XXIV :Zeneművészek

[Énekesek]

Tang Can

Tang Can neves éneknő, Hunan tartomány Zhuzhou városában született. A Wuhani Zenei Főiskolán a nemzeti zenei szakon végezte tanulmányait. Ezután a Kínai Ének- és Táncegyüttesbe került szólóénekesnőként.
Tang Can a 7. Országos Fiatal Énekesek Televízióversenyén elnyerte a kiváló énekes díjat, az 5. „Kangjia"- Kupaversenyen második díjat kapott a „Szép álmok valósuljanak meg" című dallal, emellett harmadik díjat is szerzett a „Volt egy időszak" című dallal.
1998 nyarán Kína sok területét sújtotta árvíz. A CCTV, Kína központi televíziója „Tartsunk össze" címmel nagyszabású jótékonysági előadást rendezett, amelyen Tang Can is énekelt. Ezen kívül személyesen is elutazott Hunan, Hubei és Jiangxi tartományba az árvízvédelmi frontra. De nemcsak műsort adott a mentésben részt vevők tiszteletére, hanem pénzt is adományozott. Ki kell emelni, hogy „Hősök dicsére" címmel klipet is forgatott saját pénzéből. Szép hangjával és énekével fejezte ki mély tiszteletét az árvíz elleni küzdelemben részt vett hősöknek.
Tang Can nemcsak részt vett a Kínai Ének- és Táncegyüttes által rendezett előadásokon, hanem jótékonysági és közszolgálati célből is tartott előadásokat szegény térségekben. A neves kínai „Remény" alapítványnak is többször adományozott pénzt szegény gyerekek számára, hogy iskolába járhassanak.
Az 1999-es újév alkalmából Tang Can és egy másik neves énekes, Huo Feng a „Kaimenhong" című vidám és gyors ütemű dalt adta elő a CCTV újévi előadásán. Ezzel párhuzamosan a dal klipjét is leforgtták, amely többször is a legjobb kínai zeneszámok között szerepelt. Több vidéki televízió is ezt a dalt választotta ki arra, hogy többször is leadják a nézőknek. 2000-ben az új évezred és a tavaszünnep alkalmából Tang Can megint ezt a dalt adta elő, hatalmas sikerrel.
Az új Kína megalakulásának 50. évfordulója alakalmából Tan Can a „Jókívánságok hazánknak" című dalt énekelte, amelyet a neves zeneszerző, Meng Qingyun komponált. A dal klipjét a híres rendező, Zhang Yimou rendezte. Ez volt az első alkalom, hogy Zhang Yimou klipet forgatott. A rövid együttműködés során nagyon dicsérte Tan Can tehetségét. A klip sugárzása után az ország különböző helyi televízióiban szeretettel reagáltak a dalra. Az új Kína 50. évfordulója alkalmából a CCTV is előadást szervezett, amelyen Tang Can és Wu Yanze híres énekes együtt énekelte ezt a dalt. Ebből az alkalomból más kínai vidékek: Hunan, Hubei, Zhejiang, Sanghaj, Guangxi, Shandong, Jiangxi és más helyek is tartottak előadást, Tang Can dala mindenütt szerepelt.
2000-ben, az „Örökre vidámság" című klipben Tang Can megint énekelt. A dalt Fu Ke fiatal zeneszerző írta. A CCTV-nek „Minden héten egy dal" című műsorában adta elő ezt az új dalt, nagy sikerrel. A dal népdal, de Tang Can modern stílusban énekelte, ezért Tang Cant „az új népdalosok vezetőjé"-nek nevezte el a média. A „Szép hazánk" Tang Can legújabb műve, ez is új típusú népdal, ezért az előző dal testvérének mondják.
2001-ben Tang Can Kínai Rádiózási Művek Díjat szerezte meg és bekerült a hallgatók kedvenc énekesei közé.

Hallgassa meg "Örökre vidámság"

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China