Du Fu költészete

A Tang dinasztia idején (618-907) két nagy költő is élt, az egyik, Li Bai, a másik, Du Fu. Mindkét költőt „szent"-ként tisztelik. A két költő majdnem ugyanabban az évszázadban élt. Li Bai romantikus költő volt, verseit át meg átszövik az érzelmek, a szenvedély, és az álmok. Du Fu költészetére ellenben más jellemző. Az ő versei a saját életén kívül, a társadalmi problémákról, a háború embertelenségétől sínylődő néptömegek keserűségéről szólnak. Verseiken keresztül végigkísérhetjük a Tang dinasztia a virágzását, és hanyatlását is.
Du Fu 712-ben született. Du Shenyan fia volt, aki maga is híres költő volt. Du Fu okos, szorgalmas gyerek volt, már hétéves korától verseket írt, kedvelte a zenét és a festészetet is. Szerette a lovaglást, és a kardvívást is. Ifjúkorában nagy hivatali karriert szeretett volna befutni, ezért mikor 19 éves lett vándorútra kelt, - ekkortájt volt a Tang dinasztia virágkora. Útja során megismerkedett az ország törénelmi nevezetességeivel, és természeti szépségeivel. Utazása során rengeteg tapasztalatra tett szert, és csodálatos, örökszépségű verseket írt.
Du Fu, akárcsak Li Bai ő is politikai pályán szeretett volna érvényesülni. Tanulmányokat, és esszéket írt a korabeli politikai helyzetről. Többször részt vett a hivatalnoki vizsgán, de eredménytelenül. Felnőtt éveiben Changanban nagyon szegény körülmények között élt. A császári fővárosban szemtanúja volt a gazdagok pazarló életmódjának, és a szegények embertelen körülmények közötti sínylődésének.
A költő elkeseredésében az alábbi sorokat vetette papírra: „a gazdagok bíborházaiból bor és romlott hús szaga száll, míg a szegények éhen halnak, és csonttá fagynak az utcán." Mivel politikai karriert nem tudott befutni, így verseiben állított emléket a szegények kirekesztettségének, és a társadalmi egyenlőtlenségeknek.
755-ben, 43 éves korában végre hivatali állást kapott a fővárosban. Balszerencséjére, három hónap múlva zűrzavar lett úrrá az országon, és még magának a császárnak is el kellett hagynia a fővárost. A költő is elmenekült a fővárosból, és újra vándorútra kelt. A hadakozásnak sokáig nem akart vége lenni, a kormány mind több embert sorozott be, és az emberek elkeseredése is egyre növekedett.
Egy alkalommal egy este Shihao faluban egy szegény öreg házaspárnál szállt meg, amikor éjfélkor hivatali emberek berontottak a házba, hogy az ott lakókat elhurcolják katonának. A nagy kavarodásban az öregembernek sikerült elmenekülnie a deportálás elől. Ezután, az idős asszony sírva elmondta a hivatalnokoknak, hogy már mindhárom fiát elvitték a fontra, - két fiát már el is vesztette. Már csak a menyei, és az unokabátyái maradtak vele. Végül, az idős asszonyt elvitték robotmunkára. Így, másnap az idős férfi búcsúztatta a költőt, aki versben állított emléket ennek a sokat szenvedett családnak. (A Shihao faluban basáskodó hivatalnokok). A vers csak 24 sorból áll, de igen nagy szenvedéllyel ostorozza a gazdagokat, és az elnyomó rendszert.
Még további hat hasonló témájú verset írt.( A Shihao faluban basáskodó hivatalnokok; A xinani hivatalnokok; A tongguani hivatalnokok; Esküvői búcsú; Az idősek búcsúja; Nincs kitől búcsúznom) A fenti versek a költő nép iránti együttérzéséről, a háború iránti gyűlöletéről tesznek tanúbizonyságot.
759-ben, miután csalódott a közügyekben, lemondott hivataláról. Akkoriban Changan környékén súlyos aszály volt, ezért ott nem maradhatott. Így családjával a délnyugat-kínai Chenduba költözött, ahol négy évig élt barátai segítségének köszönhetően. Ebben az időszakban született „A kunyhómat elfújja az őszi szél" című verse, amelyben szegénységéről ír, és vágyairól egy szebb élet után. A költő életét is kész lett volna feláldozni, ha a többi hozzá hasonló szegény embernek igazi meleg otthona lehetne.
Du Fu 770-ben, 59 éves korában, nagy szegénységben halt meg.
Több mint 1400 verse maradt ránk, amelyek tükrözik a Tang kor különböző társadalmi folyamatait, ezért verseit ún. történelmi verseknek is nevezik. A fent említett verseken kívül, vannak tájleíró, útleíró, romantikus és elbeszélő költeményei is. Napjainkban az emberek rendkívül csodálják a költő munkásságát, és őt is szentként tisztelik.