XXIV :Zeneművészek

[Énekesek]

Guo Lanying

Guo Lanying neves szuprán énekesnő. 1930 decemberében Shanxi tartományban, szegény családban született. Hatéves korában kezdte a Shanxi tartománybeli helyi színjátékot tanulni. Hétévesen már színpadra is lépett. 11 éves korától kezdve Shanxi tartomány székhelyén, Taiyuan városban a helyi színjátékban játszott énekesnőként.
1946-ben elbúcsúzott a helyi színjátékok előadásától, új énekesi területen próbálta ki tehetségét.
1947-ben a Huabei Szövetségi Egyetemen tanult éneklést. 1949 áprilisában a Kínai Fiatal Delegáció tagjaként részt vett Magyarországon a Világ Ifjúsági Találkozón, ahol a „Szabad nők" című dala díjat is nyert.
Miután az új Kína megalakult, Guo Lanying a Kínai Központi Opera Főiskolához tartozó ének és táncegyüttesben, a Kínai Ének és Tánc Operában vezető énekesi munkát vállalt. A Kínai Zenészek Szövetségének vezetője is volt. Több híres újkori operában ő játszotta el a főszerepet, többek közt, a „Bai Maonü"-ben, a „Liu Hulan"-ban, a „Tavaszi mennydörgés"-ben, a „Piros felhő"-ben, a „Xiao Erhei házasság"-ban és „Dou Er tragédiája"-ban és más operában. Sikeres operaszerepeit melegen üdvözölték a kínai nézők. Guo Lanying művészetét összesen 20 országban mutatta be személyesen, többek között a Szovjetunióban, Romániában, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Olaszországban, Japánban, amivel hozzájárult Kínának a külfölddel folytatott kulturális cserekapcsolatai fejlődéséhez.
1982-ben Guo Lanying elbúcsúzott a színpadtól, attól kezdve zenei főiskolában tanított. 1986-ban Guangdong tartományban saját nevét viselő művészeti iskolát alapított, amelynek ő maga lett a rektora.
Guo Lanyingnak szép hangja és széles hangterjedelme van, tisztán énekli a szöveget, mindez hozzájárul jellegzetes kínai népies stílusához. Mivel kisgyerek korában színjátékot tanult, ezért amikor énekel, a gesztusai, mimikája összhangban van a dalával. A következő számok reprezentálhatják Guo Lanying művészetét: „Szabad nők dala", „Wang néninek béke kell", „Nanni öböl". Több filmben és operában is énekelt, például a „Shang Ganling" című filmben a „Hazánk" című dalt, a „Liu Hulan" című operában a „Folyók és hegységek" című dalt énekelte.

Hallgassa meg "Hazánk"

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China