A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2008-03-21 18:56:57    
Képzeletbeli kalandozás a Tiltott Városban

CRI

Tai He Men, azaz a Legfelső Összhang kapuja

Íme a Tai He Men, ahol a császárok minden nap reggeli értekezletet tartottak az állami ügyekről a mandarinok, a főrangú hivatalnokok és a tábornokok részvételével.

Minden nap kora reggel a császár a lakóépületéből átjött ide és a közepén lévő trónusra ült. A kapu előtti tér keleti részében a főrangú hivatalnokok, nyugati részében pedig a tábornokok sorakoztak, és jelentéseket tettek, illetve nyújtottak be a császárnak. A mellette álló jegyző feljegyezte a császár értekezleten elmondott állásfoglalását. Az értekezlet után a jegyző valamelyest átdolgozta a jegyzetet, amit ezt követően kiadtak. Onnantól kezdve ezt császári rendeletnek nevezték. Tehát itt döntöttek a mindennapi állami ügyekről.

Ahogy ezt talán önök is észrevették, a kapu és az előtte lévő tér nem túl ideális az értekezletekhez, különösen esős és szeles napokon. De az akkori előírások szerint a császárnak és beosztottjainak meg kellett jelenniük a reggeli értekezleten. Ez így működött a dinasztiák első pár császárának korában. Utódjaik azonban nem nagyon követték ezt a hagyományt. Erre Wan Li, a Ming-dinasztia középső és utolsó szakaszában uralkodó császár jó példa, hiszen ő a 24 év alatt egy reggeli értekezletet sem tartott. A történészek úgy mondták, hogy a Ming-dinasztia hanyatlása Wang Li császártól indul. A Qing-dinasztia idején a Qian Qing Men kapuhoz tették át a reggeli értekezlet színterét.

A Tai He kapu előtt öt márványhíd ível át a csatornán. Ezek a belső márványhidak. A Tienanmen téren szintén öt ilyen hidacska látható, amelyeket külső márványhidaknak neveznek. A vizesárok nem csak szép látványa miatt kapott helyet az udvarházban, hanem tűzoltásra is használták tűzvész esetén.

Ez volt a Tai He Men. Induljunk tovább.

A Legfelső Összhang tere, azaz a Tai He tér

Most a Legfelsőbb Összhang terén sétálunk. A tér közepén dél-észak irányban a külön a császárnak épített fehérszínű Márvány út húzódik. Annak idején ezen csak a császároknak volt szabad közlekedniük. Ma már mindenki használhatja. Velünk szemben egy monumentális épület, a Legfelső Összhang pavilonja, más néven Jin Luan Bao pavilon, vagy Tai He pavilon áll a fehérmárvány-talapzaton. A talapzat 8 méter magas, magasabb egy egyemeletes háznál. Azért emelték ilyen magasra a talapzatot, mert ezzel is ki akarták hangsúlyozni a pavilon monumentalitását. Az ókori kínai épületek mind faszerkezetűek voltak. A fa magassága azonban korlátokat szab. Itt az okos mesterembereknek a magas talapzattal sikerült fokozniuk a pavilon impozáns látványát és tekintélyes voltát.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18