XXIV :Zeneművészek

[Neves költők]

Zhang Li

Zhang Li szövegíró, 1931. október 17-én Dalianban született. 1945-ben a Dalian 1. számú középiskolában tanult, 1948-ban bejutott az Északkeleti Lu Xun Művészeti Főiskola drámai központjába, ahol szépirodalmi szakos diák volt. 1955-ben a Pekingi Tanárképző Egyetem kínai nyelvi központjában tanított. 1957-ben a Jilini Ének- és Táncszínház alkotói irodájában dolgozott, 1970-ben a Kínai Népzenekarhoz került. Országos első fokozatú drámaíró.
Zhang Li a több mint 50 éves pályája során számos népszerű dalt írt, mint például: Kerítés árnyéka, Kemény életkor, Ázsiai szél, Én és az országom stb, amelyeket az emberek nagyon szeretnek és gyakran énekelnek.
Zhang Li pályája nagyon nehéz volt. Az 1960-as években az alkotásait csúnyán kritizálták az akkori tekintélyes zenészek, ám az egyszerű emberek annál több szeretettel fogadták. Az általa írt szövegek mindig szépek és újszerűek.
A már több mint 70 éves Zhang Li még mindig ír szöveget, és gyakran vesz részt szemináriumokban és különböző rendezvényeken, amelyekkel nagyban hozzájárul a kínai művészetek fejlődéséhez.
 

Hallgassa meg "Én és az országom"

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China