A Dzsangár eposz

Dzsangár két éves korában árva lett, három éves korában kezdte katonai pályafutását, hét éves korában pedig közismert hős lett. Erről szól a Dzsangár eposz.
A Dzsangár eposz a XV. század és a XVII. század első fele között született a mongol nemzetiség Weilat körzetében. A Weilat egy mongol törzs neve. A Weilat törzs jobbára a kínai Xingjiangban az Altaj hegységben telepedett le.
Az eposz főhőse Dzsangár, kétéves korában a kegyetlen, garázdálkodó Lugusz megszállta hazáját és megölte szüleit. Árván maradt. Hároméves korától a harctéren csodás paripájával hősies harcot vívott az ellenséggel, hogy megbosszulja szülei halálát. Hétéves koráig nagy érdemeket szerzett, ezért a Baomuba körzet kánja lett. Lugusz ellenség nem törődött bele vereségébe és gyakran behatolt Baomubába, ahol Dzsangár élt. Dzsangár 35 tábornokával és 800 vitézével együtt leverte az ellenséget, s így közismertté vált 44 törzs körében. Kemény, hősies küzdelmeinek és nagy tehetségének köszönhetően végül megalakította eszményállamát. Ebben az országban az emberek mindig halhatatlanok maradnak és mindig 25 éves fiatalok voltak. Országa az év minden évszakában zöldellt, mindig vidám, örömteljes hangulat uralkodott itt. Nem volt tél, csak tavasz.
Az eposzban az áll, hogy Baomubán „nincs se tél, se hideg, az év négy szakában mindig tavasz volt gyönyörű napos idővel". Az eszmény országban se fájdalom, se halál nem volt, mindenki megőrizte fiatalságát. Itt ismeretlen volt az éhínség és a szegénység, csak a gazdagság és a virágzás volt erre a területre a jellemző. Az ország fejlődött, fellendült árvák és özvegyek nélkül. A boldogság és a nyugalom dominált megrázkódtatások és pánik nélkül. Az értékes vadállatok szabadon éltek, a nyáj, a méhes, a gulyás nyugodtan legelt a legelőn. Kellemes szél és eső volt, amely a szántóföldeket táplálta.
A Dzsangár eposz kiemelkedően jeleníti meg főhősét. Ábrázolták Dzsangár gyermekkori fájdalmait és keserűségét, valamint nehézségeit, továbbá kemény küzdelmeit. Az emberek szemében Dzsangár egy bátor, gyors gondolkodású, okos, tehetséges, rendkívül tekintélyes és tiszteletre méltó ember volt, ezért elnyerte az emberek szeretetét és tiszteletét. Az eposz szerint a mongol nép 99 erénye benne egy személyben megtalálható volt. Mérhetetlenül hűséges volt népéhez, de határtalanul gyűlölte az ellenséget. Benne élt a mongol nemzetiség szorgalma, sziklaszilárdsága, keménysége, bátorsága és más neves jellemzői.
Az eposz mély érzelmekkel ábrázolja Altaj hegység csodálatos látnivalóit és sajátságos mongol nemzetiségi művészi eszközökkel szemléltette a Daiweilat törzs életkörülményeit, a mongol nép saját jellegzetes tulajdonságát és esztétikai felfogását. Olyan nyelvi eszközöket használtak, mellyel a törzs szép beszélő nyelvét ötvözték az ókori mongol népdalokkal, szólásokkal és közmondásokkal az üdvözlési, dicsérési, magasztalási jelentésű szavakkal és kifejezésekkel. Az írói eszközök között a részletes elbeszélés, a túlzás és a hasonlat szerepel.
A Dzsangár eposz az ókori mongol irodalom csúcsa, amely nagy hatással volt a későbbi irodalmi alkotásokra. Ezt a mongol eposzt a kínai kormány a kiemelten jelentős irodalmi művek listájára vette fel.