XXIV :Zeneművészek

[Karmesterek]

Hu Bingxu

A kínai kitűnő karmesterek egyikeként 1955-ben Hu Bingxu bejutott a Kínai Központi Zeneiskola gyerekek osztályára és 1958-ban a zenekkarba. 1959-ben a jó tanulási eredményének köszönhetően tovább képezhette magát Csehország szakmai oboa osztályában. 1963-ban kitűnő eredménnyel végezte a tanulmányait Csehországban és oboásként bejutott a Kínai Központi Zenekar Szimfonikus Zenekarába.
Hu Bingxu egymás után hét állami rangú zenekar állandó karmestereként és művészeti vezetőjeként dolgozott, köztük a Kínai Központi Zenekar, a Sanghaji Pekingi Opera, a Központi Opera, a Keleti Ének- és Táncegyüttes, a Központi Balettegyüttes és Központi Nemzeti Zenekar.
Hu Bingxu résztvett nagyszabású szimfóniák alkotásában és próbájában is, köztük volt Sha Jiabang, A vadtigris hegy ügyes elfoglalása és a Kakukk hegy című szimfónia.
Tehetségének köszönhetően a kínai kulturális minisztérium „kitűnő karmester" díjat adományozta Hunak és több fontos feladatot adott neki, például vezényelt a Pekingben tartott 11. Ázsiai Sportvereseny záróünnepségén. 1995-ben Hu megkapta a kínai lemezcég által adományozott „Kitűnő karmester"-díjat.
Hu stílusa pontos és finom, jól ért a zenészek és a hallgatók lelkesítéséhez. A Philips cég a kínai szárazföldön először készített három lemezéből közül kettőt vezényelt Hu. Több televíziós és filmes zenét is vezényelt, köztük az Új Kína kialakításának ceremóniája, a Vörös szoba álma, a Vörös lámpás magasan függ és a Három királyság története.
Hu Bingxu nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a kínai nemzeti zene vezénylésével foglalkozó karmesterek színvonala megközelítse a világ híres karmestereiét.
1999-ben a Központi Nemzeti Zenekart vezetve előadókörutat tartott az Egyesült Államok tizennyolc városában. Ma Youyouval, a világ híres csellistájával együttműködve a Carnegie Koncertteremben a Tavaszi álom című csellókoncert előadását tartotta és minden korábbinál nagyobb sikert ért el.
Az 1997 és 2000 közötti időszakban meghívásra a Szingapúri Kínai Zenekar első zenei vezetője és első karmestere lett. Hu a szingapúri zenekart vezetve előadást tartott Pekingben, Sanghajban, Xiamenben, Tajvanon és nagy sikert ért el.
 

Hallgassa meg "Bátrak táncdallamát"

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China