A szobor útjáról egy művészi kisfilm is fut a felfelé kanyargó folyosókon. A pavilon tetején 300 kerékpár áll, hiszen Dániában az egyik legmagasabb az egy főre jutó biciklik száma. Az épület szerkezete miatt az élelmes látogatók egyébként megpillanthatják a világhírű szobrot (hátulról) a pavilonról kívülről is. Ha ezzel a látvánnyal beérjük, illetve inkább eredeti helyén tervezünk találkozni a mesefigurával, akkor időt takaríthatunk meg – nagyjából háromnegyed órát - a pavilon kihagyásával.