XXIV :Zeneművészek

[Előadóművészek]

Tang Junqiao

Tang Junqiao híres kínai bambuszfurulya-játékos. (A bambuszfurulya kínaiul „dizi", hagyományos kínai fúvós hangszer.) Jelenleg a Sanghaji Népzenekar első furulyása.
Tang Junqiao gyermekkorában az apjától tanult bambuszfurulyán játszani, tizenévesen többször nyert első díjat ifjúsági zenei versenyeken. 1986-ban bejutott a Shenyang Zenei Iskolának melletti középiskolába, ahol Kong Qingshan professzor oktatta Tang Junqiaot. 1990-ban, mindössze 16 éves korában tartotta első egyéni koncertjét. Utána a Sanghaji Zenei Iskolába járt, ahol Zhao Songting és Yu Xunfa professzorok fejlesztették tudását. Iskolai ideje alatt Tang Junqiao készített néhány népszerű CD-t és kazettát. 1996-ban kiváló eredménnyel végzett és a Sanghaji Népzenekarhoz csatlakozott, első furulyásként. Ezzel ő lett az első női első furulyás a kínai népzenekarokban.
Tang Junqiao remek technikával gyakorlottan játszik, játéka mély benyomást kelt a hallgatókban. Gyakran tart szólóelőadást különbőző hangversenyeken, kamarazenei koncerteken, és tv-gálákon. Többet között: a „Hongkong Évezredes Jótékonysági Hangverseny", a „Sanghaji Opreaház 2000-es Újévi Hangverseny", a „Kínai 1999-es Újévi Hangverseny", a „Hongkongi Különleges Közigazgatási Övezet Kialakításának 4. Évforulóját Ünneplő Hangverseny", valamint a „2001-es Sanghaji Tavaszi Hangverseny" stb.
Tang Junqiao játszotta a 2001-es Oscar-díjas film, a „Tigris és a sárkány" kísérőzenéjének bambuszfurulya-, valamint bávúszólóját (ez utóbbi egy régi, kínai kisnemzetiség fúvós hangszere). Tang Dun, a híres kínai zeneszerző által alkotott film kísérőzenéje Oscar-díjat, Grammy-díjat, összesen 18 nemzetközi filmzene-díjat szerzett, aminek következtében Tang Junqiaóra is felfigyeltek a nemzetközi zenei körök. Az Oscar-díj elnyerése után Tang Junqiao és Ma Youyou, világhírű csellóművész előadókörutat tett, a világ több részén eljátszották a többszörös díjnyertes zenét.
Tang Junqiao teheségét igen sok kínai népzeneszerző méltatta. Jia Daqun híres kínai zeneszerző Tang Junqiao számára alkototta a „Határnál az érzelmek" bambuszfurulya-zenét, emellett He Xuntian, híres zeneszerzővel együttműködve kidolgozta a „Hugomnak dobja", „Az ég hangja" és „Paramit" lemezeket, amelyek az emberek szerint a kínai New Age zene csúcsát.
2001-ben a kínai hagyományos Tavaszünnep idején Tang Qunqiao a Sanghaji Népzenekarral együtt a világhírű bécsi „Arany csarnok"-ban tartotta a Kígyó Év Újévi Hangversenyt, amelyen a furulyaszólót adta előtt. Ugyanabban az évben Makaóban tartott furulya szólókoncertet.
Zenei mesterként Tangot mindig meghívják a hangversenyekre vagy gálaünnepekre, például, az Osakai Nemzetközi Művészeti Ünnepre, a Franciaországi Nimesi Zenefesztiválra, a londoni „Víz feletti tűz" zenei fesztiválra, a Pekingi Nemzetközi Zenei Fesztivára, a Sanghaji Nemzetközi Művészeti Ünnepre stb. 2001-ben az APEC csúcstalákozóját Sanghajban tartották. Ezen tartotta Tang Junqiao a vezetők előtt a „Boldog dal" című kínai népzenei koncertet.
Tang Junqiao többször együttműködött sok híres nemzetközi zenekarral, többek között a Londoni Szimfonikusokkal, a Franciaországi Nemzeti Szimfonikusokkal, a Hamburgi Szimfonikusokkal, a Hongkongi Zenekarral, a Kínai Filharmonikusokkal és másokkal is. Előadókörutat tett az Egyesült Államokban, Németországban, Japánban, Nagy-Britanniában, Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, valamint Tajvanon, Hongkongban és Makaón.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China