XXIV :Zeneművészek

[Karmesterek]

Peng Xiuwen

Peng Xiuwen (1931—1996) Hubei tartomány Wuhan városából származott, kiváló kínai nemzeti zenész, a Kínai Rádió Nemzeti Zenekar első karmestere és a Központi Nemzeti Rádió Zenekari Zenekart alapuló emberek egyike.
A gyermekkorában Peng nemzeti hangszeren tanult, például erhu-t és lantot. 1949-ben Peng befejezte a tanulmányait egy kereskedelmi főiskolában és 1950-ben a Chongqingi Népi Rádió munkatársa lett.
1952-ben Peng a Központi Nemzeti Rádió Zenekarban dolgozott és a következő évben a zenekar karmestere és zeneszerzője lett. A munkatársainak közös erőfeszítéseivel Peng eredeti kínai új típusú nemzeti zenekart hozott létre.
1957-ben a Moszkvában tartott a 6. világ ifjúsági művészeti ünnepségén Peng által vezényelt „Holdfényes éjszaka a tavaszi folyón", „Az aranyos kígyó őrülten táncol" és „A hold Guanshan hegyen" című előadás aranyérmet kapott. A következő években ezek a zenék klasszikussá és népszerűvé váltak.
1981-ben a hongkongi kínai zenekar meghívására Peng ennek a zenekar vendégkarmestere lett és ugyanabban az évben a Kínai Rádió Művészeti Társulat művészei tanácsosa lett.
1983-ban Peng a Kínai Rádió Művészeti Társulat nemzeti zenekarának vezetője lett.
A pontos és lelkes stílusú Peng mindig nagy érzelemmel vezényelt. Nagy erőfeszítésével a Kínai Rádió Művészeti Társulat a legjobb belföldi nemzeti zenekari lett.
Peng több mint négyszáz zenei művet alkotott vagy dolgozott át, köztük a „Holdfényes éjszaka a tavaszi folyón", „Magas hold", „A tábornok utasítása", „Egyre magasabb", „A színes felhő és hold", „A virág szép és a hold kerek", „Jó termelést szimbolizáló dob", és „Yao nemzeti kisebbségi tánc".
Peng még megpróbálta a kínai hagyományos hangszerrel előadni a híres külföldi műveket, például a Horo Tánczenét. A Beethoven Athén romjai című művét dolgozta át nagyszabású nemzeti zenekari műre.
A múlt évszázad 80-as évei után sok nagyszabású nemzeti zeneművet alkotott Peng.
1996. december 28-án betegség miatt Pekingben elhunyt Peng Xiuwen.
 

Hallgassa meg "Liufang Dallama"

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China