XXIV :Zeneművészek

[Karmesterek]

Yan Liangkun

Yan Liangkun a Kínai Zenészek Szövetségének helyettes elnöke, az Énekkar és Karmesterek Akadémiája igazgatótanácsának elnöke és a Központi Zenekar karmestere. 1923-ban Wuhanban született. Yan karmesteri pályáját már 1938-ban megkezdte, a Japán agresszió-ellenes énekmozgalomban és 1940-ben a "gyerekek színtársulatát" először vezetve a közösség előtt mutatta be a Sárga Folyó énekkart. 1942-ben beiratkozott az Állami Zeneakadémia Elméleti Zeneszerzési Karára és Jiang Dingxian professzor tanítványa lett. Karmestertechnikát pedig Wu Bochaótól tanult. 1947-ben tanulmányainak befejezését követően elméleti zeneszerzéssel és karmesterség tanításával foglalkozik a Kínai Zeneakadémián Hongkongban.
1949-ben az új Kínai Népköztársaság létrehozása után Yan tanított a Központi Zeneiskolában és 1952-ben a Központi Ének- és Táncegyüttes karmestere lett. 1954-ben a volt Szovjetunióban a Csajkovszkij Zeneiskola karmesteri karán aspiránsként tovább tanulmányozta a szimfóniákat és a zenekari karmesterséget. Anoszov és Szokolov volt a tanára. Miután hazatért 1958-ban, a Kínai Központi Kórus karmestereként Beethoven kilencedik szimfóniájának előadását tartotta a 1959. évi nemzeti ünnepségen. 1961-ben adta az első kóruskoncertet. 1964-ben Dong Fanghong című zenés táncos epikus előadás ezer fős kórusának első karmestere volt. 1979-ben az általa vezetett Kínai Központi Kórus a Fülöp-szigeteken részt vett az ott tartott első Nemzetközi Kórusünnepségen. 1982-ben a nyugati-európai operák koncertjeit tartotta.
1983-ban Kodály művei interpretálásának köszönhetően Yan megszerezte a magyar Kodály Emlékbizottság oklevelét és emlékérmét. 1985-ben az általa vezetett Kínai Központi Kórus meghívására részt vett a Hongkongban tartott Sárga Folyó zenei ünnepségén és az Ázsiai Művészeti Ünnepségén. 1986-ban a második Pekingi Kórus Ünnepség elnökségének állandó tagjaként és a karmesterek vezetőjeként dolgozott. Ugyanabban az évben hozták létre a Kórus Karmestereinek Akadémiáját és Yan Liangkunt választották az elnökének.
Yan előadást és kurzust tartott Észak-Amerikában, Délkelet-Ázsiában, Tajvanon és Hongkongban. Felkarolta az állami kórusügyet. Kitűnő és pontos stílusával Yan Liangkun az egyik legkiválóbb karmester Kínában.
 

Hallgassa meg "Sárga folyó kórusát"

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China