A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2008-03-21 18:56:57    
Képzeletbeli kalandozás a Tiltott Városban

CRI

Ez a Tai He pavilon, más néven a Legfelső Összhang csarnoka. Először a pavilon előtt álló tárgyakat vesszük szemügyre. A talapzat fedetlen részének délkeleti sarkában egy márványból készült készülék áll, rajta egy kerek, fokokra felosztott kőtáblával, melynek közepén egy vasmutató van. Ez a császári napóra. A napfényben a mutató árnyéka mindig az adott időpontot jelzi. A napórával szemben, tehát a délnyugati sarokban öt fajta mértékegységet mutató készülék kapott helyet. Azért helyeztek el itt egy napórát és mérőeszközöket, mert az ókori Kínában az idő és a mértékegységek rendkívül fontosak voltak; az Ég Istenének akaratát és az ország egységét szimbolizálták. Az emberi társadalomban csak a császár, azaz az Ég Istenének fia képviselhette az Ég Istenét. Nevében és helyette határozott az időszámításról és a mértékegységekről. A császári napóra és a mérőeszközök mellett bronzteknősbékák és bronzgólyák találhatók itt. Ezek tulajdonképpen a füstölők tartói. Az ünnepségek alkalmából füstölőket gyújtottak. A teknősbéka és a gólya mind hosszú életű állat, amely így az ország örök felvirágzását jelképezi.

Most menjünk a pavilon kapujához, s nézzük meg a csarnok beosztását. Arról már esett szó, hogy az egész palotában több mint 8700 helység, vagy szoba áll rendelkezésre. A Tai He pavilonban 55 szoba van. Az ókori Kínában a négy oszlop közötti terület számított egy szobának. Ebben a csarnokban keresztirányban öt szoba van, hosszirányban pedig 11. Ötször 11, azaz 55 szoba.

Most nézzünk be a pavilon kapujánál. Láthatjuk a középen elhelyezett Sárkány-trónust. A trónus szantálfából készült. A Ming- és a Qing-dinasztia császárai használták leginkább ezt a trónszéket. Az oszlopok is érdekesek: hat, aranylappal bevont oszlop emeli ki az óriási trónt, ami még inkább kihangsúlyozza a császár méltóságát. Összesen 66 sötétvörös oszlop támasztja az épületet. Ezeket a fenyőfákat mind az északkelet-kínai Chang Bai Shan hegységből szállították ide. Mindegyikük 12 méter hosszú, átmérőjűk több mint 1 méter. Két ember sem tudná átölelni. Elképesztően nehéz lehetett ide szállítani ezeket a hatalmas fákat!

Vessünk egy pillantást a padlózatra is. Úgynevezett aranytéglákból kirakott padló borítja az egész termet. Ezeket a tégla-padlóköveket a dél-kínai Suzhou város környékén készítették el, és égették ki. A mesteremberek rendkívül aprólékos munkával készítették el ezeket a téglákat, amelyek olyan finomak és szilárdak, mint a márvány. Bár évszázadokig használták, mégis olyan fényesek, mint a tükör. Igen drágák és értékesek, ezért arany téglapadlónak nevezték ezeket.

Ennyit feltétlen érdemes tudni a Tai He csarnokról. Folytassuk utunkat.

A Középső Összhang csarnoka, azaz a Zhong He pavilon

A Zhong He pavilon egy szabályos négyzet alakú épület, ahol miden jelentős ünnepség előtt megpihent a császár, aki lakónegyedéből jött át ide. Amint minden előkészülettel megvoltak a Tai He pavilonban, a császár - szolgálói kíséretében - a Zhong He pavilonból átment a Tai He pavilonba. Amikor a császár helyet foglalt a trónuson, meggyújtották a füstölőket, és dalokat kezdtek játszani, petárdákat robbantottak, ami az ünnepség kezdetét jelezte.

Később itt készültek fel az áldási és más szertartásokra. Külön említést érdemel, hogy a Chun Fen-idény első napján - amikor az északi és a déli félgömbön a nappal és az éjszaka egyforma hosszú - minden császár a császári palotából a Xian Long Tanba, azaz a Földművelés oltárába ment, hogy ott áldozatot mutasson be, és személyesen végezzen rituális szántást az előkelőségek kíséretében a bő aratásért, a Földművelés Istenének tiszteletére. A palotából való indulás előtt a császár a Zhong He pavilonban személyesen ellenőrizte a mezőgazdasági eszközöket. Mindez azt mutatta, hogy a császárok nagy jelentőséget tulajdonítottak a földművelésnek.

A Zhong He pavilonnak volt más funkciója is. Például a császárok itt olvasták a családfáról szóló írásokat. Itt avatták fel a császárnékat ünnepélyes külsőségek között.

Ez volt tehát a Zhong He pavilon.

A Teljes Összhang pavilonja (Bao He Dian)

Ez a neves Teljes Összhang pavilonja, azaz a Bao He Dian. A Ming- és a Qing-dinasztia korában itt császári fogadásokat tartottak a fontosabb ünnepek, a császárnék születésnapja alkalmával vagy a főrangú hivatalnokok, a katonai vezetők, a nemzeti kisebbségek vezérei, a főbb tibeti szerzetesek, a mongol hercegek tiszteletére. Ünnepélyes külsőségek közepette búcsúztatták a császárok lányaikat férjhez menetelük alkalmával.

Az írástudók szemében ez a pavilon volt a legméltóságosabb csarnok. A Qing-dinasztia Qian Nong császárától kezdve itt rendezték a legmagasabb állami, azaz császári szintű vizsgákat a hivatalnokok kiválasztására. Nagy megtiszteltetés volt a vizsgán való részvétel, hiszen csak a különböző helyi szintű vizsgák legjobbjai kerülhettek fel a fővárosi megmérettetésre.

Annak idején háromévente egyszer rendeztek ilyen állami színtű vizsgát, amelyet az adott császár személyen vezetett le. A vizsga reggeltől estig tartott. A vizsgakérdésekre adott válaszok értékelése után a császár a Tai He pavilonban ünnepélyes keretek között személyesen olvasta fel a vizsga első három legjobbjának nevét. A három győztes ragyogó kíséret közepette a Délkör kapun, azaz a Wu Menen keresztül távozott a Tiltott Városból. Ezt az utat máskor csak a császár használhatta. Ez volt a császár jutalma.

Ennyit feltétlenül érdemes tudni a Bao He Dianról, azaz a Teljes Összhang pavilonjáról. Folytassuk tovább utunkat.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18